ENGLISH · NESZ.HU
Mesterségek Ünnepe - Duna TV Nyomtatás

Ma estig még sok ezer embert várnak a szervezők a Budai Várba a Mesterségek ünnepére. A jubileumi, huszadik alkalommal megrendezett képzőművészeti seregszemle célja egyértelmű: a magyar országimázst romboló giccses árukkal szemben minőségi portékákat mutassanak be, miközben az érdeklődők a mesterfogásokat is elleshetik.

 



Az elmúlt korokat idéző vásári forgatagban számos régi mesterség elevenedett meg, a sarukészítőtől a tojáspatkolóig. A rendezvényen egyébként nem kevesebb, mint 800 mester mutatkozott be, köztük Tanka Tamás, aki elismerte: ma már a csizmadia gyakoribb vezetéknév, mint hivatás.

- Az ember a munkáját is be tudja mutatni, mert nem műhelyszerű ez a dolog, hanem közönségszerű, tehát majdnem mindenki, aki kézműves az mesterségbemutatót ad és ezáltal jobban meg tudja mutatni magát a technológiát, meg azt, hogy mit kell készíteni - nyilatkozta  Tanka Tamás csizmadia.

A közönség a magyarok mellett megismerkedhet az Erdélyből és a Vajdaságból érkezett mesterek remekeivel is. Szent István ünnepén, augusztus 20-án a Várnegyed utcáin a mesterek felvonulása lesz látható, míg a Mátyás templom előtt ünnepi kenyérszentelést tartanak.

 

Forrás: Duna TV

 

 
< Előző   Következő >
NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE · 1011 BUDAPEST, SZILÁGYI DEZSŐ TÉR 6. · TEL: +36 (1) 214 3147 · NESZ.HU