|
SÁRKÖZI SZŐTTESEK
Folytatva az eddigi hagyományokat, mesterkurzust hirdetünk olyan szövők számára, akik szeretnék elmélyíteni tudásukat egy-egy vidék szőtteseinek világában. Ez alkalommal a sárközi szőtteskultúra alapos megismerésére nyílik lehetősége az érdeklődőknek.
A mesterkurzus Kányási Holb Margit iparművész bevezető előadásával kezdődik. Szó esik a magyar nyelvterület archaikus mintakincse és a sárközi szőtteskultúra kapcsolódási pontjairól. Játékos szemléltető feladatok keretében ismerkedhetünk meg a mintaváltozatok kronológiai sorrendjével.
Lőrincz Etel iparművész előadásával a dél-dunántúli takácsok tevékenységét, eszközeit, technikáit és mintakincsét fogjuk megismerni. A sárközi szedettes szőtteskultúra előzményének tekintett takácshagyományok felelevenítése segítségünkre lesz az összefüggések felfedezésében, mintakincsek eredetének, az átvétel módjának felismerésében.
Komjáthi Ágnes népi iparművész a sárközi szőttesek történetét és helyi jellegzetességeit mutatja be – milyen különbségek és hasonlóságok jellemzőek egy-egy falu mintakincsére, alapanyag- és színhasználatára, egy-egy korszak sajátos szőttes világára.
A mesterkurzus egy balatonalmádi tanulmányi kirándulással zárul, ahol Fodorné László Mária, a Népművészet Mestere műhelyében betekinthetünk a sárközi szőttesek felvetésének sajátosságaiba, továbbá az ő irányításával kipróbálhatjuk a különböző mintákkal felvetett szövőszékeit is.
Tervezett előadásaink:
2011.11.25. péntek, 10-14 óráig - Kányási Holb Margit iparművész: A magyar nyelvterület közös archaikus mintakincse és annak feldolgozása.
2011.12.10. szombat, 10-14 óráig - Lőrincz Etel iparművész: A dél-dunántúli takácsszőttesek mintakincse
2012.01.13. péntek, 10-14 óráig - Komjáthi Ágnes népi iparművész: A sárközi szőttesek története, változása
2012.02.10. péntek, 10-14 óráig - Komjáthi Ágnes népi iparművész: Sárközi szőttesek helyi jellegzetességei
2012. március vége vagy április közepe-vége - Fodorné László Mária Népművészet Mestere – Balatonalmádi tanulmányi kirándulás
Helyszín:
Hagyományok Háza 1011 Budapest, Corvin tér 8.
fszt. Közösségi terem
Megjegyzés: A szövő mesterkurzus 20 fő jelentkezése esetén indul.
A mesterkurzus díja: 15.000 Ft
Csak a teljes kurzusra lehet jelentkezni, alkalmankénti részvételre nincs lehetőség.
(A mesterkurzus díja nem tartalmazza a tanulmányi kirándulás költségeit, az utazás egyénileg történik. Részletek a későbbiekben, az előadások alkalmával.)
Ha intézmény fizeti a tandíjat, csekkes befizetés esetén a feladó nevéhez is az intézmény nevét kell írni, mert csak a feladó nevére tudunk számlát kiállítani.
Intézményi átutalásos fizetéshez számlaigénylő lap visszaküldése után előre számlát állítunk ki, ezt kérjük jelezni a jelentkezési lapon.
Jelentkezés határideje: 2011. november 2. (kedd)
Csekket / számlaigénylő lapot a jelentkezés után küldünk.
A befizetés határideje 2011. november 12.
Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével lehet.
Jelentkezéseket elfogadjuk levélben, faxon vagy e-mail-ben.
Levelezési cím:
Hagyományok Háza, Népművészeti Módszertani Műhely, Kézműves osztály
1251 Budapest Pf. 23.
fax:
06 (1) 225-3631
e-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
További információ:
László Eszter
Orbán Judit
Tel: 225-6065, Fax: 225-3631
A jelentkezési lap letölthető az alábbi linkre kattintva:
sz_mesterkurzus_2011_2012_jellap.doc |