Február különleges hónap. Nem csak azért, mert ekkor bálozunk, farsangolunk, hanem azért, mert ez a legrövidebb hónapunk. Többnyire 28 napos, de négyévenként ­ legközelebb 2012-ben­ 29 napig tart. Egyszerűnek tűnik, de miért 24-ét hívjuk szökőnapnak, és miért nem volt 1900 szökőév?

Február, esztendőnk második és egyben legrövidebb hónapja, a többi hónaphoz hasonlóan római eredetű. Az első római kalendáriumban még nem szerepelt sem január, sem február, hiszen a monda által Romulusnak tulajdonított naptár összesen 10 hónapot számlált: márciust, májust, júniust, quintiliszt, szextilist, szeptembert, októbert, novembert és decembert. Nem tudjuk, hogy ez az ó-római év hány napot számlált, 304 napot 30 és 31 napos hónapokból, vagy 360-at különböző hosszúságú hónapokból.

Ezt a csillagászati eseményeket nehezen követő kalendáriumot először Numa Pompilius római király reformálta meg Kr.e. 700 körül. 355 napos holdévet vezetett be, az év végéhez pedig két új hónapot csatolt, a 31 napos Januáriust és a 28 napos Februáriust. A hold járását követő kalendáriumoknak az volt a legnagyobb nehézsége, hogy a napfordulók szabályos rendjéhez képest mindig elcsúsztak az ünnepnapok. Ezt a jelenséget Numa Pompilius egy görög módszerrel próbálta kiküszöbölni, minden második évben február 23-a után egy 22 vagy 23 napból álló szökőhónapot iktatott be. Azonban ez a rendszer sem bizonyult sikeresnek, mert 8 ilyen év 8 nappal volt hosszabb, mint a nap látszólagos mozgása alapján számított tropikus év. Emiatt az egyik évben rövidebb szökőhónapot kellett volna beiktatni, ami a decemvirek, majd a főpapok feladata volt. Azonban a politika időszámításunk előtt is politika volt, így a papság a nekik szimpatikus vagy ellenséges konzulok uralmának meghosszabbítása, illetve megrövidítése érdekében visszaéltek ezzel a feladatukkal. Olyan káosz kerekedett, hogy az őszi ünnepek tavaszra, az arató ünnepek télre estek. Julius Caesar idejére a helyzet már tűrhetetlen volt, ezért Kr.e. 47–45-ben az akkori idők legjelesebb csillagászaival elkészíttetett egy új kalendáriumot. Egy 445 napos szökőév után kezdődött az új kalendárium, amely 365 napos évből állt. Minden negyedik évben beiktattak egy szökőnapot február 23. és 24. közé, ezért tekintik a mai kalendáriumok február 24-ét szökőnapnak.

A Julián-naptár sem bizonyult elég pontosnak, mert még mindig 11 perc 13 másodperccel tért el a kalendáriumi év a tropikustól. Ez a pici különbség a 16. században már 10 napot tett ki, ennek a hibának a kijavítása XII. Gergely pápa nevéhez fűződik. A reform szerint 1582. október 4. után 15-ét írtak, és attól kezdve minden százzal osztható szökőév kimarad, kivéve a négyszázzal oszthatóakat. Ez a rendszer olyannyira sikeres, hogy napjainkra a világ valamennyi állama ezt a rendszert használja.

A február nem csak a szökőnap miatt érdekes, hanem azért is, mert Numa Pompilius naptárában az év utolsó hónapjaként szerepelt. Az ókori Rómában az esztendő végén Februus isten tiszteletére tisztító és engesztelő ünnepet tartottak. Az ünnepséget februare-nak nevezték, és innen ered a hónap neve. Az ehhez hasonló mágikus tisztító ünnepek általában az évfordulójához vagy a vegetáció megújulásához kapcsolódnak. Az antik februare-k, vagy Lupercaliák rítusai is ezt támasztják alá.

Az ókori Rómában március elsejétől, a konzulok beiktatásának napjától számították az év kezdetét. A hivatali év tehát megegyezett a természet újraéledésének a kezdetével. Ezzel a hagyománnyal már Kr.e. 153-ban szakítottak, mert onnantól kezdve január elsejétől számítjuk a hivatalos év kezdetét. Ezt később Julis Caesar naptára is megerősítette, és azóta februárt az év második hónapjaként tartjuk számon.

Február azonban megőrizte azokat a hagyományokat, amelyekkel még évzáró hónapként ruházott rá az antik kultúra. Továbbra is februárt toldották meg szökőnappal, és továbbra is ekkor tartották azokat az ünnepeket, szokásokat, amelyeket részben a mai farsang eredetének is mondhatunk.

Berényi Marianna