Keresés

Szavazás

Ön vásárol népművészeti tárgyakat?
 





Elfelejtetted a jelszavad?
Kezdőlap arrow Hírek arrow Varga László életműve
Varga László életműve Nyomtatás
-A hagyaték nem csak tárgyakat jelent, a hagyaték útmutató az utókor számára – mondta Dr. Winkler Ferenc szombaton, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, a Varga László faragómester életművét feldolgozó előadás beköszöntőjeként. – A hagyaték tanít, tanít az életre, a művészetre, a kompromisszumok kezelésére.

A hagyaték tárgyai mellett még holtában is ott áll az alkotó ember, hallani a hangját, felidézhetőek kedvenc anekdotái, felidézhetőek mozdulatai, többek között ahogy a faragószerszámot az anyagba mélyítette. A hagyaték válasz az élet, a művészet kérdéseire, s aki a tárgyakat kézbe véve tud olvasni a fa, a csont, a szaru formájában, fényében, mintáiban, az maga is elindulhat azon az úton, mely a saját életében fellelhető kérdésekre adandó válaszokhoz vezet.

 

-Laci bácsi hiteles alkotó, hiteles ember, s mi somogyi faragók örülünk, hogy tanulhattunk tőle. – mondta Gosztonyi Zoltán faragómester már az előadás után - Talán halálával tudatosult bennünk leginkább, hogy milyen hálásak is lehettünk a sorsnak, hogy ismerhettük őt, hallhattuk előadásait, történeteit, láthattuk munka közben. Jó volt ezt az előadást így egyben látni, egy fajta időutazáson vehettünk rész, melyben benne volt az elmúlt ötven – hatvan év, a a maga minden szépségével, fonákságával. Jó volt újra látni olyan tárgyakat Laci bácsi hagyatékából, melyeket már láthattunk, kézbe foghattunk, és jó volt olyan tárgyakat is megtapintani a szemünkkel, melyeket eddig nem ismerhettünk.

- Édesapám örülne annak a sok ismerős arcnak, akiket itt láthatott volna az előadáson. – mosolygott Csilla lánya, hagyatékának gondozója – Igaz, ő talán nem úgy, nem olyan tudatosan élte meg ezeket a dolgokat, ahogy itt az előadásban elhangzott, hisz ő „csak” faragott. S habár volt ráhatása hazánk faragóéletére, a szövetkezeti időkre, mert hiszen országos vezetőségi tag volt sokáig, ő ízig–vérig faragó, alkotó ember volt, maradt. Meg volt a véleménye az elméletekről, több aranyos története is volt az egyszerű pásztorfaragók és a zsűri viszonyáról. Persze fontosak ezek azt előadások, fontosak az itt maradottaknak, fontosak a tanítványoknak.

 

- Nagy adósságai vannak hazánknak az olyan jelentős alkotók, mesterek életének, életművének még életükben való rögzítésére – értem itt a korszerű archiválási, adatrögzítési eljárásokat, a filmet, a digitális fotót – akik valami jelentőset tettek le az ország művészeti életében. – mondta Őszi Zoltán, az előadás egyik létrehozója – Tudtuk jól, hisz láttuk, hogy Laci bácsi is betegeskedik, hogy sietni kell, de hibáztunk….életében már nem rögzíthettük oly módon, úgy és annyit a hangját, a szavait, ahogy kellett volna. Talán saját lelkiismeretünk megnyugtatásár is kellett az az előadás melyet egyesületünk, a Somogy Megyei

Népművészeti Egyesület összehozott. Ebben partner volt Laci bácsi lánya Csilla, a Múzeum, a Kapos Televízió, és a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány. S habár nekünk kötelező is megemlíteni ezeket az intézményeket, szervezeteket, tényleg hálásak vagyunk valamennyiük segítségének, mert számunkra nagyon fontos volt, hogy ez a megemlékezés így, ilyen formában létrejöjjön.

- Laci bácsi mindent tudott a faragásról, minden technikát ismert és alkalmazott. Tárgyi és szellemi hagyatékában kutatva talán kísérletet tehetünk arra, hogy megismerjük őt, megismerjük azt a motort, ami őt ezekbe a magasságokba emelte. – tette hozzá Winkler Ferenc.

 

Az előadás még megtekinthető a szennai Népművészeti és Néptánc táborban, a mesztegnyői   Fafaragó táborban, és ősszel, a Somogyiak Baráti Körének Budapesti rendezvényén.    

 

 

 
< Előző   Következő >