(1920–2008)

Lelkünkben gyász van, fekete gyász: koszorúk, fejfák, szívünkben felsír Magyarország. A kultúra és a hagyományok őrzőiként, a fájdalom leplébe burkolózva siratjuk özv. Szepesvári Lászlónét, a Király Zsiga-díjas népi iparművészt, a népművészet mesterét.

Drága halottunkat nem támasztja fel sem a könny, sem a fájdalom, de erőt és hitet ad mindannyiunknak a számos kitüntetéssel, elismeréssel fémjelzett gazdag életútja. „A népművészetet ápolni, szívvel és szeretettel megőrizni az eleinktől ránk maradt értékeket mindannyiunk kötelessége” – e gondolatok jegyében hozta létre Szepesvári Lászlóné 1964-ben a szerencsi Városi Művelődési Központ fenntartásában működő Népi Díszítőművészeti Szakkört.

A szakköri tagokkal igyekezett az ország minden tájegységének mintakincsét elsajátítatni. Az évek múltával a határ menti országok hímzés kultúrájából is merítettek, főleg a szlovákiai magyar eredetű hímzésekre szorítkozva. A Népművelési Intézet Nívódíjat és „Örökösen Kiváló Együttes” címet adományozott a Népi Díszítőművészeti Szakkörnek. Szerencs Város Önkormányzata „Pro Urbe Szerencs” díjjal tüntette ki a nagy múltú, a népművészeti hagyományokat több évtizede ápoló szakkört. Szepesvári Lászlóné 1971-ben keltette életre Csáki Imrével, a kulturális intézmény egykori igazgatójával a Kalárist, mely 1989-ben már Borsod, Heves, Nógrád megyék tárgyalkotó népművészetét, és a népi kismesterségeket ölelte fel. Országos hírűvé és példaértékűvé vált a Szerencsen megrendezett Észak-Magyarországi Kaláris. A három megye amatőr népművészetét prezentáló kiállítást színesítették és gazdagították a népi hagyományok bemutatói, rangos szakmai tanácskozások, népművészeti vásárok és hangulatos folklór műsorok. Özv. Szepesvári Lászlóné alkotásait, tervező munkáját és az általa vezetett Népi Díszítőművészeti Szakkör tevékenységét a legmagasabb kitüntetések és elismerések fémjelezik: Kis Jankó Bori Országos Pályázaton és az Országos Amatőr Népművészeti Pályázatokon: Nívódíj, Kis Jankó Bori-díj, I., II., III. díjak, munkajutalmak, számos különdíj. A Nyíregyházi Országos Pályázaton elért pályadíjak, Gránátalma díj, arany, ezüst, bronz plakettek a szakmai elismerések kifejezői.

Özv. Szepesvári Lászlóné tehetsége erőtől duzzadó fa, melynek gyökerei egyre mélyebbre hatolva növekedtek és terebélyesedtek. Életének gazdag termését szétszórta közöttünk. Több, mint három évtizeden keresztül küldetésének tekintette a népművészet ápolását, átörökítését, új értékek létrehozását. Tanítványai közül kerültek ki a népművészet meghatározó egyéniségei, többek között Schneider Imréné népi iparművész, a népművészet mestere. A népművészet országos hírű szaktekintélye fennen hirdette, hogy a népművészeti alkotások őrzői nemzetünk azonosságtudatának, a magyar nép szellemi erkölcsi gazdagságának. Ráirányította figyelmünket a népművészet jelképeiben, a színek harmóniájában, a viseletek színösszeállításában, a hímzésben, szövésben, fafaragásban, és a díszítőkedv megannyi formavilágában élő nemzeti jellemre. Tudatosította, hogy a tiszta forrásból táplálkozó népművészet névtelen emberi mű, Istenhez és a természethez való kötődést igenli. A közösség az első és legfőbb személy, melyben atyáikat fiaik követik. A Mester a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta. Hálás szívvel köszönjük talentumát, mely megsokszorozódva tanítványaiban él tovább, köszönjük az emberek között a szétosztott kincseit, műve gazdagságát.

Szent meggyőződésem, hogy özv. Szepesvári Lászlóné, a népművészet mestere, népi iparművész életútjának gazdagságával nyomot hagyott az emberek gondolataiban, érzéseiben. Örökértékű munkája beépült a népművészet gazdag kincsestárába, a kultúra várába, a Rákóczi-vár falai közé.

Drága halottunk a lét kapuján átlépve, szemében a csillagok és galaxisok fényével.

Uray Attiláné

a Szerencsi Művelődési Ház igazgatója

2008. október 31-én verőfényes nap volt, de a Szerencsi Munkás Szent József templom altemplomában összegyűlteket mély gyász nyomasztja.

Közel százan jelentek meg Szepesvári Lászlóné Kovács Etelka „Eta néni, Eta mama” búcsúztatására. A családon kívül sok helybéli, és a megyei, az országos népművészeti mozgalom képviselői, népművészek, tanítványok, barátok rótták le tiszteletüket Eta néni ravatalánál.

Emlékezve, hogy az amatőr népművészeti mozgalom egyik kiemelkedő alakja több, mint negyven éven át, a hatvanas évek dereka óta az országos továbbképzéseken, a megyei és helyi tanfolyamokon oktatta a szakkörvezetőket, nevelte az utánpótlást.

A koporsóját a hála és a szeretet virágai borították, és a halotti leple is méltó emléket állít az utókor számára, melyen a lábánál a matyóvirágból hímzett család – a fiú középen, a két lány kétoldalt, és körbefogja tíz gyönyörű unoka –, mely az életeleme volt, mindkét vállán a selyem és aranyból készült úri hímzésű csokor – két kinyílt gránátalma virágból, sok-sok rózsából és bimbóból font koszorú – díszített.

Emlékét, akik ismerték, megőrzik, munkáját pedig az utókor.

Fejét rózsaszirommal töltött párnára hajtva, nyugodjon békében.

Ország László