ENGLISH · NESZ.HU
Mesterségek Ünnepe - Hangszer és Zene Nyomtatás

Megnyitotta kapuit a Mesterségek Ünnepe, hazánk egyik legjelentősebb mega-fesztiválja, amely ellentétben a többi ilyen jelentős rendezvénnyel olyan logisztikai fejlődést mutat, ami arányban van az odalátogató közönséggel és a kiállítás méretével. A profi szervezés révén tematizált mesterségbeli rendben, tájegységek szempontjából is követhetően találkozhatnak a látogatók az ipar- és népművészeti remekekkel.

 

A meglepően kultúrált és szabályozott kiállításon hasonló mértékű meglepetés éri a látogatót, a népies ihletésű konyhaművészeti remekek világszintű árakon kaphatók, nyilván akik a Waldorf Astoria vagy a Sheraton áraihoz szoktak azoknak nem meglepő, hogy egy tál ételért és pohár sörért akár 2700-3500 forintot is legombolnak a lelkes rajongóról, de a hazai pénztárcákhoz képest kissé erősnek tűnik ez a szint. , A Hangszer és Zene nem étterem-kritikai szaklap és ezért nem is tisztünk megítélni, hogy az alábbiak jellemzőek avagy nem, de meg kell jegyezzük, hogy ezen sorok írója felettébb szerencsétlenül járt. Ugyanis nem hagyományos magyar ételt rendelt, hanem flekkent zöldséggel, ilyenformán egy meglehetősen elsózott húst kapott, viszont aránytalanul kevés sót tartalmazó zöldséggel, vélhetően a só és az étel mennyiségének aránya megfelelő volt, csak az elosztással volt probléma. Szerencsére a sört nem vizezték, annak a hőmérséklete és összetétele is megfelelő volt. Az ár a fentiekhez igazodott, nem a megtapasztalt minőséghez. Többségében viszont a hagyományos magyar konyhaművészet remekeivel találkozhat a látogató jelentős varibailitással és vélelmezhetően magasabb minőséggel. 
  
  
  
  
  
  
  
 
 
 

 
 
 
 
Szokás szerint hangszerészek is kiállítanak, igaz csak a népiek. Sajnálatos módon a mesterhangszerek kiállítása idén is elmaradt, remélhetőleg nem lesz mindig így és ez a különleges mesterség is visszakerül erre a kiállításra. Több – bár nem elegendő - standon láthatunk jellegzetes népi hangszereket, Bán György (furulya), Balogh Sándor (furulya-félék), Gáts Tibor (citera), Kozák József (duda), Micsik Béla vajdasági hangszerkészítő (citera) és Szerényi Béla (tekerő) munkái kerültek kiállításra. A Savoyai rondellán hangszerészek és barátaik muzsikálnak, Szerényi Béla szervezésében több érdekes instrumentum és előadóművész megjelenik. Szokásos módon az innovatív szellem sem marad el, Szerényi Béla tekerő és Bíró Ádám fender gitár és gitár szintetizátor duója semmiképp nem tekinthető amolyan szokásos és már-már közhelyes hangszerapparátusnak. Bíró Ádám (Vintage 52) mellett már az első napon több jelentős és a hazai hangszerkészítést meghatározó hangszerkészítő volt jelen, többek között Holló Bence és Gollob Balázs. Szerényi Bélától megtudtuk, hogy várhatóan az elkövetkező években ismét megjelennek a mesterhangszerek a várban, ezen a rendezvényen, ami azért is fontos, mert az elektronikus instrumentumok terjedésével (is) a hangszeripar kereskedelmi oldala egyre inkább dominánssá válik és a megjelenések, reklámok is ezt a felületet mutatják be. Nem baj, viszont semmiképp nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen kulturális rendezvények alkalmasak arra, hogy bemutassák a maradandó értékeket, azokat a szellemi indíttatású produktumokat, amelyek nem feltétlenül képesek a megfelelő mennyiségű tőkét vonzani. Jellemzően ilyen tevékenység a mesterhangszer készítés, de bizonyos, hogy Magyarország hangszer-iparát hosszú távon ez határozza meg, az itt készülő instrumentumok, amelyek egyre gyakrabban nemzetközi elismerést váltanak ki. A nemzetközi kereskedelem sok esetben ezt felismerte, nagy értékű, kortárs és magyar hangszerek Japánban, az Egyesült Államokban, Franciországban, Olaszországban és számtalan más helyen találnak gazdára. Tudomásunk szerint a szervezők is látják ezeket a tendenciákat és ilyen módon szívesen fogadnák ismét a hangszerész mestereket a kiállításon.
 
 
 
 
 
A Mesterségek Ünnepe a kihagyhatatlan rendezvények közé tartozik, tehetünk úgy is, mintha nem lenne, de nehéz és fölösleges erőfeszítés, inkább menjünk fel a Várba, szánjunk rá legalább egy fél napot vagy többet, miután a büféknél fizetünk, próbáljunk felejteni és adózzunk csodálattal a számtalan különleges népi-, iparművészeti remeknek. Szívjuk be a bőrök, a fák illatát, gyönyörködjünk minden vizuálisan gazdag és ritka remekműben, hallgassuk a muzsikusokat akár a színpadon, akár máshol.
Élvezzük az előadásokat és az olyan kedves, vásári komédiákat, mint a képeken is látható gólyalábos mutatványosok rögtönzését. A Mesterségek Ünnepe egy amolyan igazán jó hely és bármily meglepő egyre inkább azzá tud válni az évek során. Érdemes ezt megtapasztalni. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Domonkos
 
(a szerző felvételei)
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 

 
 

 

 
 

 
 

 
 

 
 

 
 

 
 

 
 

 
 

 
 

 

 

 
 

 

 

 
 

 
 

 

 
 

 
 
 
 

 
 

 
 

 

Forrás: Hangszer és Zene

 

 

 
< Előző   Következő >
NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE · 1011 BUDAPEST, SZILÁGYI DEZSŐ TÉR 6. · TEL: +36 (1) 214 3147 · NESZ.HU