(1952. március 14.–2009. április 4.)

2009. április 4-én hosszan tartó, súlyos betegség után örökre eltávozott körünkből Sabján Tibor, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum etnográfus-építésze.

Szekszárdon született, 1970-ben szerzett építész technikusi képesítést a Pollack Mihály Építőipari Technikumban. 1974-ben a debreceni Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán magasépítész szakon nyerte el üzemmérnöki oklevelét. 1976. június 25-től haláláig, közel 33 éven át dolgozott a Skanzenben. 1980-ban építészi munkája mellett kezdte meg néprajzi tanulmányait Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén, ahol 1985-ben szerzett kitüntetéses diplomát. Szakdolgozatát a népi cserépkályhákról írta. Sajátos érdeklődése, színes egyénisége, grafikusi tehetsége precíz mérnöki tudással párosult, és szakmánk egyedülálló személyiségévé tette.

Pályáját a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban építészként kezdte, és a saját módszereit is kereső, fiatal intézményben hamar meghatározó szerepet kapott az egymást követő gyors épületbontások és áttelepítések során. A Dél-Dunántúl, a Nyugat-Dunántúl tájegység 1970–80-as években zajlott épületbontásain szerzett tapasztalatait kiváló, a Ház és Ember lapjain közölt tanulmányaiban adta közre. A fiatal építész könyvslágerré lett első kötete, A búbos kemence több kiadást megért. Gazdag illusztrációi, világos leírásai és mérnöki pontosságú rajzai több generáció – nemcsak szakmaibeliek – számára a kályhák, kemencék szakavatott, ám a gyakorlati építészetben is helytálló tudósává avatták Sabján Tibort. Közben a Skanzen műteremvezetőjeként számos épület kiviteli tervének elkészítése, s szinte valamennyi tüzelőberendezésének megtervezése, a kivitelezés gyakorlati ellenőrzése kapcsolódott a nevéhez.

Érdeklődése az 1980–90-es évektől az öntöttvas kályhák kutatására is kiterjedt. Felkutatta a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba jórészt általa begyűjtött, igen változatos típusok történetét is, kiaknázva a korábban kevésbé alkalmazott olyan forrástípusokat is, mint a gyári katalógusok. 1998–99-ben Az öntött vas dicsérete című önálló kiállítás keretében mutathattuk be e gyönyörű tárgyakat Budapesten, majd Szentendrén.

1997-től immár a Néprajzi Osztály munkatársaként, elsősorban a néprajzi kutatásra és a muzeológiai munkára koncentrálhatott. Az Alföldi mezőváros tájegység néprajzos muzeológusaként többek között a Skanzen egyik jelképévé vált épülete, a Dusnoki szélmalom kiállításának megvalósítása, berendezése fűződik a nevéhez. Dunántúliként az alföldi falvakban, városokban kutatva különösen Karcag építészeti hagyományai, sajátos kultúrája, Nagykőrös gazdag kézművessége ragadták meg. Az ezredforduló után a múzeumban már ritkábbá vált épületbontások közül a Dél-Dunántúl tájegység Drávacsehi lakóháza, az Alföldről a karcagi lakóház, majd ugyanonnan egy nyári konyha bontása jóval többet jelentett, mint szakszerű muzeológiai módszerekkel elvégzett, jól dokumentált szakmai munka. A bontásokon a múzeum munkatársai mellett nagy számban vettek részt néprajz szakos egyetemi hallgatók. Karcagra pedig Sabján Tibor kezdeményezésére középkoros régészek, restaurátorok is meghívást kaptak. Gyakorlati tudása, a néprajz és az építészet számára eggyé ötvözött tapasztalata, élvezetes, ugyanakkor érthető, világos előadásmódja valódi pedagógussá is tette. Szakértelme, markáns véleménye évtizedeken át meghatározó volt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítás-építő gyakorlatában.

Az Alföldi mezővárossal kapcsolatos feladatokkal párhuzamosan a 2003–2006 között felépült Felföldi mezőváros tájegység Mádi kapásházának és a Mádi kereskedőházának berendezése, és a Volt egyszer egy kemence című állandó kiállítás megvalósítása fűződik a nevéhez. A Skanzen utóbbi években megindult erdélyi néprajzi kutatásainak résztvevőjeként Sabján Tibor kiteljesíthette a Kárpát-medencei tüzelőberendezésekre vonatkozó terepmunkáját, amelynek eredményei számos tanulmányban láttak napvilágot.

Speciális, néprajzi és építészi tudására a középkor kutatásán fáradozó hazai régészek is rátaláltak, így vált Sabján Tibor nélkülözhetetlen munkatársukká. Nagyszámú régészeti feltárás szakértője lehetett. Külsővat volt az első színhely, ahol a régészeti ásatás néprajzos-építészeként vett részt, s a következő években Sarvaly, Szarvasgede feltárásai alapján készített maketteket, épületrekonstrukciókat, vagy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításai számára készített 1:1-es maketteket – ezek mind tehetségét dicsérték. A visegrádi királyi palota reneszánsz cserépkályhái az ő keze nyomán és tervei alapján születhettek újjá.

Első önálló kötetét az elmúlt két évtizedben számos kiváló, a nagyközönség számára is hozzáférhető könyv követte. Monografikus igénnyel, gazdag illusztrációs anyaggal dolgozta fel a különböző tüzelőberendezések típusait, a kemencék után az öntöttvas tűzhelyeket, a takaréktűzhelyet, majd a mászókéményes konyhát. A Terc Kiadó sorozatában megjelent munkák több kiadást is megértek, generációk számára adták meg a lehetőséget a hagyományos kultúra megismerésére, és adtak tippeket gyakorlati alkalmazására. Talán kevesen tudják róla, hogy Orfűn az ő kutatásai és kiviteli tervei alapján kemencés udvar épült, ahol a Kárpát-medence jellemző szabadtéri tűzhelytípusai épültek fel. A zsűrizett kemencéket napjainkban is használják, szabadtéri programok helyszínéül szolgálnak.

A tüzelőberendezések speciális típusa, a cserépkályha kutatása több évtizeden át vonzotta. Sajátos érdeklődése alapján hívták maguk közé hazai és határon túli restaurátor kollégák. Számos szakmai konferenciájukon vett részt, tartott nagy ívű előadásokat a kerámia történetéről, a rekonstrukció lehetőségeiről és a restaurálás problémáiról.

Sabján Tibor néprajzosként és építészként egyaránt egyedülállót alkotott, mindemellett kiváló grafikus is volt. Szakcikkekben megjelent illusztrációi mellett a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítási katalógusaiban, de gyerekek számára készített feladatlapjain is visszaköszönnek értő, világos, mégis sajátos stílust képviselő rajzai. A betegséggel harcolva még elkészítette a Magyar Néprajz most nyomdába kerülő kötetének rajzanyagát, és dolgozott a Pest megye népművészetét bemutató kiadvány illusztrációs anyagán.

Gazdag, de befejezetlen életmű áll előttünk, amikor belépünk a múzeumi dolgozószoba ajtaján, ahol a nyitva hagyott könyv, a számítógép dokumentumai, a rajzceruza velünk együtt hiába várják gazdájukat.

Bereczki Ibolya