|
Számtalan kulturális program
Már kora délután sok gyerek várta a Vörösmarty téren, a Budapesti Karácsony központi helyszínén Joulupukkit, a lappföldi Mikulást, aki délután 4-re ígérte érkezését a térre. A lappföldi Joulupukki a messzi Finnországból érkezett pénteken Magyarországra, s hétfőn, kedden, majd csütörtökön délutánonként ellátogat a Vörösmarty térre. Vasárnap, 9-én délelőtt fél 11-től fél 1-ig lehet majd vele ugyanitt találkozni. Az idén több mint 150 különféle műfajt képviselő kulturális programot szervez a téren a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht.
Ezek közül a leglátványosabb a Gerbeaud-ház homlokzatában megtekinthető Adventi Kalendárium. Minden nap egy-egy újabb ablak nyílik ki hang-és fényjáték kíséretében, a nagyközönség szeme elé tárva a mögötte megbúvó festményt. Az ünnepélyes ablaknyitásra minden nap délután 5 órakor kerül sor, december 24-én pont délben mutatkozik be az utolsó alkotás. Az ablakokban látható produkciók felnagyított fotók, az eredeti alkotások a Művészajándékok című kiállítás keretében tekinthetők meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Néhány név az alkotók közül: Cserna Tamás, Gyulai Líviusz, Incze Mózes, Kondor Attila, Kopasz Tamás, László Dániel, Makó Judit. Január elsején ablakzáró búcsúkoncerttel kedveskednek a szervezők a helyszínre látogatóknak. A téren lévő karácsonyi vásáron egyelőre azon standok előtt van sokadalom, ahonnan jóféle illatok szállnak. A sült kolbász, a sült hús és krumpli, a gesztenye, a forralt bor fogy igazán, de a töki pompost és a kürtőskalácsot is vásárolják. Amint a helyszínen dolgozó kézművesektől és kereskedőktől az MTI munkatársa megtudta, egyelőre még gyér a forgalom. A legtöbben inkább csak nézelődnek.
Sok a filcmunka, a szappanos gyapjúszöszből gömbölyített és kigyöngyözött fülbevalók, láncok, papucsok, kézzel készített hagyományos karácsonyfadíszek, mézeskalácsok, sütemények, famunkák, kerámiák, kötött sálak, sapkák, kesztyűk. A mívesebb darabok elég drágák, inkább csak apróbb díszek fogynak - és a mézesek, amelyeket sokan azonnal elmajszolnak.
Forrás: Népszava
|