| MINDEN, AMI HAGYOMÁNY... XXII. MESTERSÉGEK ÜNNEPE |
|
|
a Budavári Palota körül 2008. augusztus 16-20.
A MESTERSÉGEK ÜNNEPÉT 2008-ban immáron huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Budai Várban. Ezen a hagyományos kulturális eseményen minden évben a hagyományőrző népművészet legjelesebb képviselői mutatkoznak be a népes közönség előtt. A Budavári Palota körül négy napon át a legkiválóbb magyarországi kézműves mesterek, hagyományőrző tárgyalkotó népművészek működő műhelyekben mutatják be mesterségük fortélyait, melyet a helyszínen felnőttek és gyermekek egyaránt kipróbálhatnak. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által felkért szakértők szavatolják a bemutatott áruk és tevékenységek értékét és minőségét. A rendezvényen, mint ahogy a népi hagyományban is, együtt jelenik meg a kézművesség a zenével és a tánccal. Négy helyszínen a világ különböző részeiről érkezett zenészek és táncosok lépnek fel.
A MESTERSÉGEK ÜNNEPE az élő népi kultúra bemutatkozásának egyik legjelentősebb fóruma. A Népművészeti Egyesületek Szövetségének 50 tagszervezete képviselteti magát a rendezvényen, 6000 tagunkból évente 800 mester mutatkozik be. A tagszervezetek illetve a 2000–ben megalakult szakmai bizottságok döntik el, kik azok a jeles mesterek, akik részt vehetnek a rendezvényen. Határontúli magyar kézművesek is érkeznek, Erdélyből és Vajdaságból.
A MESTERSÉGEK ÜNNEPE a kézműves bemutatókon, hagyományőrző kirakodóvásáron, zenei- és táncprogramokon kívül továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekprogramokra. Több helyszínen játszóház várja a gyerekeket, ahol kipróbálhatnak különböző mesterségeket így a nemezelést, gyékényszövést, rongybabakészítést, madzagszövést, bőrözést, papírmerítést, agyagozást, korongozást. A rendezvény évente mintegy 80-100 ezer látogatót vonz, jelentős részt külföldi turistákat, így ez a népművészeti fesztivál nemcsak kulturális téren, hanem az idegenforgalom szempontjából is jelentős esemény. FÓKUSZBAN „ A virágos reneszánsz ”
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 2008 – as évet a Reneszánsz évének minősítette, s ehhez a kezdeményezéshez a NESZ természetes módon kapcsolódik azzal, hogy az évenként a Budai Várban szervezett országos népi kézműves kiállítást a reneszánsz szellemiségének szenteli. Egyesületi tagjainkat arra ösztönözzük, hogy a „virágos reneszánsz” korában készült kézműves tárgyakat tanulmányozzák a hazai múzeumokban, gyűjteményekben és alkossanak természetes anyagok felhasználásával mai használatú ünnepi tárgyakat vagy a reneszánszban készült, ma is használható tárgy rekonstrukcióját készítsék el. Alapkövetelmény, a forma – díszítmény – funkció összhangjának megteremtése. Népi kézműveseink kezéből várhatóan jelentős alkotások kerülnek ki a bőrművesség, a fémművesség, az ékszer, a szövés, a hímzés szakterületeken, melyekből különleges, és sok ismeretet nyújtó kiállítást rendezünk a Magyar Nemzeti Galériában, a bemutatott anyagok felhasználásával katalógust is készíthetünk. Az elkészült alkotásokból pártatlan szakmai zsűri véleményezés után szerkesztjük meg a kiállítást. A program - célja: a reneszánsz kor szellemiségének még jobb megismerése és megismertetése a népi kézművesség eszközeivel. - eszközei: természetes anyagok felhasználásával tárgyak készítése és bemutatása, egyes kevésbé ismert technikák alaposabb ismertetése /aranyozás, bőrfestés, tűfestés, szőtt gobelin stb./ - formája: a tagszervezeteken belüli összefogással tárgyak, tárgycsoportok készítése, különböző szakmák összefogására ösztönzés.
INFORMÁCIÓ
Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ ) Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges www.nesz.hu; www.mestersegekunnepe.hu Tel.: 214 – 3523
|
| < Előző | Következő > |
|---|
