|
A kézműves házak létrejötte, az 1970-es 80-as évekhez köthető. A népművészeti mozgalom vezető teoretikusai, közösségei voltak a kezdeményezői és megvalósítói a közösségi műhelyek és színterek létrehozásának, rengeteg szellemi és önerős munkával, minimális külső anyagi támogatással. Az elmúlt 20 évben kormányzati, vidékfejlesztési támogatással közösségi és egyéni kézműves műhelyek valósultak meg, tájházak bővítették funkciójukat.
A régi alkotóházak közül néhány mára megszűnt, van ahol működtetési zavarokkal küzdenek, van ahol példaértékű a működés. Általános tendencia a hagyományőrző, oktató tevékenység kibővülése az idegenforgalmi és más egyéb kulturális szolgáltatásokkal.
Ennek jegyében született meg a kezdeményezés, hogy szükség van alapvetően a kézműves alkotóház fogalmának tartalmi tisztázására, funkciói sokszínűségének meghatározására, bemutatására és a továbblépés lehetőségeinek számbavételére. Ezért várunk/várjuk arra a konferenciára, mely körbe szeretné járni magát a fogalmat, valamint kutatjuk azokat a további témákat, melyek a szakmai munka tervezésében, szervezésében, átgondolásában mindenkinek felhasználható mintául szolgálhatnának. Ezért ajánljuk fel a jó gyakorlatok bemutatása során a lehetőséget mindazoknak, akik úgy érzik, hogy hozzá tudnak járulni saját példájukkal az alkotóházi gondolat, gyakorlat bemutatásához, kérjük, jelentkezzenek a következő elérhetőségeken: 92/312-744, 20/5568086,
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
, ill. a regisztrációs lapon jelezzék szándékukat. Számukra 15 percben biztosítunk a programban bemutatkozási lehetőséget.
A konferencia programja:
2010.április 9-10.
Helyszín: Zalaegerszeg, Kézművesek Háza, Gébárti-tó
A konferencia moderátora: Prokné Tirner Gyöngyi a Gébárti Kézművesek Háza szakmai vezetője
április 9. péntek
12.00-14.00 Érkezés, regisztráció és ebéd
14.00 Megnyitó: F. Tóth Mária az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezető főtanácsosa
14.15 Köszöntő a „házigazdák részéről”: Gyutai Csaba Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere
14.30 Dr. Bánszky Pál – Péterfi László: Az alkotóházi gondolat megszületése, a megújulás lehetőségei Az alkotóházak közösségteremtő ereje azok induláskor és ma
15.45-16.00 Kávészünet
Jó gyakorlatok:
Az alkotóházak működése és a működés problémái
16.00 Skrabut Éva, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke: A Gébárti Kézművesek Háza működése
16.30 Molnárné Forray Mariann, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke: A Diósgyőri Alkotóház működése
17.00 Kenyeres Sándorné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület elnöke: A Tiszavárkonyi Alkotóház működése
17.30-19.00-ig a jelentkezők bemutatkozása
19.00 vacsora
Vacsora után kerekasztal beszélgetés a felvetődött gondolatok mentén.
21.00-24.00 A zalaegerszegi termálfürdőben fényterápiás fürdőzés.
április 10. szombat
7.30.-8.30 reggeli
9.00-9.50 Beszprémy Katalin a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely tárvezetője: Az alkotóházak múltja – jelene - jövője
9.50-10.00 Kávészünet
10.00-10.45 F. Tóth Mária az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezető főtanácsosa: Az államigazgatás szerepvállalása az alkotóházak létrejöttében, működésében
10.45-11.30 Pintérné Kanyó Judit a FATOSZ alelnöke, a Nógrád Megyei Tourinform Iroda vezetője: Vidékfejlesztés, turizmus és az alkotóházak lehetséges kapcsolata
11.30-11.45 Zárszó
12.00 Ebéd
Hazautazás
A konferenciát a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Szakmai Kollégiuma támogatja, ezért a teljes részvételi díj mindössze 6000.-Ft, mely tartalmazza a részvételt a szakmai programokon, 2 ebédet, 1 vacsorát, 1 reggelit, a szállást 9-én éjszakára. A fürdőprogramra külön kell jelentkezni, melynek ára 1000,-Ft/fő. Amennyiben már 8-án itt szeretne aludni, a Kézművesek Háza közösségi szálláshelyén lehetőséget tudunk biztosítani 1000,-Ft/fő áron. A szállás helyszíne a Gébárti-tó másik oldalán az Aquatherma Termálfalu és Kemping, ahol erdélyi fafaragók által épített rönkfa apartman-házakban helyezzük el vendégeinket, 2x2 ágyas szobákban.
A találkozás reményében üdvözöl/üdvözli:
Zalaegerszeg, 2010. március 2.
Skrabut Éva sk. Prokné Tirner Gyöngyi sk.
a Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke intézményegység-vezető
A regisztrációs lap letölthető az alábbi linkre kattintva:
konferencia_a_kezmuves_alkotohazakrol_2010.doc
|