2009. június 20.

Három évvel ezelőtt nagyon megtisztelő feladatot kaptam: a Dombóvári Helytörténeti Múzeum udvarán a Kapos Tánccsoport Szent Iván-éji tűzugrást szervezett, és én a rendezvény résztvevőinek feleleveníthettem a környék népszokásait. A Dél-Dunántúl szokásainak felidézésén kívül lélekhidat vertünk, gondolatban felidéztük az erdélyi, a felvidéki és a bánáti népszokásokat. Bálint Sándor: Ünnepi Kalendáriuma (Mandala Kiadó, 1998) alapján állítottam össze mondandómat.

Június 20-án az I. Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztivál hőgyészi rendezvényén felemelő pillanatokat élhettem meg, amelyek eszembe juttatták a Kapos Tánccsoporttal táborokban, rendezvényeken megélt tűzugrásokat.

A napfordulókat már a keresztény vallás létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban és néhány közel-keleti népnél. A keresztény világban a nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az 5. században lett általánossá. A keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak. Ezek a hiedelmek és szokások egyrészt a szomszéd népektől, másrészt egyházi közvetítéssel kerültek hozzánk. Érdekes megemlíteni, hogy a népi kultúrában a szlávos Szent Iván név használatos e nap és rítusai jelölésére. Hazánkban a 16. század óta biztosan, de valószínűleg már régebben is örömtüzet gyújtottak ezen az ünnepen. A tűz mellett megtisztultak, szerelmet varázsoltak az emberek. A hagyomány szerint négyszögletű tüzet raktak.

Egyik szögén ülnek szép öregasszonyok

A másikon ülnek szép öregemberek

Harmagyikon ülnek szip hajadon lányok

Negyediken ülnek szép ifjú legények.

Az egyház ezen a napon ünnepli Keresztelő Szent János születése napját. Felsőszentiváni szokás szerint háromszor ugorták át a tüzet, hogy Szent Iván közbenjárására a Szentháromság nagyobb kegyelemben részesítse a résztvevőket. Magyarázata…alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek/Lukács 1.41/

Elődeink párhuzamot vontak a nappalok hosszának növekedése és csökkenése között karácsony és Szent Iván napja között. Szent Iván napja az esztendő leghosszabb napja, egy varázslatos éjszaka. Elődeink is tűzgyújtással, ünnepi tánccal, énekléssel töltötték az éjszakát.

Ghymes faluban így énekeltek:

Tüzet megrakatja világos Szent János,

Világolj, világolj, csak addig világolj.

Míg én nálad leszek.

Ha én tőled elmék

Te is elaludjál…..

A Kárpát-medencében szinte mindenhol népszokásokban gazdag események tették szebbé az ünnepet. Bálint Sándor könyvéből a dél-dunántúli szokásokat idéztük fel a múzeumkertben.

„A fehérvasárnapi liturgikus színezetű mátkálás, komázás Baranya, Tolna, Somogy több falujában, féktelenebb formában Szent Iván tüzével ötvöződött össze.”

„Husztót faluban a lányokat legények vitték át a Szent János tüzén, miközben mondták: mátka, mátka mátkázunk. Míg élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Kezükben volt a mátkafa is: hosszabb botra tűzött cseresznyeág.

Vázsnok hagyománya szerint tűzugrás közben ezt mondogatták: mátka, mátka, mátkázzunk még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Egymás apját, egymás anyját meg ne szidogassuk. Lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak. Ez úgy történt, hogy kiállottak az utcára. Ha találtak, megcsókolták egymást. Ezentúl a legények komának, a lányok mátkának tisztelték egymást.

Tormás fiataljai között is járta a komázás. A koma, komafa mellé érett gyümölcslével cseresznye- vagy meggyfaágat kötöttek, tetejére pedig fehér virágot tűztek. Ezt nyújtották át egymásnak a lányok, és ezt mondották:koma, koma, komázzunk! Még élünk, még halunk, mindég komák maradunk!...”

Hallottak már a szentjánosalmáról?

Andrásfalvy Bertalan közlése szerint azok az asszonyok, akik már elvesztették csecsemőkorú gyermeküket, sok kisgyermeket gyűjtöttek maguk köré. Kötényükből almát dobtak a magasba. A feldobott alma neve a szentjánosalma. Így remélték, hogy születendő gyermekeik életben maradjanak. Szent Iván a kisgyermekkorban elhalt gyermekek mennyei pártfogója.

Szent Iván napja előtt nem ehetett idei gyümölcsöt az az anya, akinek már volt elhalt gyermeke, mert Szent Iván napján a mennyben mannát és gyümölcsöt osztogatott a kisgyermekeknek. Az a gyermek nem kapott, akinek az édesanyja idelenn gyümölcsöt evett.

„Te nem kapsz, a te részedet megette anyád”.

Bálint Sándor a bajai bunyevácok szokásait is leírja.

„Baja bunyevác lányai Szent Iván virágból/ivanjac/ koszorút fontak, és fejükre tették. Ha több lány is volt a családban, csak a legidősebb koszorúzhatta meg magát, húgai csupán a kezükben tarthatták. A Szent Iván tüzét legénnyel párosan átugrották, hogy megtisztuljanak, és majd termékenyek legyenek, magzatot szüljenek. Hazamenve, a lányok koszorújukat a háztetőre dobták. Akié lecsúszott, az nem remélhetett szerencsét. Mások a ház homlokzatára tűzték. Ezt a legények éjszaka ellopták. Bajai hagyomány volt az is, hogy e napon a tehenek szarvát felvirágozták, és úgy hajtották ki őket a csordába. Felsőszentiván német-bunyevác népe, hogy a ház le ne égjen, a koszorút a ház elejére szokta akasztani. Ez különben a pravoszláv szerbeknél is általános.”

E gyönyörű népszokások felelevenítésére rendezték meg az I. Kárpát-medencei Tűzugrás fesztivált, melynek házigazdája a Bokréta Néptánccsoport volt.

Herczeg Gábor így mutatta be az általa vezetett tánccsoportot.

„A Bokréta Néptánccsoportot a Hőgyészi Székely Kör létrehozásakor, 1998-ban alapították, avégett, hogy a kultúra megőrzése mellett a térségükben letelepedett bukovinai székelyek hagyományait és népszokásait is tovább ápolják. Több koreográfiát is elkészítettek, melyekben a csoport tagjai nemcsak őseink tánckultúráját mutatják be, hanem – a megismert és feltárt szokásokkal fűszerezve – a múlt századi ünnepi szokásokat is színpadra viszik.

A táncosok számos hazai és több külföldi fellépést is maguk mögött tudhatnak:

2003-ban Lengyelországban, 2004-ben Romániában képviselték hazánkat a Bukovinai Találkozások Fesztiválokon. A 2008-ban a csoport részt vett Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja találkozón, valamint hazánkban a Tevelen megrendezett XI. Bukovinai Székely Találkozón és Lakodalmason, legutóbb pedig a bonyhádi Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon.

A Hőgyészi Székely Kör és a Néptánccsoport 2008-ban ünnepelte alapításának 10. évfordulóját, melynek kapcsán október elején jubileumi rendezvényt tartottak.

A néptánc-művelők a bukovinai székely kultúrán kívül más tájegységek táncrendjeivel is megismerkedtek az elmúlt évek során. Ilyen területek például: Mezőség, Moldva, Székelyföld, Szék, Kalotaszeg, Felvidék, Dél-Alföld, Sárköz, Dunántúl és Szatmár térsége.

A Tánccsoport egy jól „összekovácsolt” – jelenleg 30 fiatalból álló – társaság, melynek tagjai szabadidejüket feláldozva nagyon sok munkát és energiát fektetnek a táncok elsajátításába. Művészeti vezető Kosnás Árpád.

A 2009-es Országos Néptánc Antológiában olvastam, hallottam először az I. Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztiválra való jelentkezés lehetőségéről. Ezt követően dugta össze a fejét a Hőgyészi Székely Kör Vezetősége és a tánccsoport. Egyöntetű döntés született: elhatároztuk, hogy jelentkezünk a fesztiválra, és belevágunk. A csoportunk vállalkozó szellemű társaság, amely összetartó, kreatív táncosokból áll. Mindenki azt gondolta, hogy a Kárpát-medencei „tűzugrás” megszervezése, az azon való részvétel egy szép gondolat, és mi is szeretnénk ebben részt venni, Hőgyész nagyközség nevét és a bukovinai székelyek összetartó, közösség- építő erejét országosan is ismertebbé tenni. Mivel szerettük volna, hogy ne csak a mi tánccsoportunk, hanem Hőgyész valamennyi tánccsoportja is részese legyen ennek az ünnepnek, így megkerestük a csoportok vezetőit, aminek eredményeképpen a Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület Tánccsoportja és a Hőgyészi „Táncika” Tánccsoport is örömmel csatlakozott hozzánk. Ezután kerestük még meg a csoportunkkal jó kapcsolatot ápoló Fácánkerti Forgatós Néptánc Együttest, valamint a kurdi Kapos mente Néptánc Együttes Kamara Csoportját, akik szintén pozitívan álltak az ötlethez. Így már velünk együtt 5 tánccsoport készülhetett Szent Iván napjára.

2009 májusában a csoport vezetőjeként részt vettem Budapesten a közös koreográfia betanulásában, melyet ott Diószegi László koreográfus, művészeti vezető, a Martin György Néptánc Szövetség Elnöke tartott. Ezen a betanuláson a jelentkező csoportok vezetői, koreográfusai voltak jelen. A koreográfia és a lépések elsajátítását követően – 3 szombati délután – a hozzánk csatlakozó tánccsoportok táncosainak megtanítottam a körtáncot. Most már elmondhatjuk, hogy felkészülten állunk a június 20-ai megmérettetés elé.

Mivel nem szerettük volna, hogy a rendezvényt megtisztelő közönség csak ennyit lásson a népművészetből, így elhatároztuk, hogy a „tűzugrás” előtt egy színpadi népművészeti bemutatót tartunk a résztvevő csoportok saját, hagyományos táncaiból.

A rendezvény megszervezésében, a feltételek megteremtésében nagyon sok köszönettel tartozunk a Hőgyészi Polgármesteri Hivatalnak, a Hőgyészi Általános Iskolának, a Székely Kör Vezetőségének és tagjainak, illetve még ezen kívül nagyon sok helyi polgárnak, aki segített minket.

Az országos fesztivál főszervezője a magyarországi népművészeti mozgalom táncos szövetségesei (Martin György Néptáncszövetség, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Muharay Elemér Népművészeti Egyesület). A helyi rendezvény főszervezője Herczeg Gábor. A tűzugrás zenei vezetője: Kiss Ferenc zeneszerző; művészeti vezetője: Diószegi László koreográfus, a Martin Szövetség elnöke; marketingvezető, ötletgazda: Csasztvan András igazgató, az Örökség Egyesület Elnöke.”

Jó volt látni a lelkes fiatalokat, a láng fellobbanása előtti feszült várakozást. A csendben szinte hallottuk egymás szívverését. Valamennyien tudtuk, hogy egyszerre dobban több ezernyi szív itt a Kárpát-medencében. Ezekben a pillanatokban a híd létrejött: lélektől lélekig…

Csík Mária