|
Kirakodóvásár fény nélkül... |
|
 Az idén másfél évtizedes jubileumát megélt hagyományosan október végén tartott nagykaposi Simon-Júda Vásár az idén sokat veszített korábbi dicsfényéből. Mindez annak köszönhetően, hogy a helyi vállalkozásfejlesztési szövetség, (amely a savát-borsát adta a csecsebecsék köztéri árusításával párhuzamosan) elállt, a múlt éven még nagy hanggal beharangozott hagyományos népi mesterségek bemutatásának folytatásától.
Az irodavezető Mihók Gábor egy titokzatos mondatot mondott csupán, amikor az elmaradás oka felől érdeklődtünk: „Az éven így döntöttünk...”-, válaszolta semmit mondóan.
Menteni a menthetőt, a város (korosztály független) legaktívabb szervezete, az Otthon néven itthon és külföldön ismert nyugdíjas nonprofit nagyöregjei voltak ezúttal is azok, akik megmaradtak a hagyományápolás mellett, s némi fényt vittek a latergiában és tetszhalott állapotában leledző ung-vidéki kisvárosba. Ők hívták meg a kaposi, eddig nemzetközi rangú kiállítás-bemutatóra a miskolci Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjait, hogy tartsák meg látványos és hagyományos népi kultúrát őrző tevékenységük bemutatóját.
„Szerényebben, kisebb helyiségben bár, de tető alá hoztuk régen ápolt kapcsolatunkat a miskolciakkal, amely a pénteki ökörsütéssel vette kezdetét, ma pedig kőzművességi bemutatóval folytatjuk,- válaszolta a FENET kérdésére Ósz Katalin igazgatóasszony szombaton.
A városháza által szervezett vásár, szervezésben is alulmúlta önmagát a már említett expó hiányában, amely nélkül tulajdonképpen nem sokat jelentett. Tudniillik a hagymavágókést és ágylepedőt bárhol meg lehet vásárolni. Arról nem beszélve, hogy a városháza és önkormányzat részéről egy emberrel se találkozhatott senki, aki az idegent legalább útbaigazította volna...
(déva, FENET)
Forrás: Felvidék Ma
|