A Heves megyei Népművészeti Egyesület 25 éves jubileuma alkalmából az alábbi beszélgetés zajlott Egerben, a Knézich Károly utcai épületben, amely ma az Egri Kulturális Művészeti Központ nevet viseli. Nagyné Váradi Anna közművelődési szakember, népművelő és Fehér Jánosné viseletkészítő, a Népművészet Mestere ültek mellettem és idéztük a múltat, beszéltünk a jelenről és a jövőről is.

25 éves ez a közösség is. Kik voltak az alapítók?

Fehér Jánosné (F.J-né): Első elnökünk dr. Kriston-Vizi József, titkár Koch Árpád Recsken élő fafaragó volt, a következő elnök dr. Petercsák Tivadar, titkára Zakarné Ági, utána Gál Sándor volt az elnök, titkára Nagyné Váradi Anna, majd Varga Csaba elnök, később Balatoni Tibor elnök, NagynéVáradi Anna változatlanul a titkár. Jelenleg Fehér Jánosné az elnök, Lovászné Juhász Rita a titkár, alelnök Nagyné Váradi Anna.

Nagyon rangos vezetőkkel indult el a közösség és igen sok személy neve hangzott el. Mi az oka annak, hogy ilyen sok vezetője volt ennek az egyesületnek?

F.J-né: 1982-ben alakultak országosan a nagy szervezetek, és a mieink is – hazatérve Székesfehérvárról, az országos értekezletről – megalakították a megyei szervezetet. De ennek már előzményei, különböző kezdeményezései voltak nálunk, hiszen már 1982 előtt Poroszlón egy kis közösség alakult egy tájház-alkotóház létrehozása érdekében. Rövid ideig voltak ezek a jeles szakemberek a vezetőink, feltehetőleg munkahelyi elfoglaltságaik miatt vállalták csak kevés ideig a nehéz feladatot, tény azonban az, hogy a folyamatos létünket, megmaradásunkat biztosították. Közel 80 fős csapat volt ez az első időszakban, főleg hímzők, fafaragók. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tárgyalkotók mellett az alakuló ülésen néptáncosok is jelen voltak. 1982. november 13-i újságcikk említi a megalakulásunkat.

Milyen intézmény volt mellettetek?

F.J-né: A hímzők szakágát a Hazafias Népfront segítette-támogatta Zakarné Piroska néni személyében, valamint az akkori Megyei Művelődési Központ játszott szerepet a megalakulásnál.

A múzeum tagja volt-e a támogató intézményeknek?

Nagyné Váradi Anna (N.V.A.): Anyagilag nem, de a kezdetektől fogva segítették a munkánkat a múzeum vezető munkatársai, dr. Csiffáryné dr.Schwalm Edit például alapító tagunk, és tagunk volt dr.Petercsák Tivadar akkori igazgató is.

Edit előadásokkal, kiállításrendezésekkel segítette a munkánkat, és ma is mindig számíthatunk rá. 25 fő tevékenykedik ma is az alapítók közül, döntően hímzők és fafaragók. Nálunk 1970 óta működnek hímző szakkörök, Gyöngyösön, Besenyőtelken, Demjénben, Zagyvaszántón. Ma már sajnos jóval kisebb ez a közösség.

Most is a hímző közösség a legnépesebb?

N.V.A.: Igen. Kevesebb ugyan a szakkörök száma, mint 20-25 évvel ezelőtt volt, de kiállítások alkalmával most is támaszkodhatunk a munkájukra, hiszen a műfaji sajátosságokból adódóan otthon is elkészül egy-egy darab. Sajnos, egyre kevesebben vannak, s ez országosan is így van, ahogy tudom. Nincs megfelelő utánpótlás, kiöregednek a hímzők.

F.J.né: Talán a fafaragóknál tapasztalható napjainkban a fiatal generáció megjelenése.

Szakiskolákból kerülnek hozzátok, szakképzettek vagy a ti mestereiteknél ismerkednek meg a népi kézműves szakmával?

F.J.né: A mesterhez alkalmanként járnak el a fiatalok, hobbiként foglalkoznak ezekkel a mesterségekkel. Sajnos, nem jellemző, hogy szakkörben ismernék meg a fiatalok a szakmákat. Nem működnek szakkörök sem a közművelődési intézményben, a hajdani kerámia szakkör is megszűnt a művelődési központban.

Milyen az aránya a mesterségükből élőknek és a hobbiból dolgozóknak a ti egyesületetekben?

N.V.A.: 40 – 60% az amatőrök javára. Ők mindig jönnek – kiállításokra, közgyűlésre, a rendezvényeinkre. Számíthatunk rájuk. Hiányzik a szakköri élet az embereknek. Nemrég Erdész Judit felajánlotta, hogy szakkört működtet a művelődési házban, teljesen ingyen. A régi tagjaink a régi szakkörből szívesen jöttek, de újak alig-alig.

Van-e állandó helyük, rendszeres találkozási lehetőségük a tagoknak?

N.V.A.: Az egyesületi tagok ebben a Knézich Károly utcai épületben találkozhatnak alkalmanként. Alkotóház létesítését sokszor kezdeményezték tagjaink. Még a Balatoni Tibi idejében, Eger mellett, egy parasztház rendbehozatala vagy egy erdős részen új épület létesítése szerepelt az elképzelésekben. Ez utóbbihoz tervet is készíttettünk. Egerben is volt egy ajánlat, egy kiváló központi helyen, a Tábornok Házban, de ezt fenntartani, működtetni már nem lett volna elég erőnk, elsősorban anyagi hátterünk. A társadalmi munka, a felajánlások borzasztóan fontosak, az embereink a szaktudásukkal meg tudták volna valósítani a terveket, de a ház fenntartása nem ment volna saját erőből. Sokat álmodoztunk erről, de a realitás mindig erősebb volt, ezért nem mertünk belevágni. Nagyon fájt ez nekem, de ez a realitás. Csak lelkesedésből, társadalmi munkából nem lehet ilyet felvállalni! Sajnos, nekem kellett megfogalmazni a lelkes tagság ellenében.

Van-e forgalmazási lehetőségetek?

F.J-né: Egerben volt egy üzlet, itt árusíthattunk, egy korábbi tagunk alapította, de két éve megszűnt ez az üzlet. A nehéz helyzet ellenére örülünk, hogy az a 80 fő szívesen vesz részt a közösségi programokon, adnak kiállítási darabokat, az alkotásaik mindig az élvonalban vannak, országosan is, nagyon büszkék vagyunk alkotóinkra.

Mi a legjelentősebb rendezvényetek, amire igazán büszkék vagytok?

F.J-né: Ani nevéhez kötődik a 2000-ben indított viseletkonferencia, melyet azóta kétévente szervezünk meg.

N.V.A.: A három igen sikeres viseletkészítőnkre gondolva jött az ötlet, hogy erre az értékre kell építenünk és kitaláltuk a Népviseleti konferenciát ,„Viseletek régen és ma” elnevezéssel. Erdész Judit Mária, Fehér Jánosné és Lovászné Juhász Rita bármilyen versenyen elindult, mindig kiemelkedő eredményt ért el. Emellett olyan jelentős a palóc vidék hagyománya is, hogy kézenfekvő volt ennek a műfajnak a felkarolása és egy országos program szervezése. Végignéztem, hogy az országban ki és milyen rendezvényt szervez, és úgy tapasztaltam, hogy ezzel a témával nem foglalkozott senki. Ehhez kapcsolódott a népviseleti divatbemutató is, ami azóta már országosan is igazán népszerű és másutt is elterjedt. Nálunk csak az autentikus viselet jelenik meg, ez a legnagyobb értéke. A kétévente meghirdetett Viseletkonferenciát a Minaret Fesztivál váltja. Mivel a közművelődési intézmény a Minaret mellett áll Egerben, ez adta a fesztivál nevét is. A Tavaszi Fesztivál idején szervezzük ezt a kézműves bemutatókkal, foglalkozásokkal, táncházzal, kiállításokkal, gasztronómiával gazdagított népművészeti programsorozatot.

Konkrétan az egyesületnek mi a Minaret Fesztiválon a feladata?

F.J-né: Az egyesület komoly társszervezője ennek a rendezvénynek a közművelődési intézmény mellett. A Viseletkonferencia főrendezője a megyei egyesület, a NESZ segíti anyagilag.

Mi a jelentős különbség a mai és a 25 évvel ezelőtti egyesületi életben?

F.J-né: Ma már képesek vagyunk arra, hogy országos konferenciát vállaljunk és szervezzünk meg, büszkék vagyunk arra, hogy ismernek, elismernek bennünket a megyében, nincs jelentős rendezvény nélkülünk. Öröm számunkra, hogy a legkisebb faluban is népviseleti kiállítást, bemutatót akarnak a vezetők.

Eljutnak-e alkotásaitok a MesterPorta polcaira?

F.J-né: Kis mértékben, a tagság 10%-a tud forgalmazni, én is véletlenül kerültem az üzlettel kapcsolatba. Nagyon szigorúak voltak kezdetekben a beadási feltételek, nem volt könnyű bejutni abba az üzletbe.

Anyagi, erkölcsi támogatást kaptok-e a várostól, megyétől?

N.V.A.: Rendszeresen nem. Pályázatok útján kaptunk segítséget. Régóta mondom a vezetőknek, hogy népművészeink a kulturális bemutatók alkalmával méltán tudják képviselni Eger városát, vigyenek magukkal alkotókat vagy ajándékokat tőlük. Mi segítünk eldönteni, ki igazán alkalmas arra, hogy képviselje akár személyesen, akár tárgyain keresztül a hiteles magyar népi kultúrát. Régebben volt példa már arra, hogy a testvérvárosi kapcsolatok révén eljutottak alkotóink külföldre.

Beszélgetésünk még közel 1 óra hosszan át tartott. Érintettük a Viseletkonferencia nagyszerű eredményeit és gondjait is, a viseleti bemutatók szépségét és nehézségeit az elnök asszony ecsetelte. Megtudtam, hogy milyen nehéz modelleket választani és megtartani, hogy a családja is részt vesz ebben a munkában, s hogy a lányok néhány szép népművészeti tárgyat kapnak fizetségül a fárasztó bemutatókért.

2009-ben a Heves megyei Népművészeti Egyesületben tizenhárom népi iparművész, három Népművészet Mestere, egy Életfa díjas, egy Csokonai-díjas, két Király Zsiga- díjas, egy Aranykoszorús, egy Hagyományőrző és Év Mestere díjas alkotó van, az egri Önkormányzat a Prog Agria és Nívódíjban részesített egy-egy alkotót.

Egy példaértékű kezdeményezésről is beszámoltak: minden közgyűlésen két személyt tiszteletbeli taguknak választanak, ők azok az idős alkotók, akikre büszkék, s akik munkáját ilyen módon köszöni meg a közösség. Tagjaikat igyekeznek rendszeresen tájékoztatni, évi két alkalommal Hírlevélben fogalmazzák meg a terveket és az eredményeket.

Két beszélgetőtársam tudomásul véve a nehéz működési és elsősorban anyagi helyzetüket, optimistán és büszkén mesélnek a hétköznapokról és az ünnepekről, melyek mindig a népművészet szeretetéről, és a tenni akarásukról tanúskodik. Legnagyobb álmuk az, hogy együtt maradjon ez a kitűnő közösség, hogy anyagilag kicsit megerősödjenek és könnyebben eljuthassanak a jelentős országos rendezvényekre, tapasztalatcserékre, ahol tanulni tudnak.

Hubert Erzsébet