a IV. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó szellemi atyjával, főszervezőjével

Néptáncosként, együttes vezetőként ismernek Téged megyeszerte. Beszélgetésünk témája azonban most az év jelentős hagyományőrző programja, a Földesen immár 4. alkalommal megtartott Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó. Szépen illeszkedik ez a rendezvény a közművelődési intézmények és a civil szervezetek összefogásából született népművészeti rendezvények sorába itt, Hajdú-Biharban.

A nagyrábéi György napi kihajtás, a Hortobágyi Pünkösd, a Pásztortalálkozó, a debreceni Fazekasfesztivál, a Kabai Szüret, a Nádudvari Városnapja a Hagyományok Jegyében mind a meglevő, élő szokásokra épülve mutatja meg népi kultúránk gazdagságát, sokszínűségét, népszerűségét.

Honnan táplálkozik életedben a népművészet, népi kultúra iránti érdeklődés, elkötelezettség?

Sárándon nőttem fel, ebben a faluban a 60-70-es években a lakodalmak és más népszokások is élők voltak. A családban a keresztapámtól hallottam és láttam elsősorban a táncról, hiszen ő tanítóként a falusi gyerekekkel foglalkozott, és feladatának tartotta néphagyományok átörökítését is. Igazán erős élményre gyerekkoromból nem emlékszem, de természetesen sok lagziban vettem részt akkoriban, gyerekként. Általános iskolás koromban, szinte véletlenül kerültem a Debreceni Népi Együttesbe (ma is az ország egyik legjelentősebb néptánc együttese a dr Béres András alapította csoport). Itt 3-4 évnyi iszonyú szenvedés után – hiszen nehezen ment nekem a tánc a kötött izomzatom miatt, lévén a sárándi focicsapat oszlopos tagja voltam – lassan sikereket értem el az együttesben.

Eredményes volt ez a vesszőfutás, nemigen láttam embert olyan hitelesen, hogy úgy mondjam, ízesen táncolni a magyar néptáncokat, mint téged.

Találkoztál Sárándon vőfélyekkel, sikeres vagy épp nem olyan jó szereplésekkel?

Természetesen, és évről évre egyre többel a környékünkön. Felismertem az új, addig még nem hallott szövegeket, sajátos előadásmódokat. Kétféle vőfély ismeretes: az egyik, amikor a legény, akinek van némi előadói tehetsége, jó emlékező képessége, figyelve a lakodalmak vőfélyeinek mondókáira, megtanulta, hozzá is tett, aktualizálta és a baráti körben felvállalta ezt a szerepet, s ezt tette addig, amíg meg nem nősült, akár 40 lakodalmat is maga mögött tudhatott. Volt aztán olyan, aki olyan jól játszotta ezt a szerepet, hogy idegen családok is meghívták, messzebb vidékekre. Ebből meg is tudott élni egy-egy szezonban az illető.

Ki az igazán rátermett, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni a jó vőfélynek?

Jól kell tudnia kommunikálni minden korosztállyal, ismernie kell a helyi szokásokat. Jól kell tudnia énekelni, táncolni, beszélni, nem jó a szószátyár vőfély.

Ismeretes, hogy Debrecenben a 16. században működött a vőfélyek céhe is. Voltak írott anyagok, amelyeket érdemes volt megismerni?

Volt szöveggyűjtemény, de a 16. században inkább szájhagyomány útján terjedtek a szövegek. Az 1700-as évekből vannak dokumentumaim a vőfélyek szövegeiből. A kor minden sajátos történését megőrizték ezek a szövegek, ezért ezek nagyon fontos lenyomatai elődeink életének. Ezeknek a szövegeknek a visszahozatala igen fontos és értékes gyűjtemény lenne.

De sok „romlás” is történik az idők során a szövegekkel, a dallamokkal. Ismerek sok falut az Alföldön, ahol tudják azt a kikérő dalt, „hogy nyisd ki babám az ajtót”. Kiderült, hogy másutt is hasonló szöveggel, dallammal ismerik, de van olyan változat, ami az ismert változatok között a legértékesebb, szövegében és zeneileg, azt visszatanítani, vagyis azt alkalmazni a vőfélyeknek szép feladata lehetne, szerintem.

Eltérő a vőfély szövege, éneke a katolikus és a református falvakban?

Természetesen. Másként köszöntenek be, másképp követeli a vallás, de a különbözőség falvanként is más. Ehhez nagyon kell tudni alkalmazkodnia a vőfélynek. Új helyen óvatosan kell viselkedni, a családdal történő előzetes beszélgetések sokat segítenek ebben. Begyűrűznek az európai szokások is, ezt én szeretném kigyomlálni, mert fontos hogy a magyar szokásokat éltessük, erősítsük. Sokszor előfordul, hogy nekem kell elmondanom a szokást, de van olyan is, amikor ők ismertetik velem a helyi hagyományokat. Sok esetben visszatanítjuk a szokást. Ha más településről származik a fiú és a lány, akkor azt alkalmazzuk, amit a fiús háznál fogadnak el, ez a meghatározó.

Ezekből a mondataidból is kiderül, hogy Te vőfélyként már nagyon régóta tevékenykedsz. Számokra lefordítva: 25 év és közel 700 lagzi van mögötted. Milyen személyes élményeid, tapasztalataid vannak? Hogy tapasztalod, a szülők vagy a nagyszülők emlékeznek a szokásokra, amelyek jellemzőek voltak nálunk?

Aki városi, és vőfélyt akar a lakodalomban, az a vidéki emlékeit akarja visszahozni. Azt akarja látni-hallani a lagziban, amit a faluban élményként élt meg.

Mi indított arra, hogy a vőfélyeket elhívd Földesre, és felgyűjtsd a szájhagyományon alapuló népi kultúrának ezt a szeletét?

Többször meghívtak vőfélytalálkozókra, de ezeken a programokon kicsit mindig hiányérzetem volt. Hol a viselet, hogy az elhangzott zenei vagy szöveges anyag , vagy a szövegek hitelessége nem volt számomra kielégítő.

Én a hitelességet, a nemes hagyományt akartam bemutatni és dokumentálni, azt a sokféleséget, amelyet eddigi tapasztalataim során megismertem. Földesen, ahol tánccsoportot is vezetek, többször szerveztünk már néptáncos programokat, hagyományőrző napot, disznótorral és más hagyományos programmal. Szerveztünk kántálást, András napi zöldfarsangot, ami ugye a kisfarsang vége, stb. Ezeken az esteken sok énekes szokás elevenedett fel, így „hízott” ez a program, és lett belőle Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó.…

Nem volt tehát véletlen, hogy a vőfélytalálkozót ide terveztük, azzal a céllal, hogy az egész Kárpát-medencét felmérve meghívjunk idősebb, fiatalabb vőfélyeket Erdélytől, a moldvai csángókon át a Felvidék és a Dunántúlig mindenhonnan.

A találkozók alkalmával az ide érkező vőfélyek énekes-verses rigmusaiból hang- és filmfelvételt készítünk, és ezek közül némelyeket másnap színpadon is előadják. Néptánc, népzenei bemutatók, gyermek lakodalmi produkciók láthatók a színpadon. A szabadban közben főzés folyik, a disznótorban mindenki megtalálja a számára ízletest. Meghívunk egy-egy borvidékről borászokat, akik eközben a finom nedűt kínálják. Az idén a Tokaj-vidék volt a vendégünk, és az erdőbényei kádárok is bemutatták jellegzetes táncukat.

A 2008-as vőfélytalálkozót népi kézműves alkotók kiállítása színesítette. Esküvői ruhákat, lakodalmi textileket és kerámiákat láthattak az érdeklődők a Békés, a Hajdú-Bihar, a Szolnok és a  Heves megyei Népművészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból.

A vőfélytalálkozó Hajdú-Bihar megyében a legjelentősebb, évet záró hagyományőrző rendezvény, igen nagy szakmai és közönség érdeklődés közepette. A programok helyszíne az Általános Művelődési Központ több funkciós nagyterme, jó méretű színpada és nézőtere, a tágas előcsarnok, a klubterem és a stúdió, a nagy konyha és az udvar, így aztán az egész intézmény zeng ezen a két és fél napon. Tele van zenével, tánccal, vőfélyekkel, érdeklődőkkel, akik így együtt egy nagy nyüzsgő, közösségi alkalmat, egy vidám lakodalmat élnek meg.

Hubert Erzsébet