Móra Ferenc egyik elbeszélésének hőse „alighanem az utolsó kiskun volt, aki kenyéren, vízen tartotta meg a negyvennapi böjtöt, ami kezdődik hamvazószerdával, és végződik húsvétvasárnappal”.

Mi nagypénteken bagolytüdő levest ettünk. Hogy ki és mikor adta ezt a nevet neki, nem tudom. Nem biztos, hogy a mi családunkból ered, csak azt tudom, hogy nekem, gyerekként misztikus és varázslatos volt ez az elnevezés és komolyan azt gondoltam, hogy a bagoly tüdeje van belefőzve abba a levesbe. Tudtam is én, milyen a baglyok tüdeje, pláne, hogy milyen íze kell, hogy legyen épp’ a tüdejének.

Utána vagy pattogatott kukoricát kaptunk, amit édesapám egy direkt erre a célra vaslemezből hajligatott drótszita-tetejű nyeles alkalmatosságban pattogtatott. Ettől olyan illat volt az egész konyhában, hogy édes volt az orrnak. Előfordult azonban, hogy főtt szemes kukorica volt a második fogás ilyenkor, ami a cserépkályha derekába rejtett sütőlyukban rotyogott egész délelőtt, míg ki nem repedt a szemek hártyája. Akkor volt kész. Ezekre az illatokra értem haza az iskolából nagypénteken.

Milyen fontosak is a gyermekkorunkból őrzött illat-emlékeink. Beleivódik a lelkünkbe, sok-sok év elteltével is ráismerünk, ha újra találkozunk velük. Ahogy az adventi készülődéshez a sülő mézes sütemény illata tartozik, a nagypéntek aszaltalmaleves-kukorica-szagú, nekem.

Mert a bagolytüdő nem más, mint cikkekre szelt aszalt almából készített leves. Más, mintha friss almából készülne. Amint az aszalvány rostjai közé visszaengedi a víz egy részét, különös állagúvá válik, tényleg olyan „tüdőszerű”, amint a szánkban érzünk. Az íze is más, aromásabb.

Ez volt nagypénteken, de a böjt többi napjain is húsnélküli ételek kerültek az asztalra. Néhányat közreadok ezek közül.

Bagolytüdő leves

Jó nagy marék aszalt almát felteszünk vízbe főzni. Kevés cukorral, fahéjjal ízesítjük, de se rántás, se habarás nem jár bele. Mennyiség aszerint, hányan ülünk majd asztalhoz.

Buggyantott savanyú tojásleves

Köménymagot megpirítunk a lábos alján, felöntjük vízzel. Főzzük egy keveset, ecettel, sóval ízesítjük és annyi tojást engedünk bele „buggyantunk bele” ahányan körülüljük az asztalt. Mindenkinek egy lágyra főtt egész tojás jut a tányérjába.

Ecetes hagymaleves

Sós, ecetes vízben, egészben hagyott hagymát főzünk, amit keresztben bevágunk, hogy az íze jól kifőjön. Úgy esszük üresen.

Puliszka

Hat deci enyhén sós vízben kifőzünk 15 deka kukoricadarát. Mikor kellően megdagadt, beleszaggatjuk olajos kanállal egy tálba, vagy lábosba, és közé juhtúrót morzsolunk (ehhez a mennyiséghez úgy 20 dekányit) és tejföllel is meglocsolgatjuk. Sütőben, lerben vagy kemencében összerottyintjuk, hogy kicsit megkapja a tetejét.

Tejfeles lángos kenyértésztából

Kenyértésztát gyúrunk, s belőle kiscipókat szakítunk, amiket ellapítunk lángos formára és megsütjük a kemencében. Fokhagymás tejföllel a legfinomabb.

Vízi cibere

Cukros, ecetes vizet forralunk és azt beleaprított kenyérrel esszük meg.

Olajos savanyú káposzta

Mindig volt egy hordóban savanyított káposztánk. Egy tányérkával, rácsurgatott tökmag vagy napraforgóolajjal szintén egy tápláló böjti fogás volt.

Az olajat mindig hidegen „üttettük”. Böjtben zsírt sosem használtunk, csak ilyen olajat, vagy vajat.

Amikor én gyerek voltam, nyíltan nem szabadott tartani a vallási ünnepeket. Nem is nagyon beszéltünk róla, még nálunk sem, pedig nagyapám, dédapám is kántortanító volt. Mégis aszerint éltünk. Még az iskolában is úgy volt tésztás nap, hogy péntekenként sosem kaptak a gyerekek húst.

A vallási tartalom mellett a tavaszi tisztulás a télen felhalmozódott salakanyagok, mérgek „kitakarítása” a szervezetből mindenki számára jótékony hatású. Ma már arra gondolhatunk egy cibere leves hallatán, hogy ez csak a szegénység jelképe lehet. Pedig mennyi bölcsességet rejtenek ezek a böjti ételek! Rohanó életünkből eltűnni látszanak a lelki és élettani szükségleteinket szolgáló szokásaink, rítusaink. Ha hagyjuk. Ha nem figyelünk rá. Ha nem építjük be mindennapjainkba. De gondolunk-e arra, hogy gyermekeink, unokáink a tőlünk látott szokásokat viszik tovább „hagyományként”, amint mi is ilyen módon gondolunk vissza szüleink, nagyszüleink mindennapi életére. Nem is volt az olyan messze, hiszen mi magunk is megélt élményként gondolhatunk vissza rájuk – ha szerencsénk van és ilyen elődeink voltak. A mi örökségünk még ilyen.

Mi mit hagyunk rá gyermekeinkre? Milyen böjti szokásokat a hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszakra?