|
Szakköreink
Gyerek szakkörök:
Agyagozó gyerekszakkör
Aki úgy érzi, eléggé kreatív, és szeretne maradandó tárgyakat alkotni agyagból, kipróbálhatja magát! Kisebb-nagyobb tárgyakat, használatra alkalmas edénykéket készítenek, díszítenek és fejeznek be a munkák során. A bátrabbak korongozni is tanulhatnak!
Péntekenként 14.30-tól várjuk azokat a gyerekeket, akik ügyesek, és szívesen agyagoznak. A tárgyakat helyben ki is égetik, s kérhető mázazás is.
A szakkör ára 1400 Ft (2 óra), ha egész hónapot fizetnek, alkalmanként 1200 Ft.
Vagány fiúk szakköre
Kedves Szülő!
Bizonyára észrevette, hogy óvodás korában oly kreatív, ügyes kezű gyermeke iskolás korában többnyire a számítógép és a tévé előtt szeret üldögélni. A barkácsolást úgy tűnik el is felejtette.
Itt a kiváló lehetőség! Csíki Lóri szakkörében barkácsolhat, fúrhat, faraghat, alkothat. A szakkörön a fiúk megismerkednek jó néhány szerszámmal, megtanulják azokat használni, és még el is dicsekedhetnek barátaiknak saját készítésű játékaikkal. Egyszerű, természetes anyagokból készítenek ördöglakatot, szárdudát, bukfencező bohócot, marionett figurát, népi hangszereket, álarcot stb.
Keddenként 15 órától kezdődik a szakkör.
A szakkör 1400 forint alkalmanként, ha teljes hónapot fizetnek be, csak 1200 forint egy foglalkozás.
Cserfes lányok szakköre ÚJ!
Újonnan induló lányos szakkör a csacsogó csibéknek! Csupa csajos csecsebecsét készíthetünk: agyagból, gyöngyből, nemezből, bőrből és más természetes anyagból. A szakkör 6 fő alatt nem indul! Barátnők, osztálytársak jelentkezését várjuk.
Péntekenként 15 órától kezdődik és a két óra alatt kicsicsereghetik magukat a leánykák.
Ára 1400 forint alkalmanként, teljes hónap befizetése esetén 1200 forintra jön ki egy foglalkozás.
Felnőtt szakkörök
Nemez Klub
Azoknak indítjuk ezt a programot, akiket elbűvölnek a nemezből készített ruhaneműk és tárgyak színes világa. Gyakorlott nemezelőket várunk havonta egy szombaton. Itt különleges technikákat igénylő munkákat készíthetnek a sáltól a nemezbábig.
Klubnapok: szombaton 9.00-14.00-ig
Fafaragás
A tavalyihoz hasonlóan idén is folytattuk a fafaragás hagyományainak fenntartását férfiaknak. Egy lelkes szakköri csoport minden héten készít mintalapokat, kisebb használati tárgyakat: kulcstartót, képkeretet, akasztót. Foglalkozásvezető Szűcs Zsolt.
Foglalkozások: SZERDÁNKÉNT 18 ÓRÁTÓL.
Gyöngyfűző Klub ÚJ!
Gyakorlott oktató vezetésével gyönyörű ékszercsodák elkészítését tanulhatják meg az ide jelentkezők. Népi alapokon nyugvó modern ékszerek elkészítésére nyílik lehetőség gyöngyvásárral egybekötve. Fiatalt és időset egyaránt szeretettel várunk.
Foglalkozások: Szombatonként, előre egyeztetett időpontokban, 9 órától 14 óráig.
Hímző Kör
Lányoknak és asszonyoknak szól ez a tanfolyam, akik lakásukat, környezetüket szeretnék szépen díszíteni saját kezük munkájával. A klub jellegű szakkörön népi alapokon nyugvó hímzés- és öltéstechnikákat, újabb motívumokat tanulhatnak meg az érdeklődők, mely alapján kisebb-nagyobb terítőket, kendőt, kötényt vagy akár párnát is hímezhetnek. Kiállítási lehetőséget is biztosítunk!
A szakkör ideje: hétfőnként, 17-19 óráig.
Fazekas Klub KÜLÖNLEGESSÉG! ÚJ!
Felnőtteknek szervezünk agyagozó hobbi szakkört. Szakképzett fazekas vezetésével olyanoknak ajánljuk, akik szeretnének agyagozni, de nem kívánják elsajátítani a szakmai ismereteket.
A Fazekas Klub alkotó közösségébe korra és nemre való tekintet nélkül jelentkezhet bárki, aki szeretne a föld és a tűz energiáival tárgyakat létrehozni de még nem volt alkalma hozzá, illetve akik már valamilyen szinten járatosak a kerámia világában. A nemes cél mellett hallgatóink elsajátíthatják az agyagmívesség ősi és legmodernebb fogásait egyaránt.
A szakkört klub jelleggel indítjuk kéthetente szombaton 9-17 óráig. Időpontok: ld mellékelt tájékoztatón.
Foglalkozásvezető: Ipacs Zsolt
Tagsági díj: 6400 Ft/alkalom, anyagköltséggel.
Kosárfonó tanfolyam (20 órás)
Minden érdeklődő számára a kezdő szinttől. Az oktatóval igény szerint lehet megállapodni a tanfolyamon elkészítendő tárgyakban, rugalmasan, akár egyénileg is.
A tanfolyam ideje: 4 szombaton 9-14 óráig.
Ára: 14.000 Ft
Cserépkályha építő tanfolyam ÚJ!
Új, hiánypótló tanfolyamot szervez a Dr. Kresz Mária Alapítvány a Fazekas Központban. Nemcsak fazekasok jelentkezését várjuk cserépkályha építő tanfolyamunkra, melyen a kályhaépítés elméleti és gyakorlati alapjait tanulhatják meg. A tanfolyamot csak megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk el.
Információ és jelentkezés:
Lázárné Gyarmati Erikánál
Dr. Kresz Mária Alapítvány Fazekas Központ
1165 Budapest Csinszka u. 27.
Tel/fax: 407-15-02
E-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Honlap: kma.uw.hu
A Fazekasság elméleti tárgyai
a fazekas szakmunkásvizsgára készülők számára
2007/2008. tanév I. félév
Helyszín: Fazekas Központ
1165 Budapest Csinszka u. 27. Bejárat a Petúnia utca felől.
Telefon/fax: 407-15-02
E-mail: mailto:fazekaskö
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
2007. szeptember 29.
|
10-13h |
Gyártásismeret – gyártásszervezés |
Kováts Lajos népi iparművész, tanár. |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Nyugat- és Közép-Dunántúl |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Tata, Csákvár (írókázás) |
Mester: Hadikfalvi Andrea szakoktató |
2007. október 13.
|
10-13h |
Szakrajz I. |
Kováts Lajos fazekas, népi iparművész, tanár. |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Dél-Dunáltúl, Sárköz, Baja, Magyarhertelend, Mohács |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Mohács (edényformák és díszítés) |
Mester: Angyal Zsuzsa szakoktató |
2007. november 17.
|
10-13h |
Szakrajz II. |
Kováts Lajos fazekas, népi iparművész, tanár. |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Felvidék, Habánok |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Gömör (díszítési formák és lehetőségek) |
Mester: Rónai Ági szakoktató |
2007. december 1.
|
10-13h |
Munka- és környezetvédelem |
Szakelőadó: Csupor István néprajzkutató |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Dél-alföld fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Hódmezővásárhely (karcolás agyaglapon) |
Mester: Rónai Ági szakoktató |
II. félév
2008. január 12.
|
10-13h |
Anyagismeret: Az agyag tulajdonságai |
Henszelmann Imre szilikát vegyészmérnök |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Közép-Tiszavidék fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Tiszafüred, írókázás, szerkesztés |
Mester: Hadikfalvi Andrea szakoktató |
2008. február 16.
|
10-13h |
Anyagismeret: A nyersanyagtól a terrakottáig |
Henszelmann Imre szilikát vegyészmérnök |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Felső-Tiszavidék fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Nagybánya, írókázás |
Mester: Angyal Zsuzsa szakoktató |
2008. március 29.
|
10-13h |
Anyagismeret: A mázazástól a készáruig |
Henszelmann Imre szilikát vegyészmérnök |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Partium és Erdély fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglakozás: barcasági edények |
Mester: Farkas Judit szakoktató |
2008. április 19.
|
10-13h |
Vállalkozási ismeretek |
Orosz Ágnes pénzügyjogász |
|
14-16h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Székelyföld és Moldva fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
16-18h |
Módszertani bemutató és foglalkozás: Korond (ecsetes díszítés) |
Mester: Farkas Judit szakoktató |
Az elmélet tandíja: 56.000 Ft, melyet részletekben is ki lehet fizetni (alkalmanként 7000 Ft).
Az elméleten a jelenléti ív aláírása igazolja a részvételt, aki nem szerepel a jelenléti íven, azt hiányzónak tekintjük. 3 hiányzásnál konzultáció szükséges.
A foglalkozásokra mindig hozzatok saját szerszámkészletet (íróka, metsző, ecset stb)! A módszertani bemutatóknál munkadarab szükséges, melyet a hallgató szakvezetője segítségével maga készít elő. A munkadarabokat az órarendben szereplő foglalkozások határozzák meg.
Az órarendváltozás jogát fenntartjuk!
„MESTERKURZUS”
2008. évi programterve
Fiatal és idősebb fazekasoknak és
a fazekas szakma oktatója vizsgára készülőknek
2008 január 12.
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Közép-Tiszavidék fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Mezőtúr, ecsetes díszítés, metszés |
|
16-17h |
forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. február 16.
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Felső-Tiszavidék fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Vámfalu |
|
16-17h |
forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. március 29.
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Partium és Erdély fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: tordai edények |
|
16-17h |
forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. április 19.
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Székelyföld és Moldva fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Korond, írókázás |
|
16-17h |
forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. szeptember
|
9-12h |
Néprajzi ismeretek: Ny- és Közép-Dunántúl |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester Őrség, Ipacs Zsolt |
|
16-17h |
Forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. október
|
9-12h |
Néprajzi ismeretek: Dél-Dunántúl, Sárköz, Baja, Magyarhertelend, Mohács |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Sárközi |
|
16-17h |
Forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. november
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Felvidék, habánok. |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Balogh Ramóna |
|
16-17h |
Forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
2008. december
|
9-12h |
Szakmai néprajzi ismeretek: Dél-alföld fazekassága |
Ea. Csupor István néprajzkutató |
|
13-16h |
Szakmapedagógiai- módszertani bemutató és foglalkozás |
Mester: Borbás Irma, metszés kész edényen |
|
16-17h |
Forrásfeldolgozás |
Csupor István néprajzkutató |
A kurzus szervezője: Dr. Kresz Mária Alapítvány
Helyszín: Fazekas Központ, 1165 Bp., Csinszka u. 27.
Tel: 06 (1) 407-1502
Részvételi díj: összesen 64.000 Ft (8000 Ft/alkalom). Az első 3 alkalom árát előre kérjük kifizetni, azaz 24.000 Ft-ot.
|