Első jelentkezése a néprajzi szakirodalomban, A pólyázás Nyárszón, Kalotaszeg (Néprajzi Értesítő XXV. 1943. 173-176.) még egyértelműen arra engedett következtetni, hogy egy eljövendő viseletkutató kezdi meg munkáját a Néprajzi Múzeumban. Igaz, mások ezt a dolgozatát, mint a gyermekélettel, a „hagyományokba való belenevelődéssel” kapcsolatos érdeklődése korai megnyilvánulását tartják számon, magam azonban a pólyázás archaikus módjának, a csecsemő öltöztetésének máig legprecízebb leírását találtam meg ebben a tanulmányban. 

Kresz Mária az 1940-es évek végén lett a Kerámia-gyűjtemény kezelője, feladata elsősorban a gyűjtemény anyagának gyarapítása és feldolgozása volt. Mindemellett hatalmas szolgálatot tett a népviselet kutatóinak is, amikor megjelentette Magyar parasztviselet 1820–1860 című munkáját (Akadémiai Kiadó, Bp. 1956.), amiről a későbbiekben bővebben fogok szólni. Még 1973-ban, Torontóban, a Royal Ontario Múzeumban „Cut My Cote” címmel rendezett egy népviselet-kiállítást is, de utóbb a népviselet elemei közül már csak a szűcsök által készített szőrmés bőrruhákkal foglalkozott, illetve elsősorban készítőikkel, a szűcsökkel és mesterségükkel.

Amint a cserépedények díszítményei, A magyar szűcsornamentika (A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson elhangzott előadás tézisei, 1975) is eleinte,  mint  magyar népművészet megnyilvánulása érdekelte. Idővel azonban – éppen a szűcsdíszítmények révén – a szűcsközpontok, illetve egyes mesterek kistájakra, esetenként egy-egy falura kisugárzó hatása foglalkoztatta (lásd a Palóc ködmön. Népművelési Propaganda Iroda, Bp.  1977., a  Suba és ködmön a Duna-Tisza közén. Kiállítás a Kiskun Múzeumban, 1979., Ködmönök, bekecsek, mejjrevalók: Zalatnai szűcsmunka Lajosmizsén. Népművészet-háziipar 20: 3.  6-7. 1979 című dolgozatait). A magyar szűcsmunka történeti rétegei c. tanulmánya (Ethnographia LXXXIX. 1978. 315-353.) már ennek a kézműves szakmának alapos ismeretét dokumentálta. A szűcsmesterség szinte egyetlen hazai néprajzi kutatója lett, így a Corvina kiadó őt kérte fel a magyar népművészetről 1979-ben megjelent sorozatában a Népi szűcsmunka című kötet megírására. Magától értetődő volt, hogy a Magyar Néprajz Kézművesség kötetében is ő írta meg a Szűcsmunka összefoglaló fejezetét (Bp., 1991. 318-340.)

Kresz Mária tanulmányai révén került be a köztudatba számos, a szűcsökkel kapcsolatos ismeret. Honfoglalás előtti szűcs szavunk viszonylag korán a szőrös bőr: a nemes szőrme és juhbőr kikészítésével és feldolgozásával foglalkozó mesterséget jelölte. A szűcsök a nemesség, a városi polgárság részére és a nép számára is dolgoztak. A mesterség rangját jelzi, hogy már igen korán céhbe tömörültek, a történelmi Magyarországon mintegy 300-ra tehető azoknak a céhszervezeteknek a száma, amelyekben szűcsmesterek működtek. A legrangosabb mesterek közé tartoztak, pl. 1465-ben, egy Dömötör nevű szegedi szűcs a krakkói egyetemen tudta taníttatni fiát.  A 18–19. század fordulóján vált el egymástól a juhbőrt feldolgozó magyarszűcsök, illetve a nemes prémet felhasználó németszűcsök munkája. Kresz Mária kifejezetten a paraszti bőrkikészítéssel és a magyarszűcsökkel foglalkozott. Leírta a parasztok, pásztorok és a tanult szűcsmesterek eltérő technológiáját, speciális eszközeit, díszítő technikáit. Elsőként foglalta rendszerbe az ujjatlan és ujjas bőrruhák típusait és díszítésük változatait. Történetileg tett különbséget a rátétes és a hímzett ködmöncifrázás között. Foglalkozott a vörös bőr-rátétes, a török hódoltság idején elterjedt tulipán- és szegfűmotívumokkal, a selyemmel való szűcshímzést pedig a nyugat-európai hímzett ruhadarabok divatjából eredeztette. A bőrruhák szabása és díszítményei alapján megállapított táji jellegzetességeket is. Kresz Mária szűcsökkel kapcsolatos kutatásaival egy néprajzilag korábban kevéssé kutatott kézműves mesterségre hívta fel a figyelmet, és elemzéseivel feltárta annak történetét, technológiáját, készítményeit, táji variációit. Ma már senki sem nyúlhat úgy ehhez a témához, hogy megkerülhetné Kresz Mária kutatásait.

Csak elképzelhetjük, milyen korszakos változást hozott volna Kresz Mária az öltözködés kutatásában, ha kitart eredeti érdeklődési körében. Az ő munkásságával egykorú, túlnyomórészt leíró jellegű viselet-feldolgozások ugyan számtalan új szemponttal bővítették a népviselet-kutatást, de nem törekedtek olyan átfogó teljességre, amilyet Kresz Mária a szűcsök, a szőrmés bőrruhák és – tegyük hozzá – a népi kerámia feldolgozása kapcsán elért. Kresz Mária figyelembe vette az alapanyag, a bőr adta lehetőségeket, a technológiából adódó lehetőségeket, a bőrruhák viselőinek gazdasági és társadalmi lehetőségeit, és mindezek történeti alakulását is vizsgálta. Feltételezem, hogy amikor még a parasztviseletek érdekelték, hasonló módon kereste a hátteret ahhoz, hogy a 19. századtól felvirágzó népviseletek történeti hátterét megrajzolja.

A hazai népviseletek iránti érdeklődés a 18–19. század fordulójától nyomon követhető. A 19. század első felében megjelent, Bikkessy-Heinbucher, Jaschke, Csap­lovics nevéhez fűződő viseletsorozatok, a Tudományos Gyűjtemény népélet-pályázatai, a Magyar föld és népei képek­ben című folyóiratban megjelent leírások mellett az ekkor tájt gomba módra szaporodó, kisebb példányszámú és országos terjesztésű folyóiratok érdekes hírei között is egyre többször írtak korábban ismeretlen népviseletekről. Ezekhez, a népviseletekről szóló, esetenként igen rövid leírásokhoz gyakorta figyelemfelkeltő illusztráció is tartozott. 1861-ben, a Nefelejts folyóirat szerzője szerint már „illő volna, ha a népviseletek mintái is az ország minden vidékéről ugyancsak a nemzeti múzeumban képviselve lennének”. Ez az Egy indítvány népviseletek kiállítása ügyében című cikk ugyan még csak egy fényképes népviselet-kiállítást képzelt el, de kifejezte azt is, hogy már számos népviselet képe élt a köztudatban. Olyan népviseleteké, amelyekről részletesebb leírással csak jóval később, őket dokumentáló tárgyi anyaggal pedig majd még később, esetleg csak a 19–20. század fordulójától vagy már a 20. századból rendelkezünk. Ekkorra pedig már a 19. század eleji rövid közlések, történeti előzmények mentek feledésbe.

Azt a köztudatban kialakult sablonos képet, hogy a jobbágykor parasztjai – szinte egyenruhaszerű – vászon-, szűrposztó és bőrruhákban jártak, éppen a 19. század első feléből adódó közlések módosíthatták. Kresz Mária hatalmas munkát vállalt magára amikor – még jóval a xerox/computer/scanner/printer előtti korszakban – hozzálátott az 1820 és 1860 között megjelent közlésekből a népviseletre vonatkozó részletek kigyűjtéséhez. Összesen 157 szövegrészletet idéz Magyar parasztviselet című munkájában, precíz utóközlésben és még az eredeti szövegekre való hivatkozáshoz is elegendő bibliográfiai tájékoztatással. Kresz Máriának a kötetben megjelent, a közölt forrásokra támaszkodó, monumentális tanulmányában kirajzolódik a népviselet 19. század eleji képe. Az az átmeneti állapot, amely még őriz jobbágykorra jellemző egyes ruhaféléket is, de a feudális kötöttségekből éppen kivergődő parasztság presztízsét kifejező, a korábban a kisnemesi öltözködést jellemző öltözetdarabokat is magába foglalja. Sőt, az egykor a városi, úri, polgári rangot reprezentáló nyugati divat egyes elemei is már ekkor megjelentek falusi környezetben is. Ezek az adatok ráébreszthetik olvasójukat, hogy a népviseletek kisebb-nagyobb fáziskéséssel, de az éppen közkeletű öltözködési lehetőségek, a napi divat felé haladnak, illetve haladtak már kétszáz éve is. A kötet melléklete, 96 tábla színes illusztráció igazolja a fenti következtetéseket.

A 19. század végi és az azóta ismertté vált népviseletek kutatása a Magyar parasztviselet megjelenése óta számos fontos részismerettel és összefoglaló tanulmánnyal bővült. Sőt egy új forráscsoport, a köznép ruházkodásában jelentős szerepet játszó csapók, szűrszabók, magyarszabók, süvegesek, csizmadiák és más kézművesek árszabásainak elemzésével mód nyílt a paraszti öltözködés kora újkortól 1820-ig alakuló változásainak nyomon követésére is. Az árszabások ugyanis 1820-ig tartalmaznak olyan tételeket, amelyekből a közrend, a parasztság öltözködését rekonstruálhatjuk. Kresz Mária forrásgyűjteménye pedig pontosan azt a korszakot öleli fel, ami az árszabások idevonatkozó konkrét, hiteles adatainak megszűnte és a már célirányos viseletleírások között húzódik.  És ez a forrásgyűjtemény kikerülhetetlen és a jövendőben is nélkülözhetetlen lesz a népviseletek kutatói számára.

Flórián Mária