Varsányi Gyuláné Bükkösdi Mártával régóta ismerjük egymást, mindketten biológia szakos tanárok vagyunk. Ő gimnáziumban tanított, ma nyugdíjas. Tavaly, aktív pedagógusként, gyermekcsoportot vittem a Dombóvári Helytörténeti Múzeumba, a meghirdetett program gicázás, tojásfestés volt. Nagyon megörültem, amikor kolléganőmet üdvözölhettem foglalkozásvezetőként. Különös öröm volt, amikor meglepett az Alsómocsoládi Emlékek (2007) című könyvével, ekkor állapodtunk meg arról, hogy közzé tesszük az alsómocsoládi tojáshímző hagyományokat. Amikor könyvét kinyitottam, egy külön lapocskán Kányádi Sándor versét találtam, amelyről kolléganőm csak annyit mondott: a vers hűen tükrözi az ő „hétköznapi hazaszeretetét”.

Előhang

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

szavak sarjadnak rétjein

gyopárként sziklás bércein

szavak kapaszkodnak, szavak

véremmel rokon a patak

szívemmel rokon a patak

szívemben csörgedez csobog

télen hogy védjem befagyok

páncélom alatt cincogat

jeget-pengető hangokat

tavaszok nyarak őszeim

maradékaim s őseim

vannak vidékek viselem

akár a bőrt a testemen

meggyötörten is gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

Ez a szép vidék a Mecsek észak-nyugati nyúlványain terül el, kövesút vezet a kis zsákfaluba, Alsómocsoládra. Vasútállomása a településtől két kilométerre, a Dombóvár-Bátaszék vasútvonalon található. A falu lakosainak száma jelenleg 365 fő. A településről a legrégibb írásos említés 1294-ből származik. A török időkben szinte kihalt a falu lakossága. Az 1836-ban felszentelt klasszicista stílusú templomának Szent András apostol a védőszentje. Később ismét fejlődésnek indult a kis baranyai település.1970-ben azonban megszűnt az iskola, nincs már óvoda sem, az egyházi szolgálatot a szomszéd település apát plébánosa látja el. Mégis él és fejlődik Alsómocsolád! Tizenhárom szervezet működik a településen, közülük legrégebben, 1986-ban alakult meg az Alsómocsoládiak Baráti Köre, melynek kolléganőm az alelnöke. A Teleház aktív kulturális munkát végez, valamint a falugondnoki szolgálat segíti a faluban élők mindennapjait. 2008 elejétől megkezdte működését Alsómocsolád központtal a Körjegyzőség, melyet öt falu alapított.

Mártával szülőfaluja tojáshímzéséről beszélgettünk. Alsómocsoládon is nemzedékről nemzedékre öröklődött a tudás: a tojáshímzés tudományát női ágon adták tovább a családtagok egymásnak. Ma már egyre kevesebb családanya készít hímes tojást gyermekeivel nagypénteken, ezért nagy jelentőségű az a munka, amelyet Bükkösdi Márta végzett el Alsómocsoládon. Gyermekkorában nagymamájával, majd édesanyjával, később fiaival és unokahúgával készítette a hímes tojásokat. A családban mindenki jól kezelte a gicát. Nagypapája 1930-ban, édesanyja 1949-ben rajzolta le az ősi mintákat, amelynek sárgult, szakadt lapjait a mai napig megőrizték. A rajzokról és a „fejben” megőrzött minták alapján, számítógéppel elkészített kontúrokba, szabadkézzel rajzolta be kolléganőm a mintákat. Ezeket elhozta a múzeumba, ahol a gyermekek megcsodálhatták és a rajzok alapján tervezhették meg saját munkájukat. A régi szokás felelevenítésével az a cél, hogy szülőfalujában megőrződjék és feléledjen ez a tudás, amely a mai embert összeköti egykori elődeivel: jelképes hidat ver a múlt és a jelen közé.

Beszélgetésünk fonala az egyes munkafázisokon vezet végig bennünket.

Hogyan történt az előkészítés?

Mocsoládon minden család rendelkezett konyhakerttel, ahol több kosár vöröshagyma termett. Betakarítás után a hagymát vesszőkosarakban tárolták a padláson. A kosarakat zsákokkal takarták le, így egész tavaszig biztosították a hagymaszükségletet. A barnás-vöröses buroklevelet gondosan összegyűjtötték, ebből festőlevet főztek. Nagycsütörtökön történt a tojások előkészítése: meleg helyre kellett tenni a tojásokat, hogy a festés idejére kellőképpen felmelegedjenek, ezért a tűzhely mellett várakoztak a szorgos kezekre. A langyos tojáshéjon könnyebben siklik a gica, szebb lesz a minta. Lehoztuk a padlásról a viaszolvasztó edényt és a gicákat. Ezeket a család férfi tagjai készítették, régebben a nagyapám, majd az édesapám.10 centiméteres botokat törtek, amelynek egyik végét behasították vagy egy kis furatot készítettek a bot végébe. A mi családunkban mindig kis furatba helyezték a lószőrt tartalmazó rézcsövecskét. Cérnával nyolcas alakokat rajzolva szorosan körültekerték, rögzítették a kis írókát. A vastagabb gicával rajzoltuk a gereblyés és a barkás mintát, a vékonyabb csövecskével a rozmaringos, lepkés és a kötőfékes minta készült. Viaszolvasztó edényként egy törött, máz nélküli tejesköcsög alsó egyharmadát használtuk. Az erős falú cserépedény jól tartotta a meleget. A gáz lángja fölé egy vaslapot helyeztünk, ezen melegedett fel a viaszolvasztó edényben a méhviasz.

Vágjunk bele, kezdjük el a tojáshímzést!

A tojás hímzését kiskorunktól gyakoroltuk, óvatosan bántunk a forró viasszal, nehogy a kezünkre vagy a tojásra cseppenjen. A tojáson maradandó nyomot hagyott, így elrontotta a mintát. A görbülő felületre nem volt könnyű szép, egyenletes vonalakat rajzolni. Arra kellett törekednünk, hogy a vonalakat egy mozdulattal rajzoljuk meg, mert ahol felemeltük a gicát, a vonal folytonossága megtörhetett, vastagabb vagy vékonyabb lett. A konyhában felmelegedett tojásokat a bal kezünkben tartottuk, a jobb kezünkkel rajzoltuk az egyenes vonalakat, majd a teret kitöltő mintákat.

Hogyan történt a gicával megrajzolt tojások festése?

Egy nagyméretű lábas volt a festőedényünk, ezt semmi másra nem használtuk. Az edényt hagyma buroklevelével megtöltöttük, hideg vízzel felöntöttük, ezután óvatosan belehelyeztük a megrajzolt tojásokat. Nagyon vigyáztunk arra, hogy a tojások ne érjenek egymáshoz, sem a lábas aljához, mert akkor „kozmás” lett a hímes tojás, elmosódott felületén a minta. Lassú tűzön felforraltuk a vizet,10 percig főztük a vízben a tojásokat. A hímeseket a főzés után egyenként kiemeltük, majd puha ruhával szárazra töröltük, eltávolítottuk a felületéről a viaszt. A sötét héjú tojás szép sötét barnára, a világosabb héjú tojás világosabb barnára színeződött, így nagyon érdekes színárnyalatokat kaptunk. A viasz letörlése után hideg vízzel teli lábasba helyeztük a megtörölt tojásokat, a vizet többször cseréltük, hogy a héja könnyen leváljon, amikor megtisztítjuk őket.

Milyen népi játék kötődött húsvétkor a hímes tojásokhoz?

A játékot Nagyszombaton a feltámadási körmenet után és húsvét vasárnap a reggelinél játszottuk: kókányoltunk a hímes tojásokkal, azaz összeütöttük őket. Az győzött, akié épen maradt, ezért mindig a sötétebb színű, vastagabb héjúakat választottuk. A díjnyertes, épen maradt tojásokat a következő húsvétig megtartottuk. Édesanyámék a faluréten is játszották a játékot: versenyeztek egymással, figyelték, hogy a hegyes végével összeütött tojások közül kié nem törik össze.

Hány mintát sikerült összegyűjteni?

Hatvanhét féle mintát rajzoltam le, amely a családomban, női ágon öröklődött. Pl. a gereblyésnek hat féle variációját, a szilvamagosnak öt féle, a lepkésnek nyolc féle, a barkásnak négy féle, a récetalpasnak két féle variációját ismerem. A „régiek” érdekes baranyai tájszólással ejtették ki a neveket: pl. epörleveles, gráblás, gerebgyés, récetópas stb.

Kívánjuk, hogy sokáig megőrződjön ez a szép néphagyomány, legyen, aki élteti, továbbviszi és érzi, hogy „vannak vidékek legbelül”…

Csík Mária