Keresés

Szavazás

Ön vásárol népművészeti tárgyakat?
 





Elfelejtetted a jelszavad?
Kezdőlap
XXV. Vendel-napi búcsú Magyarlukafán Nyomtatás

A gyerekek azért szeretik ugyanazt a mesét többször is meghallgatni, mert egyfajta biztonságérzetet jelent számukra a jól ismert történet.

Valami hasonló történik a magyarlukafai Vendel-napi búcsú esetében is. Az elmúlt évtizedek során ez az esemény is megszokottá vált, és aki rendszeresen ellátogat ebbe a parányi baranyai faluba, az már tudja, mire számíthat ezen az ünnepi napon.

Idén 25. alkalommal várták vendégeiket a lukafaiak, azzal a szigorúan megválogatott kézműves kínálattal, amely már messze földön híressé tette ezt a rendezvényt. Ez a minőség – amivel itt találkozhat a látogató – jelenti azt a változatlan biztonságot, ami miatt évről évre egyre többen zarándokolnak el ide Vendel nap környékén.

A búcsú története 1985-re nyúlik vissza, hiszen a Magyarlukafai Néprajzi Műhely köré szerveződött fiatal kézművesek ekkor döntötték el, hogy felújítják a falu védőszentje ünnepének hagyományát. Az első ilyen rendezvényen néhány lelkes kézműves, továbbá zenészek, táncosok, bábosok, no meg természetesen a faluban élők voltak jelen. Az idők során aztán a búcsú szépen lassan terebélyesedni kezdett, híre egyre messzebbre jutott. A program megszervezése, lebonyolítása egyre nagyobb előkészületeket kíván, és ezt a feladatot a magyarlukafai Kaptár Egyesület tagjai, valamint a helyi önkormányzat közösen oldják meg.

2009 őszén 140 kézműves hozta el portékáját az ország minden részéből, és elmondásuk szerint igen jó vásárt csináltak. Ennek az az oka, hogy nemcsak a mesterek portékáiban jelenik meg a minőség, hanem a látogatók is egy olyan érdeklődési körből kerülnek ki, mely eleve családias jellegűvé emeli a rendezvényt. Ők pontosan azt keresik, amit itt biztosan megtalálnak. Sokan már itt vásárolják meg a karácsonyi ajándékokat, és a biogazdák egyre bővülő jelenlétének köszönhetően a minőségi élelmiszer beszerzésének is fontos helyszíne lett a Vendel-napi búcsú. Talán furcsa, de a legfontosabb jelzése annak, hogy itt valami másfajta dolog történik évről évre, az az, hogy bár a falu elkülönített részén kipakolnak a műanyag- gagyi árusok is, a naphosszat hömpölygő tömeg visszafordul standjaik elől. Ezt már évek óta keményen érzékelik ezek az árusok és egyre kevesebben jönnek el, hiszen számukra nem jó bolt ez a vásár. Az a tény, hogy ebben a 110 lakosú aprófaluban október 25-én több mint 5000 vendég fordult meg, a legfényesebben bizonyítja, hogy érdemes magas színvonalú programokat szervezni, mert igenis hatalmas érdeklődés van ez iránt. Ez a garanciája annak is, hogy az óriási tömeg ellenére bensőséges tudott maradni ez a nap.

Természetesen önmagában a vásár kevés lenne, ezért a Vendel- napi búcsú idén is színvonalas programok sorával várta a látogatókat. A színpadi produkciókat a NESZ elnökének, Pál Miklósnénak a köszöntője nyitotta meg, majd fellépett a Márkuszínház bábszínháza, tárogató muzsikusok, Neofolk Zenekar, Misina és a Pelikán Néptáncegyüttesek. A Mutatványosok Terén igazi családi programok fogadták egész nap a kicsiket és nagyokat, asztali és logikai játékokkal, zsonglőrökkel, vándor fotográfussal, gyékényparipák lovaglásával. A település egyetlen utcáján hömpölygő tömeg pedig időről időre szembetalálkozhatott az Agostones Együttes nemezsipkás muzsikusaival, a vásári képmutogatóval, a madárhangú emberrel. A Lukafa Galériában Kékes Marcell fotókiállításán az elmúlt esztendők búcsúiban készített fényképeket lehetett megtekinteni. A Tájházban a Kaptár Egyesület kézművesei nemez, fazekas- és csuhéfoglalkozást tartottak az érdeklődő gyerekeknek, felnőtteknek, de itt és a Faluházban volt látható a régió nemezkészítő kézműveseinek és iparművészeinek munkáit bemutató tárlat is. Ez utóbbi kiállításnak különös jelentőséget ad, hogy a nemezkészítés technikáját Magyarországon felújító Vidák István-Nagy Mari házaspár éppen harminc évvel ezelőtt itt Magyarlukafán készítették el első nemeztárgyukat.

 

A megszokott programokat, és a minden évben bővülő, újdonságokat is hozó Vendel-napi búcsú idén is a Dél-dunántúli Pannon Mediterrán Ősz rendezvénysorozat záró eseménye volt. 2010-ben október 24-én, vasárnap várja majd látogatóit a magyarlukafai Vendel-napi búcsú.

 

Kékes Tóbiás

 

 
Következő >