Wlassics Gyula-díj (2008)

Elka, ahogy mindannyian hívjuk őt, 1986-ban települt át Erdélyből Magyarországra. Néhány évig a Magyar Művelődési Intézet Táncosztályán dolgozott, 1991-ben diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd 1997-ben az ELTE posztgraduális kulturális menedzser képzésén szerzett szakirányú végzettséget. 1993-tól a NESZ ügyvezető igazgatója. Leglátványosabb és legismertebb munkája a Mesterségek Ünnepe szervezése (1993-tól), további elismert szervezői tevékenységét bizonyítják a Táncház-találkozók (1994-től); a Pünkösdi Sokadalmak (1996-tól); a Borünnepek (1997-től); a Tavaszi fesztivál-vásárok; a Budapesti Karácsonyi Vásárok (1999-től); a Magyar Kulturális Évad keretében bonyolított rendezvények Franciaországban (2001) és Olaszországban (2002);és a Folkloriada kézműves programjai. 2008. augusztus 20-án Wlassics Gyula-díjjal tüntették ki, melyet azok a közművelődésben dolgozó szakemberek kapnak, akik az iskolán kívüli művelődésben elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával szolgálják a korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését. A díj kapcsán készült rövid beszélgetésünk.

Mennyire számítottál erre a díjra vagy meglepetésként ért?

Több mint másfél évtizede vagyok a NESZ munkatársa, azt gondolom, hogy ez a díj ennek a 15 évnek az elismerése és nemcsak a NESZ-nél töltött évek, hanem a Folklórfesztiválok Szövetségében végzett alelnöki munkámért is, mivel ők terjesztettek fel. Továbbá a Hagyományok Háza tanácsadó testületében és a Népi Iparművészeti Tanács tagjaként végzett tevékenységemért.

Mikor tudomásomra jutott, hogy kitüntettek, az jutott eszembe: „Úristen, már ilyen öreg vagyok”. Utána meg arra gondoltam, hogy honnan is indultam és hová jutottam. Ezért a díjjal járó pénzösszeget felajánlottam egyrészt a zágoni Mikes Kelemen kórusnak, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal 1881 óta működik, és amelynek nagyapám tagja volt, másrészt egykori iskolám alapítványának, a Székely Mikó Kollégiumnak.

Mesélj arról, hogy milyen változásokon ment át a NESZ 1993 óta, amióta ott dolgozol. Mik a legfontosabb történések, lépések?

Szóval, másfél évtized alatt a NESZ életében és az enyémben is sok minden történt, a 18 egyesületet számláló szövetség mára 51 tagegyesülettel rendelkező országosan elismert szakmai szervezetté nőtte ki magát, de azt gondolom, nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ez a munkámra és az életemre is érvényes.

Dióhéjban talán még annyit, hogy sok értékes rendezvényt szerveztünk, és nagyon sok külföldi meghívást kaptunk, ahol bemutathattuk a magyar népi kézművességet.

A külföldi rendezvényeken mindig nagy sikerrel szerepelnek a kézműveseink. A látogatók rácsodálkoznak hagyományainkra, a gyönyörű tárgyakra és hitetlenkedve megkérdezik, hogy tényleg kézzel készültek-e. Ilyenkor jó magyarnak lenni.

Mit gondolsz, mi az, amit te a személyiségeddel hozzá tudtál tenni ehhez az egészhez?

Persze, ez nemcsak az én érdemem, ez egy csapatmunka. Néha nagyon jó érzés csapattagnak lenni, néha meg nagyon nehéz mindenféle elvárásnak megfelelni, de amikor elvállaltam ezt a feladatot, nagyon nagy volt bennem a bizonyítási vágy, az elszántság, a lelkesedés, és úgy érzem, ez a mai napig így van.

Jó egy olyan közösséghez tartozni, amelynek az értékrendjét én is magaménak érzem-vallom, és számomra is fontos, hogy hagyományainkat megismertessük, megszerettessük az emberekkel, hogy büszkék lehessenek rá. Persze, nagyon sok még a tennivaló: számtalanszor tapasztalom, hogy ha a népművészetről esik szó, milyen pejoratív értelmezést kap, sokan nem is értik, hogy a 21. században miért kell ezzel foglalkozni. A rendezvényeinken keresztül, azt hiszem, a NESZ nagyon sokat segített hagyományaink elfogadtatásában.

Szerinted mi az, amin a NESZ-nek változtatnia kell, hogy fennmaradjon és igazán érdemleges munkát tudjon végezni?

Nagyon kell erősíteni a szakmai tevékenységet a Szakmai Bizottságokon keresztül, továbbképzések, mesterkurzusok, szakmai táborok, pályázatok, kiállítások szervezésével.

Fontos, hogy a fiataloknak minél több lehetőséget tudjunk biztosítani, be kell tudni vonni őket a szakmai munkába, megélhetést is nyújtó mesterségek elsajátítása révén. Különben pár évtized múlva már csak a skanzenben lehet bármit is megtudni ezekről a mesterségekről.

Norvégiában két minisztérium támogatásával működik a Védett Mesterségek Intézete, ahol dokumentálják, újratanítják a kihalófélben lévő mesterségeket, hogy ne tűnjenek el örökre, mert ezekben a mesterségekben több évszázados tudás halmozódott fel, ez a kulturális örökségünk része, vigyáznunk kell rá.

Jó lenne, ha ezt mi is megtehetnénk. Jó lenne, ha ezt mi is megértenénk.

Jó lenne, ha a népművészeti boltokba csak hazai népművészek, kézművesek zsűrizett minőségi termékei kerülnének, megélhetést biztosítva ezzel több száz tagunknak.

Nagyobb társadalmi elismertséget kell szerezni a kézműveseknek, adózási kedvezményeket kellene biztosítani azoknak az embereknek, akik ezzel az értéket teremtő, hagyományainkat ápoló tevékenységgel foglalkoznak.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

A legfontosabb, hogy értéket közvetítek, de szeretem a sokféleséget, a változatosságot, hogy egy munkanapon belül előfordul, hogy pályázatot írunk, bejárjuk egy soron következő rendezvény helyszínét, költségvetést készítünk, közgyűlést szervezünk, minisztériummal egyeztetünk…

Persze, vannak azért nehéz pillanatok, amikor több hetes munka után azt hisszük, hogy most egy tökéletes rendezvényt szerveztünk, amit a közönség nagyon fog élvezni és jön egy esős hétvége és a sok munka mindhiába volt. Persze, az is előfordul, hogy egy rendezvényt a legapróbb részletekig kitalálunk, tele van jó ötletekkel, és mégsem úgy sikerül, ahogy azt szeretnénk. Sok emberrel vagyok kapcsolatban, sokkal dolgozom együtt, nehéz mindenki elvárásainak megfelelni.

Mit tartasz sikernek és melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Természetesen a Mesterségek Ünnepére, amely egy nemzetközileg elismert rendezvénnyé nőtte ki magát, de a Vörösmarty téri karácsonyi rendezvényre is nagyon büszke vagyok, mert azt a kezdetektől fogva szervezem. Tavaly volt a tizedik évfordulónk. Pár évvel ezelőtt beválasztották Európa tíz legszebb rendezvénye közé, és ezt a címet évek óta sikerült megtartani.

És mi volt a legemlékezetesebb dolog, ami nem sikerült?

A Mesterségek Ünnepén történt, amikor Algéria volt a díszvendég és megállapodtunk a meghívottakkal, hogy hoznak magukkal egy hatalmas beduin sátrat és abban fognak bemutatkozni. A magyarországi algériai nagykövet kitalálta, hogy egy 100 fős fogadást rendez ebben a beduin sátorban, ahol majd megvendégeli a meghívottakat. Elkészült a meghívó, szétküldtük, izgatottan vártuk, hogy megérkezzenek a beduinok. Ők meg is érkeztek, de a sátor nem. Kiderült, hogy Párizsban nem fért fel a gép csomagtartójába. Kitört a pánik, hogy most mi lesz, kamionnal is próbálkoztunk, de az nem érkezett volna meg időben, vonattal ugyanaz, szóval a nagy attrakció, a sátor Párizsban maradt.

A Vörösmarty téri rendezvényen az első alkalommal a nyitó fogadáson vályogkemencében sült kenyérlángossal szerettük volna megvendégelni az illusztris meghívottakat, egy vidéki fazekas megcsinálta a kemencét, és szállítás közben már majdnem a Vörösmarty téren voltunk, amikor a Lánchídon szétesett a kemence.

Egy rendezvényen mindig vannak meglepetések, akármilyen gondossággal is készítjük elő és persze mindig azonnal meg kell találni a legjobb megoldást. Én ilyen helyzetekben nem ismerek lehetetlent.

A Mesterségek Ünnepe évek óta megosztja a látogatókat és a résztvevőket. Sokan nosztalgiával emlegetik a Tóth Árpád sétánybeli korszakot, mint hőskort, amikor még tényleg ünnepszámba ment a mesterek és mesterségek találkozása.

Véleményem szerint a Mesterségek Ünnepének folyamatosan meg kell újulnia, úgy hogy az alapkoncepció ne változzon és a közönség számára érdekes, fogyasztható legyen. Fontos egy kényes egyensúly megtartása a mesterek produkciója és az értékesítés között, hogy ne csak egy vásárrá silányuljon a rendezvény. Nagy szerepe és felelőssége van a Szakmai Bizottságoknak a hagyomány és a minőség megőrzése szempontjából. Több tucat hasonló rendezvény van az országban, fontos, hogy a Mesterségek Ünnepe tartalmában, látványában, színvonalában egyedit nyújtson. Ez akkor valósulhat meg, ha minden egyes tagunk magáénak érzi a rendezvényt, hogy azt érezzék, valóban rangot jelent részt venni az ünnepen.

Kiktől tanulsz, vannak olyan emberek, akik nagy hatással voltak, vannak rád?

Nagyon sok értékes emberrel kerültem kapcsolatba a munkám során, és jó volt tapasztalni segítőkészségüket, de neveket nem említenék, mert nagyon hosszú lenne a felsorolás.

Mit tartasz csalódásnak, kudarcnak?

Nagy csalódás, hogy nem sikerült egy üzlethálózatot létrehozni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy bővítsük a mesterek értékesítési lehetőségeit és piacra segítsük a színvonalas termékeket, hogy ne a Kínában, Ukrajnában készített áruk kerüljenek az üzletekbe magyar népművészeti termékként. Szóval, nagyon sok tennivaló lenne, mert ezek a mesterségek csak akkor fognak továbbélni, ha készítőik értékesíteni tudják alkotásaikat és ebből meg tudnak élni.

Bár 2000 óta ismerlek, mégsem tudok rólad sok mindent. A magánéletben elég zárkózott vagy, mit lehet tudni rólad? Mit jelent a pihenés a te számodra? Milyen terveid, céljaid, álmaid vannak?

Mindig arra törekedtem, hogy egészséges egyensúly legyen a munkám és a magánéletem között, ez sajnos nem mindig sikerül, de köszönöm a családomnak, a férjemnek és Gergely fiamnak a szeretetét és türelmét, hogy mindezt elviselik.

Szeretek olvasni, új tájakat, embereket megismerni, és mindent, ami mozgással kapcsolatos: síelni, néptáncolni, hastáncolni, barátaimmal együtt lenni, beszélgetni ,jókat enni-inni. Most éppen egy borszakértői tanfolyamot fejezek be nemsokára.

Gratulálok a kitüntetésedhez és kívánom, hogy a lelkesedésed, eltökéltséged, szakmai alázatod további sikerekhez juttasson pályád során és példaértékű legyen sokunk számára!