Ezzel a címmel invitál bennünket a plakát Sámson Enikő fotókiállítására. A kiállítás a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében került megrendezésre a XV. „Zene – Barátság Népzenei Fesztivál” keretében.

A Komáromi Napok alkalmával minden évben meghirdetett program Szabó Józsefnek, a szőnyi citerazenekar vezetőjének – aki elismert citerakészítő – ötlete alapján indult útjára 1994-ben. Nem titkolt szándéka volt, hogy a határon innen és a határon túl élő népi énekes csoportokat, népi zenekarokat hozza össze együttzenélésre, együtt éneklésre, barátkozásra.

Az ötlet kedvező fogadtatásra lelt, hiszen Komáromban, Szőnyben és a közvetlen környéken sok rokon is fogadta a Duna bal oldaláról a fesztiválra látogatókat és fellépőket.

Egyre népszerűbb lett a tavaszi program, amelyet mindig április 26-án rendeznek meg. A zenekarokhoz, dalkörökhöz néptánc csoportok is társultak és így lett egyre színesebb a gála. Az elmúlt évek alatt valóban barátságok kötődtek és megindult az oda-vissza vendégeskedés. A Szőnyi Kulturális Egyesület Duna népdalköre is állandó szereplője lett többek között a naszvadi, nagykéri, búcsi, dunaradványi, nagyszombati, izsai falusi ünnepségeknek.

Ez évben sikerült még színesebbé és értékesebbé tenni a tavaszi gálát, egy izsai fiatal, Sámson Enikő 50x60 cm színes és barnított fotóival. Enikő – úgymond „nem esett messze az alma a fájától” – gyermekként keveredett bele a falu kulturális életébe, hiszen édesanyja az izsai „kultursámán”. Ő hívta életre és – vezeti azóta is – a Búzavirág Éneklőcsoportot, énekel, táncol, verset mond, szervez, intézkedik, éppen ahogy a helyzet kívánja. Kislányként, nagylányként sokszor segített édesanyjának Enikő ezekben a munkákban. Tanulmányait Kecskeméten végezte, diplomás kerttervezőként tért vissza falujába. Öt évig a helyi TV bemondójaként is részt vett a közéletben. Ma 420 hektáron, 25 emberrel – mindezt 31 évesen – gazdálkodik sikerrel. A fotózás a kisgyermeke születésével lett életének része. Családi fotókat készített és „ezernyi” felvételt Bencéről. Egyre jobban élvezte és jó érzékkel, jó képkomponálással művészi értékekké kezdtek válni a felvételek.

Édesanyja régi vágyát teljesítette a kiállítási képek elkészítésével. Sámson Gizella asszony, a népi és helyi kultúra nagy tisztelője, gyűjtője és továbbörökítője, már régen szerette volna megörökíteni a helyi csodálatos – ám nagyon kurta – népviseletet, és ez most megvalósult, és éppen a saját lánya közreműködésével. Azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek! A fotók képpé varázsolásához, bekeretezéséhez az izsai polgármester, Sámson úr adott anyagi támogatást.

A „manökenek” az izsai Búzavirág éneklőcsoport tagjai, akik egy gangos ház udvarán, tornácán különféle életszituációkban mutatják be a színes viseletet. A nagy érték, hogy az izsai asszonyok még mindig viselik ezeket a ruhákat. Van az idősek között olyan, aki a mindennapokban sem vetette le a viseletet. Fotósunk esküvői ruhája szintén izsai viselet volt, amelyet büszkén viselt. Az elbeszélések szerint az izsai viselet nem volt mindig ilyen rövid, az idők során azonban megkurtították. Volt olyan eset, amikor az esküvőt el kellett napolni, mert a pap már nem eskette össze a párt a menyasszony nagyon rövid ruhája miatt!

A kiállítás megnyitóján az élő díszlet a viseletbe öltözött éneklőcsoport volt, így személyesen is megismerhették a fotókon szereplőket, élőben megcsodálhatták a színpompás viseletet.

Sámson Enikő fotói az izsai népi dokumentumtár első darabjai. Szándékuk szerint az összes tárgyi emléket lefotózzák, hogy legalább így átmentsék az utókor számára. Az archiváláson túl nagy jelentőséggel bír az is, hogy a kiállítási anyagot vándorkiállításként egyre többen láthatják, ezáltal megismerkedhetnek egy kultúra viseletével.

Az ötvenhárom darabból álló anyagot szívesen adják oda kiállításra, a megnyitót élő viselet bemutatásával és dalcsokorral gazdagítják.

Igaz szívvel ajánlom mindenki figyelmébe.