Keresés

Szavazás

Ön vásárol népművészeti tárgyakat?
 





Elfelejtetted a jelszavad?
Kezdőlap arrow Lapszemle arrow Ismét megnyílt a Völgy
Ismét megnyílt a Völgy Nyomtatás

Tizennyolcadik alkalommal pénteken ismét megnyitotta kapuit a Művészetek Völgye. A szervezők újra hat faluban várják a völgyközönséget, mivel Öcs visszatért a helyszínek közé.

Az augusztus 6-áig tartó rendezvényen 74 helyszínen 1025 programon 3.300 művész lép majd fel. Újdonság lesz idén, hogy Örökségvölgy elnevezéssel több napon át és több programon mutatják be a Művészetek Völgye természeti és építészeti értékeit, s egyéb örökségkincseit.

 

Márta István igazgató elmondta: a 18. Művészetek Völgye Fesztivál tíznapos programsorozatának teljes költségvetése 185 millió forintot tesz ki, s az összeg 90 százaléka „együtt lesz", ha az egyik legnagyobb hazai cég támogatása is biztossá válik, ami 90-95 százalékban már annak is vezető – tette hozzá. Márta István szerint az úgynevezett dologi kiadások (a színpadok és technikai eszközök, valamint orvosi és mentőügyeletek biztosítása, a rendezők, az őrző-védők fizetése és a száznál több mobil vécé felállítása) a költségvetésnek legalább a 60 százalékát jelentik. Megjegyezte: ha a művészek közül sokan nem fél- vagy negyedgázsiért lépnének fel, s nem fizetnék többen is maguk a szállásukat, akkor a költségvetés akár több százmillió forintra is emelkedhetne.

Az igazgató tájékoztatása szerint a hat Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend - részt vehetnek az érdeklődők összesen mintegy 170 koncerten, 60 színházi előadáson, 30 filmvetítésen, 80 kiállításon, mintegy 100 gyermekműsoron és még számos más programon. A fesztivál ideje alatt jelenik meg a Tájak, korok, múzeumok sorozat keretén belül a Művészetek Völgye falvai című, fotókkal gazdagon illusztrált könyv is.

Újdonság az is, hogy Örökségvölgy elnevezéssel több napon át és több programon mutatják be - összefogva a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal - a Művészetek Völgye természeti és építészeti értékeit, s egyéb örökségkincseit - mondta az igazgató.

Moldvából és Gyimesből 50 tagú csángó tánccsoportot és népzenészeket várnak. Hozzátette: kuriózumnak számít majd az is, hogy a Krétakör Színház a taliándörögdi - már használaton kívüli - műholdadó-vevő állomáson tart Ufóbázis címmel előadásokat.

 

Forrás: Magyar Rádió

 

 

 
< Előző   Következő >