 Az Artera Alapítvány 1999-ben alakult Székelyudvarhelyen. Szűkebb értelemben a Székelyföld, tágabb értelemben egész Erdély hagyományainak ápolását és őrzését tűzte ki célul. 2005-től Magyarország Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) tagja.
Az Élő Örökség programon támogatást nyert, Mirákulum 2004” pályázat sikeres lebonyolításáért az Artera alapítvány egyéves folyamatos tevékenységet folytatva Máréfalván, és a Közép Európa Élő Örökség díj első helyezettje lett Románia szinten, és Európa szinten második helyezést ért el.
Fő tevékenysége a helyi kézművesség fellendítése, ennek érdekében akkreditált képzéseket szervez különböző kézműves mesterségekben. Képzéseinkre a vidék minden településéről jelentkeznek érdeklődök szép számban, ami nemcsak az oktatás színvonalát, hanem a szakmában lévő lehetőségeket is minősíti.

Legfontosabb fórumai az évente megrendezett Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok, rendezvény, ezen belül a Míves Emberek Sokadalma melynek gerincét mesteremberek kirakodó vására és mesterségük bemutatója képezi, de fontos elemei a népzenei és színművészeti produkciók is. Évről évre összegyűlnek ide Erdély, valamint az ország különböző részeinek legjobb kézművesei, de érkeznek kiállítók Magyarországról, Felvidékről és Újvidékről is. A sokadalomra nemcsak táji, hanem etnikai változatosság is jellemző: magyarok, románok, szászok, cigányok és más nemzetiségek képviseltetik itt magukat.
Népművészeti Akadémia
A konferencia létrejöttét egy olyan párbeszéd igénye hívta életre, amelynek megtörténte a népművészek, kézművesek, vendégház tulajdonosok, civil szervezetek és közösségek közt vált szükségessé. E párbeszéd első dialógusai előkészületi formában fogalmazódtak meg a 2006.-os Míves Emberek Sokadalmán szervezett Fórumon. Ekkor vált egyértelművé, hogy az Európai Uniós csatlakozás küszöbén a népművészet és turizmus tárgykörébe tartozó szolgáltatások színvonalának emelése érdekében lépéseket kell tenni.
Ennek értelmében az Artera Alapítvány felvállalta egy konferencia megrendezését minden ősszel novemberben (Katalin nap), Máréfalván. Az első konferencia A népművészet és a népi kézműves képzés szerepe a kulturális turizmusban címet kapta. Terveink közt, a kezdeti lépésekben és a továbbiakban is, a szakszerű informálás és a tapasztalatcsere irányába igazítjuk az előadások témáit. Ezen találkozások jelentik képzéseink elméleti alapját és jelölik ki minden évben a haladás irányát.
Míves embereink számos belföldi és nemzetközi vásáron is méltó képviselői e vidék értékeinek: a vándor-sokadalom, mint alternatív bemutatkozási forma lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körben, minél több társadalmi réteget megcélozva ismertessük és népszerűsítsük igazi értékeinket, és meggyökereztessük azt a hagyományőrző magatartást amit az Artera Alapítvány képvisel.
A színjátszás felpártolása az alapítvány másik fontos tevékenységi területe, ezért az Ünnepi Játékok keretében évről évre megrendezzük a Színészet is Mesterség nevű vetélkedőt, amely jelenleg Erdélyben az egyetlen olyan fórum, ahol fiatal pályakezdő színészek bemutathatják tudásukat a közönségnek és a szakmának.
A Máréfalvi Mirákulum rendezvényünk nem más, mint egy szabadtéri zenés táncos színházi előadás, mely a székely múlt történeteire, népszokásokra, a székely kultúra hagyományos és máig élő elemeire épül. A darabot a székely falu lakói mutatnak be nemzetközileg elismert színházi szakemberek irányításával.

Az Alapítvány létrehozott egy kiadványt, a MESter-t, mely egyelőre fesztiválújságként jelenik meg a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok rendezvénysorozat alkalmával.
Az Artera Ház egész évben tárt ajtókkal vár minden érdeklődőt, folyamatos népművészeti kiállítással, eladással egybekötve és különböző mesterségek oktatásával. Kaláka Körünk működik sok kézműves mesterséget kedvelő érdeklődő nagy örömére.
Minden évben egyre többen fordultak hozzánk ama kívánságukkal, hogy ne csak a Mesefalu alkalmával és különböző fesztiváljaink keretein belül oktassunk népi mesterségeket, hanem szervezettebb formában és ha lehet heti rendszerességgel is. Kérésüknek eleget téve oktatókkal és szakemberekkel karöltve megterveztük a három hónapos, több lépcsőből álló oktatási tervünket először csak csipkeverésre és bútorfestésre, mivel ehhez tudtuk a szükséges eszközöket beszerezni. Idén indítottunk kerámia, szövés és fafaragás kört is és sikerült berendezni az Artera Műhely Múzeumot, ahol hétvégi rendszerességgel előadásokat szeretnénk tartani. Az oktatás jelenleg is az Artera Míves házban zajlik.
Az Artera Alapítvány tevékenységeinek skálája évről évre szélesedik: művészeti kiállítások, zenei tanfolyamok, népművészeti körök, továbbképzések, folklór-gyűjtés szervezése, fiatal tehetségek felkutatása, alkotói és ifjúsági házak létesítése, saját időszakos kiadvány megjelentetése szerepel jövőbeni terveink között. Tavaly elkezdtük, idén folytatjuk a PHARE program keretében – A jelen munkanélküli dolgozói, a jövő sikeres kézműves vállalkozói – megnyert projektet Székelyudvarhelyen és környékén. A projekt célja a munkanélküliek bíztatása és támogatása a saját vállalkozás elindításában és működtetésében.
Ezen feladatok mindegyike egy-egy hiánypótló kezdeményezés Udvarhelyszék életében, amiért a 2004-es és 2006-os évben az alapítványnak Díszoklevelet adott át a város polgármestere.
Az Artera Alapítvány főbb rendezvényeinek bemutatása
· Mesefalu Székelyföldön
Az általunk szervezett kézműves táborok célja, hogy a helyi művelődési közösségek tevékenységét fejlessze; lehetőséget nyújtson a hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek, hogy szervesen bekapcsolódjanak egy alkotó közösségbe, részt vegyenek általuk kedvelt kézműves tevékenységekben.
A népművészeti alkotótábor célkitűzése megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a régi népi mesterségeket, fejleszteni a gyerekek szépérzékét, kézügyességét, önbizalmukat erősíteni. Részt vesznek idősek, fiatalok, gyerekek 6 éves kortól és a kézműves tevékenységeket kedvelő családok;

Nem véletlen, hogy alapítványunk úgy döntött, a Máréfalvi Mesefalu mellett több helyszínt varázsol meséssé, hiszen csakis a gyerekek menthetik át a jövő nemzedékeknek a valódi értékeket. Székelyföld olyan értékeket rejt, amelyeket érdemes felfedezniük a Kárpát-medencei gyerekeknek, főként, ha ezt a falubeli lurkókkal közösen teszik. A tábor ideje alatt megismerkedhetnek a népi hangszerekkel, az erdélyi táncokkal, az agyagozás különböző fogásaival, bútorfestéssel, lószőrből készíthetnek ékszereket, maguk süthetnek kürtős kalácsot, készíthetnek tejfölös lepényt a tábor udvarán lévő kemencékben, és meglátogathatják az esztenát, ahol zsendicét és friss sajtot kóstolhatnak.
Az előző táborok eredményességét a résztvevők visszatérési igénye is tükrözi. A résztvevők átlag-létszáma 50 fő táboronként, mind külföldről, mind belföldről: gyerekek jelentkeztek Máréfalváról, Székelyudvarhelyről, Szatmárnémetiből, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából ugyanakkor érkeztek csoportok Felvidékről, Magyarországról és Vajdaságból is.
Az előző három alkotótáborban részt vett gyerekek a helyi cserkészcsapat és a vidékről érkező mesteremberek irányításával megismerkedhettek Székelyföld, hagyományaival. Most az idén tervezzük először, hogy esti foglalkozás keretein belül történelmi ismereteket is belelopunk a szórakozásba. Quíz - játékhoz hasonlóan Erdély fejezeteiből kapnak ízelítőt érdekes történetek és események elbeszélése által, amit majd verseny formájában dolgozunk fel és jutalmazzuk a nyerteseket.
· Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok
Ez a programsorozat tíz napig tart, helyszíne Székelyudvarhely kulturális valamint turisztikai szempontból kulcsfontosságú helyei.

Tematikus napok strukturálják a rendezvényt: népművészeti, képzőművészeti, színházi, irodalmi, táncművészeti műsorok fognak zajlani a város és a vidék különböző pontjain. A város és környéke szórakozását célzó koncert sorozatok, színházi előadások és fórumok
A Székely Támadt Vár falain belül egy olyan színházi mesterkurzusra kerül sor Székelyudvarhelyen, mely alkalmat ad erdélyi és határon túli pályakezdő színészeknek, rendezőknek, dramaturgoknak arra, hogy a magyar színház legjobb szakembereitől tanulják a mesterség fortélyait.
· Máréfalvi Mirákulum
Alapítványunk a vidék néprajzi, művelődési, turisztikai-gazdasági szempontok elemzéséből kiindulva arra a távlatba mutató következtetésre jutott, hogy egy jelentős, semmihez sem hasonlító székely rendezvény által izgalmas, szórakoztatva hagyományt őrző, a táj és embere lelkületét bemutató előadást szervez és hoz létre Máréfalvi miraculum címmel.
A címet és lógóját is a "Tündérkert", Erdély, tája, emberei, múltja és jelene sajátos és még természetes állapotú, Európában mindmáig szinte egyedülálló "csodájából" (miraculum = csoda) merítette.

Ezt a csodavilágot szeretné rendezvényünk minden esztendőben meg- és felmutatni a máréfalvi Kőlik előtti szabadtéren a község és környéke lakosainak, a Hargita alja embereinek előadásában. Az előadást, amely a székely múlt történeteire, népszokásokra, a székely kultúra hagyományos és máig élő elemeire (derűs babonák, keresztelő, lakodalom, vallásos hagyományok, lokálpatrióta táj- és népszeretetből fakadó anekdoták, történetek, stb.) épül, a helyi lakosok, a településen és környékén élő emberek adják elő egy, ebben a tekintetben tapasztalattal és szakmai képzettséggel rendelkező író-rendező-szervező egyéniség vezetésével.
A Máréfalvi miraculum holdudvarában a község és környéke falusi turizmusa, az udvarhelyszéki turisztikai vonzatkör (székelyföldi körutak, hargitai kirándulások, gyógyvíz és gyógyfürdő lehetőségek, vadászat) a hagyományőrző és hagyományos mesterségek kereskedelmének megvalósítása folyamatosságot biztosító alapokra helyeződhet.
· Népművészeti Akadémia
Társszervezésben a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel, a konferencia idejére szerveztük –vidékünkön első alkalommal – annak a Nemzetközi Népművészeti Kiállításnak a megnyitását, amelyet a régió és Békés megye kézműveseinek termékei alkottak. A kiállítás előkészületei komoly, termékbegyűjtési előmunkálatokat vettek igénybe, amelyet erdélyi részről az Artera Alapítvány, magyarországi részről, pedig a Békés Megyei Népművészeti Egyesület bonyolított le. Az összegyűlt termékek– a régióból 64 kézműves munkájának – kiválogatására, ill. a kiállítás berendezésére Békés megyéből érkeztek kiállítás-rendezők, név szerint Dr. Illés Károlyné, és segítői: Dr. Illés Károly, Lakatos Zsuzsa és Lakatos István. Az igényes, színvonalas kiállítást Pál Miklósné, a Magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke, ill. Miklós Zoltán a Haáz Rezső Múzeum néprajzosa nyitották meg, a máréfalvi Művelődési Ház Nagytermében.

Évente rendezzük a Népművészeti Akadémiát, társszervezésben a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, NESZ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal közösen.
A konferencia házigazdája, Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere volt. A közel 100 résztvevőt mozgató eseményt köszöntötték Udvarhelyszék képviselői is, Antal István, aki ígéretet tett arra, hogy az elhangzottak magasabb szinten, a magyarság képviseleti szerveinél is meghallgatásra találnak, és meghívására érkezett az akadémiára Németországból a Köbleci Kisipari Kereskedelmi Kamara képviselője. A rendezvény fővédnöke Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke is hasznosnak, és szükségszerűnek ítélte meg a kezdeményezést, és szorgalmazta, bátorította a civil szervezetek és a helyi hivatalos szervek közti együttműködés formáit. Szász Jenő polgármester a támogatásáról biztosította a kézműveseket, és a megalakult Székelyföldi Kézművesek Egyesületét.
· Kaláka Kör
Minden évben egyre többen fordultak hozzánk ama kívánságukkal, hogy ne csak a Mesefalu alkalmával és különböző fesztiváljaink keretein belül oktassunk népi mesterségeket, hanem szervezettebb formában és ha lehet heti rendszerességgel is. Kérésüknek eleget téve oktatókkal és szakemberekkel karöltve megterveztük a három hónapos, több lépcsőből álló oktatási tervünket egyelőre csipkeverésre és bútorfestésre, mivel ehhez tudtuk a szükséges eszközöket beszerezni. Az oktatás az Artera Míves házban zajlik, de tervezzük, és ehhez anyagi kereteink is meglesznek a közeljövőben, hogy kibővítjük magát a helyiséget is. Jelenleg egy terem áll a csipkeverők és bútorfestők rendelkezésére és egy másik újonnan kialakított a tervezett szövés, fafaragás és a kerámia szakkör befogadója lesz. Jelentkezőnk már szép számmal akad, hisz igyekszünk népszerűsíteni a kézműves alkotásokat és bemutatni minden lehetséges alkalommal, hogy ezeknek a tárgyaknak nem a múzeumokban van a helyük, nem csodálatra méltó antikvitások, hanem a konyhánk mindennap használatos eszközei, lakásunk díszei kell legyenek. A csoportok létszáma folyamatosan bővül, mert a haladók már komoly eredményeket tudnak felmutatni, a kezdők pedig külön csoportban kell tanulják választott míves foglalkozásuk alapjait.
Idén tervezzük elindítani egy előadással átszőtt köri tevékenységet, aminek a programja kialakult, támogatásra vár. A népi mesterségeket oktató szakkör első szakasza január elején ért véget, ők azóta már a haladó csoportba tartozva folytatják a csipkeverést és kisebb bútordarabok festését, a kezdő jelentkezőink pedig márciusban indultak neki az alapfogások megtanulásának.
· Míves Emberek Sokadalma
Míves Emberek Sokadalma az évek során nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, mint az Artera Alapítvány egyik legrégibb és legfontosabb rendezvénye. Látogatóink már megszokhatták, hogy minden év augusztus második hétvégéjén alapítványunk egyre növekvő támogatottsággal – és ezen oknál fogva egyre magasabb szinten – szélesre tárja a volt Székely Támadt Vár szimbolikus kapuit és megpróbál a régi időkhöz híven színes forgatagot varázsolni az ősi romok közé. Mivel már sokadik alkalommal veselkedünk neki a Sokadalom megszervezésének egyre kevesebb probléma adódik kimondottan szervezési területen, tehát egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a mesterségek felkutatására, falun élő mesteremberek meghívására, akik sokszor fel sem tudják mérni az általuk készített termékek igazi értéket…eladják a legközelebbi város piacán úgy ahogy tessék-lássék igény van rá, mert meg kell élniük valahogy. Ugyanakkor idén kezdtük el felvenni a kapcsolatot határainkon túli kézműves szövetségekkel, hogy kitekintést nyerhessenek kézműveseink más népek kultúrájára is ez által gazdagodva mesterségbeli tudásban és lélekben is. Az eddigi sikereink révén egyre több nemzetközileg is elismert előadóművész fogadja el a rendezvényünkre való meghívást. Koncertezett három alkalommal Sebő Ferenc és zenekara, két alkalommal a Kaláka, Sebestyén Márta, Ghymes, MÉZ, Presszer Gábor, Kor-Zár – Felvidékről, Budapest Klezmer Band, Nyeső Mária. Idén meghívottunk:, Mácsai Pál, Budapestről, Kormorán együttes, Berecz András Budapestről, Fabatka Sepsiszentgyörgyről, a szászcsávási cigányzenekar, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, régi zene együttesek, külföldi és belföldi színvonalas hagyományőrző néptánc együttesek.

Rendezvényünket már megszokott módon a Színészvetélkedő zárja, ami összekötő kapocs a jelen művészete és a hagyományok között, híd a kézi mívesség és a szóbeli, mozgásbeli kifejezésmód között.
|