Ugyan még javában farsangolunk, amikor a cikk készült, és már egy jó ideje a böjti időszakot éljük majd, mire az Olvasó kézbe veszi ezt a számot, és már régen nem lesz aktuális a sok dínom-dánomról, mulatozásról szóló írás. De ne feledjék, lesz jövőre is farsang, érdemes a régi szokásokat feleleveníteni, esetleg leporolni a régi jelmezeket, és a barátokat, ismerősöket meglepni egy jó hangulatú összejövetellel.

Ó, ó farsang, kedves idő,

Elmúlott az ó esztendő,

Az újakba vigadjanak,

Nekem szalonnát adjanak!

(Ujváry Zoltán gömöri gyűjtése)

A középkortól kezdve a királyi udvarokban, a városokban és a falvakban vízkereszt után megkezdődtek a farsangi mulatságok. Régen, ahogy a pap befejezte a vízkeresztkor szokásos házszentelést, a legények ostorpattogtatással, kolompolással jelezték, hogy megkezdődött a farsang.

Történelmi források tudósítanak arról, hogy Mátyás király udvarában milyen értékes itáliai maszkok emelték az ünnepi bálok pompáját. Azt is tudjuk, hogy II. Lajos idejében a mohácsi csatát megelőző évben – az üres kincstár ellenére – hatalmas lakomák és álarcos játékok szórakoztatták a királyt és környezetét. A nehéz helyzet, a hadi állapot később sem volt akadálya a mulatozásnak. Thököly Imre fejedelem hadakozás közben is mindig rendezett farsangi táncvigalmat.

A városi polgárság szintén évszázadok óta szervez farsangi mulatságot. Amilyen híresek voltak a 19. századtól az egyesületek, egyletek báljai, ugyanolyan nevezetesek voltak az egykori céhes mesterek, legények és persze családjaik “dalidóji”. Az iparos testületek ilyenkor rendezték szokásos évi összejöveteleiket, amelyek a felvonulásokkal, vetélkedőkkel, táncmulatságokkal szorosan összekapcsolódva szinte liturgikus rendben, évről évre ismétlődtek. Rozsnyón a céhes ifjúság ekkor tartotta az ünnepélyes tisztújítást, amelyet jelmezes, táncos felvonulással, táncvigalommal kapcsolt össze. A mulatság, mivel minden céh más napon ünnepelt, akár egy hétig is eltarthatott. Azokban a városokban, ahol még kollégium is volt, a diákok felvonulásai, színjátékai különösen emlékezetessé tették a farsangi napokat.

A paraszti hagyományok sokat merítettek a városi, nemesi szokásokból, ünnepségekből. Az egyházak mindent megtettek, hogy az evés, ivás, táncolás örömeiben elmerült híveket kirángassák a pokol előcsarnokának számító farsangi mulatozásból. Igyekezetük nem sok eredménnyel járt, viszont tiltó rendelkezéseikből, szörnyülködő leírásaikból már a 15. századtól kezdve jól ismerjük a farsangi hagyományokat.

A maskarás játékok, felvonulások, táncmulatságok elsősorban a farsang utolsó napjaira korlátozódtak, amelyek időpontja a húsvéttól függött. A tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap kezdődő, húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdete, a hamvazószerda véget vet a mulatozásnak. Az ezt megelőző farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd jelenti a farsangi mulatságok csúcspontját.

A farsangi időszakból sehol sem hiányozhattak a jelmezes alakoskodók. A maskarás felvonulásokon különböző zsáneralakokat jelenítettek meg. Kedvelt volt a cigány, a koldus, a betyár, a katona, a borbély, a zsidó és a török mellett a vándorárus, a terhes asszony. Az állatok közül a gólya, a kecske, a ló és a medve maszkja volt népszerű. Az alakoskodó legények az egész farsangi időszakban rendszeresen meglepték a fonóházakban szorgoskodó lányokat, asszonyokat. A farsang utolsó napjaiban tartott felvonulásokon is központi szerepet kaptak a jelmezes figurák. A csallóközi legények húshagyókedden jelmezeket öltöttek, és hangos zeneszó kíséretében körbejárták a falut. Ezek a “dőrejárók” nem tartoztak a várva várt vendégek közé. Hatalmas rendetlenséget, zűrzavart okoztak a házban, közben pedig igyekeztek szalonnát, kolbászt csenni. Persze lisztet, tojást, szalonnát ajándékba is kaptak mutatványaikért, amit az esti mulatságon mindenki megkóstolhatott. Az Ipoly mentén a “bakkuszjárók” szintén állatbőrbe vagy női ruhába bújtak. Táncoltak, megtréfáltak mindenkit, aki útjukba került. Közben pedig arra számítottak, hogy a kezükben tartott nyársbotra egyre több szalonna kerül.

A maskarások megjelenéséhez szinte mindenütt dramatikus játékok kapcsolódtak. A fonóházakban egyik legnépszerűbb játék volt a halottas játék, amikor fiatal legények a temetést, és résztvevőit (különösen a papot és a kántort) parodizálva – obszcén szöveget, eszközöket sem mellőzve – szórakoztatták a fonóházak népét. Másik közkedvelt játék volt az álesküvő, amely többnyire közös tánccal ért véget. A felvonulások népszerű játéka volt a palócoknál az álbírósági tárgyalás, ahol a törvény emberei kerültek pellengérre. A farsangi időszak végét, a tél elmúlását jelképezte az országszerte felbukkanó farsangtemetés, bőgőtemetés. Ez alkalommal is a temetési szertartások kerültek elő, végül pedig a jelképes bábut vízbe vetették vagy elégették.

Nemcsak a felvonulók, hanem a farsangi köszöntők is körbejárták a falut. A jókívánságok egyik legfontosabb célja az adománygyűjtés volt. Ezekből az adományokból rendezték meg a legények a farsangi bált, a táncmulatságot. Hiszen a farsang elmaradhatatlan eleme a bőséges evés-ivás, a táncolás, a játék. Azt tartották, hogy a sok étel elfogyasztása a következő évben bőséges termést hoz. A farsangi fonók is lakmározással fejeződtek be. Az adománygyűjtők által összekéregetett tojások, szalonnák, kolbászok a fonóházakban gyakran kolbászos rántotta formájában fokozták a fiatalok hangulatát, amelyet mákos főtt kukorica, pattogatott kukorica követett. A falu népe örömmel támogatta a fiatalok mulatságait. Egyik néprajzkutatónk, Paládi-Kovács Attila megfigyelte, hogy a Heves megyei Novajon a legények (a “remélők”) 5-6 kg szalonnát, 500-600 db tojást és 180-200 liter bort is összegyűjtöttek.

A farsangi étrendből elmaradhatatlan volt a fánk, azaz a pampuska, valamint a herőce, más néven csöröge. A fánk igazi szimbolikus ételnek számított. A tetszetősen, ízletesen elkészített fánk emelte az ügyes kezű lányok népszerűségét. Volt, ahol az első farsangi fánkot megszárították, porrá törték, hogy ha egy állat megbetegszik, gyógyszerként keverjék a takarmányába.

A batyus, kosaras bálokra sülteket, kelt kalácsot, később fasírozottat, rántott húst, süteményeket, italokat vittek, amelyből bőségesen mindenki jóllakhatott. Ami esetleg megmaradt, az sem ment veszendőbe, hamvazó szerda után, zabáló csütörtökön egy napra felfüggesztették a böjtöt, hogy még egyszer utoljára jóllakjanak.

A farsangi bálok a párválasztás szokásaiban is fontos szerepet játszottak. Szívesen tartották ebben az időszakban a lakodalmakat. A sok szórakozási alkalom is remek lehetőséget teremtett az ismerkedésre, udvarlásra. A lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát, amelyet a fiatalemberek a kalapjukra tűztek.

A paraszti hagyományok nem mindenkinek jelentettek egyértelműen mókát, kacagást. Farsang utolsó napjaiban nem egy helyen megszégyenítették azokat, akik még nem házasodtak meg. A tuskóhúzás, a kongózás, a bakfazékdobás, a szűzgulyahajtás egyaránt nagy zajjal járt. Az elsőnél tuskó került a túl korosnak ítélt leány kapujához, vagy a vénlegényeket fogták be a tuskók elé. A kongózók, a szűzgulyahajtókhoz hasonlóan nagy zajt csaptak az eladó lányok háza előtt, amit a jászságiak még a mindenféle szeméttel telitömött bakfazék bedobásával is megspékeltek.

A farsangi vigadalmak napjainkban sem merültek feledésbe. Csak rajtunk múlik, hogy mi szervezünk-e mulatságot vagy részt veszünk-e egy báli alkalmon. Szerencsére, az idei farsang egészen sokáig tart: február 25-én köszönt ránk a nagyböjt!

Berényi Marianna