Beszélgetőtársak:

Szidor Jánosné népi iparművész, a népművészet ifjú mestere.

Bujdosó Sándorné nyugdíjas, magyar-történelem szakos tanár, népi iparművész. Az

1970-es évek óta foglalkozik a népművészettel. Szakkörvezető, jelenleg a Helyőrségi Klubban vezet csoportot. 1992-óta foglalkozik a szűrhímzéssel a Református Egyház presbitériuma felkérésére, akik a cívisek ünnepi viseletét akarták lakástextil formájában a templomban viszontlátni. Ebben a munkában segítője, V. Szathmári Ibolya muzeológus etnográfus és Dankovszky Lórántné, a népművészet mestere, egykori szűrhímző.

Sebestyénné Györfi Anna, szűrrátétes viseletvarró népi iparművész.  

A mesterséget 1983-ben kezdte tanulni Szidor Jánosnétól a Debreceni Háziipari Szövetkezetben.  Népi iparművész címet kapott, majd 1998-ban önálló vállalkozásba kezdett, a szűrrátét-készítést választotta megélhetésül.

Bagdi Lajosné hímző népi iparművész, ma nyugdíjas földrajz-biológia szakos általános iskolai tanár.

Pedagógusként kézimunka szakkört szervezett tanítványainak, majd amikor Debrecenben a 70-es években szakkörvezetői képzés indult, bekapcsolódott. Több gyermek és felnőtt közösséget tanított a sok év alatt. A Népi Játék és Kismesterségek Oktatói tanfolyamán kézi hímzést is oktatott felnőtteknek, pedagógusoknak.

Az első szűrt Salamon Ferenc, a Nemzeti Park igazgatója felkérésére készítette: „Ha már elég szépen tud hímezni, készítsen már egy szűrt a Hortobágyi Nemzeti Park számára is.”

 Milyen kihívást jelent ma egy hímzőnek a szűr készítése?

Bujdosóné: A szűr színvilága nagyon kötött, az árnyalatok finomságát nagyon meg kell válogatni. A mintakincs nem túl gazdag, de ebből a készletből nagyon jó kell dönteni, amikor lakástextilt vagy viseleti darabot tervezünk hímezni. Az arányokat kell megtalálni és a színharmóniát eltalálni. Ez a legnagyobb kihívás.

Bagdiné: Én nem a kezdettől fogva foglalkozom a szűrhímzéssel. A 70-es évek közepén kaptam a felkérést, ezért akkor minden elérhető szűrt megnéztem . A Déri Múzeumban lemértem a méreteit, tanulmányoztam, hogy milyen elemekből áll. Akkor tanultam, hogy a 66 sling az alapvető a szűr szabásakor, mert ehhez jön az ujja és az aszalya, merthogy az aszaly az 33 cm, a 66 cm szélességnek a fele. Nagyon nehéz volt alapanyagot kapni. Én nem lakástextilre álltam rá, hanem a szűr varrására, hiszen Salamon Ferenc engem erre kért.

Kicsit bánt, hogy manapság szerintem a szakmai irányítók Budapesten nem értékelik megfelelően a szűr varrását. De a közönség szereti azt, amit csinálok. Egy velem készült riportban úgy fogalmazta ezt meg egy újságíró, hogy külföldön jobban ismerik a munkásságomat, mint a hazai érdeklődők. De elmondhatom, hogy ma már ez nem így van. Már ismerik azok, akiknek ismerni kell. Nem a külföldieknek, a japánoknak és a mexikóiaknak dolgozom, mint korábban, hanem a hortobágyi csikósoknak varrom a szűrt. Most is készül egy ilyen.

Mi a szűrrátétes alkotó legnehezebb feladata?

Szidorné: Én lakástextilként ismertem meg a szűrrátétet. De mindig próbáltam a múltját keresni, és foglalkoztatott az a kérdés, hogy ha ezt régen viselték, miért ne lehetne most is hordhatóvá tenni. A 70-es években volt egy pályázat és én arra készítettem egy ruhát, de az alapanyagot nem sikerült megválasztanom, hiszen filcből nem akartam. Akkoriban a Háziipari Szövetkezetben dolgoztam, és ott jött egy külföldi megrendelés ruhakészítésre.

Végül is ruha kiegészítőkkel kezdtük, ezek Amerikába mentek először. Táskák, kesztyűk, sapkák készültek. Nagyon nehéz volt, nemigen tudtam magától a szűrtől elrugaszkodni, próbáltam tartani ugyan a hagyományt, de amikor a táskára, kesztyűre került a sor, egyre távolabb kerültem. Rájöttem, hogy elődeinknek sem volt könnyű akkor, amikor a szűrből lakástextilt igyekeztek létrehozni.

S ahogy telt az idő, és gyakorlatra tettem szert az öltözet kiegészítőkben, ide, Magyarországra is elkezdtem pályázatokra készíteni blézert, kabátot. De azt hiszem, a lakástextilt sem adom fel soha.

Sebestyénné: Nekem a legnagyobb kihívás az, hogy itthon visszahódítsam a szűrrátét hazai rajongóit. Volt egy időszak, talán a 60-as évek, amikor még nagyon szerették a szűrrátétet. De utána valahogy kiment a divatból. Talán az lehetett az ok, hogy egy idő után igénytelenül készítették a szövetkezetiek a textileket, hogy ez volt az egyetlen ágazat, amiből fenn akarták tartani az egész szövetkezetet, és az eredmény az elsekélyesedett textília lett.

Bujdosóné: Szerintem az alapanyaga, a filc volt problematikus. Nehéz volt tisztán tartani. A 60-as években a háziasszonyok a könnyen moshatót keresték itt is. A nők dolgoztak, praktikussága törekedtek. Ma, amikor már több szoba van, használnak ilyen kicsit nehezebben kezelhető, szép, de igényesebb textíliákat is.

A hajdani debreceni Háziipari Szövetkezet belső helyzetéről kezdtünk tovább beszélgetni, hiszen két alkotónk évtizedekig dolgozott ott. Az árkalkulációtól az exporton keresztül sok mindenről esett szó. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ma is csak az elsőrangú minőség az, ami elvárható, s csakis ezzel lehet fenntartani népművészetünket.

Bagdiné: Ma már csak a debreceni cifraszűr készítésével foglalkozom, de csak úgy vállalom, ha hozzák az anyagot. Olyan ügyesek ma már a csikósok, hogy beszerzik a szükséges alapanyagot nekem és hozzák hozzám. 45.000 Ft-ba kerül csak a fehér anyag, de ez igazi gyapjú. Nagyon nehéz hímezni rá, de nem adom fel, csak erre vagyok hajlandó dolgozni azért, hogy hiteles tárgyat hozzak létre.”

Változott-e a szűr elismerése azóta, amióta ezzel a szakmával foglalkoztok?

Szidorné: Amikor elkezdtem ezt a mesterséget, úgy éreztem, hogy igen nagy a vonzásköre. Aztán volt olyan időszak, amikor körülnézve a szakmában észrevettem, hogy szinte egyedül maradtam. Vagyis sem az alkotókat, sem a közönséget nem vonzotta ez a mesterség. Ekkor fogtam hozzá tanítani. A szövetkezetben két növendékem is lett, majd a Népijáték és Kismesterségek Oktatói Tanfolyamon is elindítottuk a Kölcsey Művelődési Központ kezdeményezésére. Ma tíz tanítványom van a megyében, közülük két népi iparművész és két ifjú mester. Az én tanuló időmben a mesterek nem igazán akarták továbbadni a mesterséget. De én pontosan tudtam, milyen öröm és dicsőség az, ha a tanítvány jól és tehetségesen dolgozik és elismerésben részesül, és eljön majd az idő, amikor elszakad tőlem és önmaga lesz a művészetében. Legjobban annak örülök, amikor a tanítványom is továbbadja mesterségbeli tudását az iskolában a diákjainak.

Beszélgetőtársaim mindannyian úgy látják, hogy óriási, pozitív változáson ment át ez a textiles műfaj. A színek sokfélesége ma már elfogadott, a színárnyalatok együttes alkalmazása is teret nyerhetett: A hagyományostól eltérő színvilág kialakítása eredményeként a kőszegi gyár elkezdte ezeknek az anyagoknak a gyártását is. Szidorné a Kis Jankó Bori pályázatra beküldött lakástextiljével miniszteri kitüntetést kapott. Sebestyénné szűrrátétes női viseletéért Gránátalma díjat érdemelt ki az Élő Népművészet Országos Pályázatán.

Bujdosóné: Amikor mi arra a bizonyos felkérésre elkezdtük a Kistemplom részére tervezni a szűrhímzéses textilünket, 600 cm x 40 cm drapériát, és terítőt kellett készíteni, segített Zolejka néni /Dankovszky Lórántné szűrhímző, a népművészet mestere/a tervezésben. A méret befolyásolt leginkább, de fontos volt a színek harmóniáját is megtalálni. Nem alkalmaztuk a nagyon erős színeket, például a harsány pirosat, ami ugyan jellemző a szűrre, de úgy véltük, hogy a templomba nem való. Nagy kihívás volt még a széleldolgozás is, hiszen sok látszott belőle, 6 m hosszban. A segítség Szidornétől a rátétes mestertől jött, és azóta is szoros munkakapcsolatban vagyunk. Neki is feladta a leckét ez a feladat, vagy két napig szabtuk, formáltuk, de sikerült, Nagyon szép lett a széleldolgozás és végül is ez tette fel a koronát a munkára.

Ez indított el bennünket a lakástextil készítéséhez. Annyira megtetszett az asszonyoknak ez a színvilág, hogy elkezdték a lakástextilt, közel három évig csak ezzel foglalkoztunk. 1995-ben Párizsban nagy sikerünk volt ezzel. Kitaláltuk, hogy mai öltözetre is kellene alkalmazni ezt a hímzést, ezért pelerint is készítettünk. Három színvariációban varrtuk: egyet eredeti színekkel, egyet zölddel és árnyalataival, és egyet a böszörményi gazdaszűr színvilágának megfelelően.  Úgy érzem, munkánkkal befolyásoljuk a közönségünket, formáljuk ízlésüket.

Bagdiné: Nekünk nem szabad az eredetibe belenyúlnunk. Csak rekonstrukciót szabad nekünk készítenünk, én ezt vallom és vállalom.”

Milyenek a bemutatkozási lehetőségek? Vannak –e pályázatok, kiállítások a környéken és országosan?

Bagdiné: Én eléggé magányos farkasként dolgozom. Ha a Déri Múzeumba bemennek az emberek, ott látják az eredeti szűrt, kérésükre átadják a néprajzosok az én címemet, megkeresnek és én készítem a szűrt. A csikósok és a gulyások egymásnak adják a címemet, és így keresnek meg.

A színek, amelyeket alkalmazok, kicsit mindig mások, két egyforma szűrt nem tudok csinálni. Bécsből hozzák nekem az anyagot és a fonalat. Nem filcre varrok, hanem tiszta gyapjú anyagra. Én csak megrendelésre dolgozom, de mostanában már nehezen tudom ezt is vállalni.

Egyre nehezebben tudom ezeket a szűröket varrni, de Szidorné Katika nélkül én egy nulla vagyok, hiszen azt a gyönyörű rátétet a széleldolgozásoknál nem tudom elkészíteni.

A szűreim a hortobágyi csikósok, gulyások vállán és a múzeumokban láthatók!

Bujdosóné: A bemutatkozás csak kiállítások során lehetséges. Itt a városban, és máshonnan is vannak felkéréseink. Jász-Nagykun-Szolnokból jelentkeztek egy munkaközösségtől, hogy a hortobágyi szűrhímzést mutassam meg nekik. Itt voltak egy hétig, beküldtem őket a Kistemplomba, majd a Tímárházba, hiszen épp akkor volt egy nagy kiállítás a szakkörünk anyagából. Utána elvittem az összes mintámat, másolták, rajzolták őket. A dunántúli szűrből is voltak darabok, a bakonyiból is csináltunk 5-6 textilt, így ezt is láthatták a vendégeink.

Sebestyénné: A NESZ és Hajdú-Bihar megyei tagszervezete sokat segít a bemutatkozásban kiállítási lehetőségekkel, pályázatokkal, egyéni kiállításokra is van itthon alkalom. A megyei szervezet információt ad minden lehetőségről, a megyei „Hírforrás” nagyon hasznos. A pályázatokról információkat kapunk, de egyénileg is van lehetőségünk a megmutatkozásra. Egymásnak is sokat segítünk.

Szerintem a kereskedelmi forgalomba bekerülés a legnagyobb bemutatkozási lehetőség, hiszen minden egyes darabbal bemutatkozom.

Mi a véleményetek a szakmai zsűriről?

Szidorné: Megtanultam az évek során, hogy magamnak dolgozom. A 70-es években volt olyan zsűri, ahonnan a 20 munkából 11-et kidobtak. Végighallgattam a véleményeket és teljesen kiborultam ettől. Az lett a bevált módszerem, hogy visszanézem évek múltán a kifogásolt darabokat. Igen sokszor meg kellett állapítanom, hogy bizony volt a kifogásolt tárgyban hiba.

Nagyon igaznak tartom azt a mondást, hogy „széles a siker kapuja, de alacsony a szemöldökfa”. Nekem ezt azt mondja, hogy alázattal kell meghajolni a vélemények előtt.

A szakmai kritika egyébként engem mindig is serkentett. Volt, amikor a vélemény ellenkezőjét csináltam meg, és jó lett, de volt, amikor megfogadtam, és fergetegesen jó lett. Aki nem mer a zsűri elé állni, az nem is igazi mester.

A debreceni, a bihari, a hímzett és a rátétes szűr a 21. században is él és virágzik. Azok közül igyekeztem néhány alkotót bemutatni, akik Hajdú-Bihar megyében élnek, és sikeresek alkotó munkájukban.

Büszkék vagyunk rájuk!  

Hubert Erzsébet