Kezdőlap arrow Budapesti Karácsony arrow 2007
Mestermunkák Szabadkán Nyomtatás

Népi kézművesek kiállítása a folklórközpontban

Szombat délután Szabadkán, a Vajdasági Magyar Folklórközpontban (Dózsa György utca 17.) megnyílt a magyarországi, tállyai székhelyű Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete népi kézműveseinek (szövők, hímzők, fazekasok, csipkekészítők, fafaragók) bemutató kiállítása, amelyet az érdeklődők december 21-éig munkanapokon délután 3 és 6 óra között tekinthetnek meg.

A megnyitón Schneider Imréné, a mesterek egyesületének elnök asszonya elmondta, hogy ennek a kiállításnak a létrejötte annak köszönhető, hogy a vajdasági kézműves asszonyok már évek óta járnak Tállyára, az egyesület által szervezett táborba. Több kiállításuk is volt helyben és a környező településeken, amit a szabadkaiak ezúttal viszonoznak.

Nagy István, a folklórközpont vezetője örömmel üdvözölte a tizenhét vendéget, és megköszönte, hogy a szabadkai közönség számára is lehetőséget nyújtanak a műalkotás értékű munkáik élvezetére. Csatlakozott a tállyai csoportvezető szavaihoz, mondván, hogy ez a kiállítás egy több éve kezdődött együttműködés eredménye, megvalósulásához a kölcsönös egyetértés és a mesterektől való tanulás lehetősége és vágya vezetett.

Ezt követően a hegyaljai mesterek elnök asszonya néhány mondatban vázolta az egyesület fő tevékenységének számító úri hímzés ismérveit és különbözőségét a többi hímzésfajtától, amelyek ugyan a középkorban Beatrix királynő által behozott úri hímzésből alakultak ki. Mind az erdélyi, mind a dunántúli és más hímzéstípusok abban különböznek alapvetően az úri hímzéstől, hogy sokkal vastagabb szálakkal készülnek, és általában egyszínűek, a többszínű úri hímzéshez viszonyítva.

A kiállításon hímzett terítőket, népviseleteket, fából faragott tárgyakat és figurákat, gyöngyből készült ékszereket tekinthetnek meg az érdeklődők, és gyönyörködhetnek a mesterien kidolgozott munkákban.

tar

 

Fotó: Vojnić Monika
 
Nagy István, a folklórközpont elnöke és Schneider Imréné, a vendégművészek vezetője, háttérben úri hímzések
 
Párnák és terítők
 
Aki a virágot szereti...
 
Nyakláncok, karkötők gyöngyökből
 
Fából faragott tárgyak, népi motívumokkal
 
Az anyagból készült tárgyak sem maradtak ki a kiállításról
 

 

 

 
< Előző   Következő >