|
Tíz évvel ezelőtt, 1996-ban Ráróspusztán tartották az elsőt, s azóta minden nyáron megrendezik a nógrádi nemzetközi folklórfesztivált, mint a megye legjelentősebb kulturális, művészeti rendezvénysorozatát. Ezt a minősítést az elmúlt évtized során tartalmas, színes programmal és imponáló statisztikai adatokkal sikerült kivívni.
A tervek és az előzetes információk szerint az idei, tizenegyedik fesztivál – amelynek első eseménye tegnap este volt a balassagyarmati Palóci ligetben, de a hivatalos megnyitóra és az „Isten hozott Magyarországon!” elnevezésű europiknikre ma 16 órától kerül sor Somoskőn, a Váralja téren – folytatja az eddigi hagyományokat, de újdonságokkal is szolgál. Hét külföldi országból – köztük a távoli Új-Zéland Cook-szigetéről – és hazánkból mintegy negyven együttes hozzávetőlegesen ezerötszáz táncossal, énekessel, zenésszel mutatkozik be Nógrád megye és Közép-Szlovákia öszszesen tizenegy településén.
Balassagyarmat, Bánk, Fülek, Divény, Hollókő, Losonc, Mihálygerge, Ragyolc, Salgótarján, Szécsény és Szügy vállalkozott a vendéglátó szerepre. „Az Európa szívében” című gálaműsort július 28-án, pénteken 19 órától tartják Losoncon, illetve a július 30-i zárónapon délután és este Bánkon a negyvenedik megyei nemzetiségi találkozóval és a magyarországi szlovákok tizedik folklórfesztiváljával összekötve. Ugyancsak 30-án rendezik Hollókőn a „Palóc szőttes” kulturális fesztivált, a többi helyszínen pedig „Szomszédolás” keretében lépnek fel a csoportok és a szólisták. Salgótarján újra házigazdája lesz 27-e és 30-a között az úgynevezett folk- és szlovák napoknak.
A Fő tér felújítása miatt a megyeszékhelyi programokat a Beszterce téren láthatja a közönség csütörtöktől szombatig 18 órától, vasárnap pedig 17 órai kezdettel. A folklórcsoportok mellett fellépnek jazzegyüttesek és más műfajt – például a countryt – képviselő zenekarok is. A számos kísérőrendezvény sorában lesz népművészeti vásár, gasztronómiai bemutató, szlovák sajt- és írókóstoló, szombaton lehet nagy-kürtösi borokat kortyolgatni, sörivásban versenyezni. A Beszterce-telepi 7. sz. Coop ABC-ben a szlovák napok időszakában különböző, határon túli élelmiszereket is árusítanak. Pénteken ingyenesen mérik meg a jelentkezők vérnyomását, szombaton pedig hennafestés, hajfonás is szerepel a kínálatban. A tombola- akció fődíját, egy kandallót az SVT-Wamsler ajánlotta fel.
Minden jel arra mutat, hogy amikor ma délután a somoskői várfalon megszólal a magyar tárogató és a szlovák havasi kürt, ismét élményekben gazdag, a népek barátságát, összefogását szolgáló népművészeti fesztivál veszi kezdetét.
Forrás: Nógrád Megyei Hírlap
|