A Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület, az Egri Kulturális és Művészeti Központ áprilisban rendezte meg a „Viseletek régen és ma" című V. Országos Népviseleti Konferenciáját.

Az előző évek tapasztalatát felhasználva és az újabb lehetőségeket felkutatva és hasznosítva, az ez évi konferencia még sikeresebb volt, mint az eddigiek.

A rendezvényt 2001-ben indította útjára a fenti lelkes szervező csapat Nagyné Váradi Anna ötlete nyomán, aki azóta is főszervezője a kétévenként megrendezésre kerülő programnak. Jó érzékkel használta ki azt a kedvező lehetőséget, hogy környezetében három viselettel foglalkozó népművész is munkálkodik. Fehér Jánosné és Erdész Judit Mária a népművészet mesterei, Lovászné Juhász Rita a népművészet ifjú mestere és a Hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület alkotóközössége. Az ő munkásságuk és munkáik adták a kiinduló alapot.

Ez évben az ő közös reprezentatív kiállításuk „Viseletkészítők Heves megyében” címmel képviseli a továbbmentés, továbbéltetés alapját a mai viseletkultúrában. A konferencia kiállítását meleg szavakkal F. Tóth Mária, az OKM vezető főtanácsosa nyitotta meg.

A másnap kezdődő előadások témája az erdélyi viselet köré szerveződött. Közös tulajdonságuk a régiesség, nem haladtak végig a többi magyar viselet 19-20. századi átalakulásának útján. A székelyföldi viseletek jellemzője, hogy nagyon sokáig a házilag előállított kender-, len-, pamut-, és gyapjúszőttes volt mind a női, mind a férfi ruházat alapanyaga, amit maguk is festettek meg, növényi és ásványi alapanyagokkal. A mezőségi Szék viselete az egyik legtartózkodóbb mind formájában, mind színeiben. A női és a férfi ingek is egy újabb szabástípust képviselnek. Kalotaszeg népviselete a legközismertebb, és egyben a legalaposabban feldolgozott. Legjellemzőbb viseletdarabjaik: a lányok gyöngyöspártája, az asszonyok hímzett kontyolófátyla, a derékba feltűzött szoknya, a muszuly, és a gyapjúfonallal gazdagon hímzett ingváll, tudtuk meg – dióhéjban – dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit néprajzkutató előadásából.

„Népi díszítés a mai magyar öltözködésben” címmel praktikus mintákat, ötleteket és az alkalmazás fő szabályait ismertette Erdész Judit Mária, a népművészet mestere. Érdekes előadásából megtudhattuk, hogy a paraszti viselet egyes elemei hogyan kerültek a divatszalonok világába és hogyan lehet egy-egy néprajzi táj hímzésének jellegzetes motívumkincsét a mai ruhákon alkalmazni.

A délutáni miskolci kirándulás minden résztvevő számára nemcsak kikapcsolódás, de nagyon hasznos program volt. Barna György Látványtárának megtekintése – amely nagyon sok szakember előtt is ismeretlen volt eddig – felejthetetlen élményt nyújtott. Európa-szerte nincsen hasonló viselettörténeti tárlat. A Kárpát-medence viseleteiből 300 valaha hordott viseletet sorakoztat fel, a fejdísztől a csizmáig, bocskorig: a gyermekviselettől a legény, a menyecske, az öregasszony viseletig.

A kiállításon beöltöztetett ember nagyságú babákon, többek között mezőkövesdi, nyitrai, kéméndi, máramarosi, torockói, vistai, kalocsai, ecseri, sióagárdi, kapuvári viselet (stb.) látható. A gyűjtemény fantasztikus értéket képvisel a múltból, a jövő számára, mi pedig a jelenben okulhatunk és adhatjuk tovább ebbéli tudásunkat a fiataloknak. A szervezőket dicséret illeti, hogy a konferencia programját ilyen értékes szakmai kirándulással bővítették.

Az este szintén meglepetés volt a „Viseltes bál” megrendezésével, amely alkalmat teremtett a résztvevőknek a könnyebb ismerkedésére, hiszen a zene és a tánc ebben nagy segítség, utána pedig a közös érdeklődési kör már kifogyhatatlan témát ad a beszélgetésre, új barátságok kötésére.

A konferencia harmadik napján a kaposvári Motolla szövőműhely munkáját Csapó Angéla népi iparművész ismertette. Olyan szövött alapanyagú viseleteket és viselet kiegészítőket mutatott be, amelyeket a fiatalok is szívesen hordanak. Szőtteseik és az ebből készített viseletdarabok a népi iparművészeten belül egy új irányt képviselnek, erőteljes nyitást az iparművészet felé, a skandináv mintát követve. A tradicionális szőttes egyre több fiatalos, modern viseletdarabhoz (pl. farmer) társítva jelenik meg, de ez nem idegen a divattervezés világában sem. Főleg támogatandó, ha ezzel a magyar népművészet motívumait tudjuk népszerűsíteni a fiatalok körében.

Lőrincz Beáta népi iparművész előadása a székely viselet mai alkalmazásának lehetőségeiről szólt. A hagyományos viselet továbbéltetésének területén két irányzat él: egyik a hagyományos öltözet rekonstrukciója, mondhatnánk úgyis, műtárgymásolat, a hagyományőrző együttesek, tánccsoportok számára készített színpadi ruhák – jelmezek –, amelyek készítésénél sok szempontot figyelembe kell venni. Legfontosabb a hitelesség, amit helyszíni gyűjtések és múzeumi darabok tanulmányozásával lehet elérni. Fontos a látvány, a viselet sziluettje, az anyagválasztás, a moshatóság. Az Állami Népi Együttes számára tervezett ruhái illusztrálták ezt a tervezői munkát.

A viseletkészítők munkájának másik területe, a mai kor számára alkotott, a mindennapok igényeihez igazodó ruhák tervezése. A székely viseletek mai alkalmazása mind alapanyagában, mind szabásában, erősen kötődik a tradíciókhoz. Lőrincz Beáta előadása nemcsak a viselet rekonstrukciók készítéséhez adott hasznos tanácsokat, hanem a mai használatú, önálló tervezésű viseletek megkomponálásához is.

Befejezésként a Tardi Hagyományőrző Együttes közreműködésével a tardi viseleteket ismerhették meg a konferencia résztvevői a „Bölcsőtől a sírig”.

Az előadások után a résztvevőké volt a szó, „Ahogyan mi látjuk – vélemények, észrevételek az alkotók szemszögéből” címmel.

A visszajelzésekből ítélve, a nagyon hasznos, jó hangulatú rendezvényt a „két év múlva, veletek, ugyanitt” szlogennel zárhatták a szervezők.

Két év múlva egy másik tájegység viselete kerül sorra és biztosan sikerül újabb ötletekkel gazdagítani a rendezőknek a 2011. évi konferenciát. Gratulálok és további sikereket kívánok!

Nyikus Anna