ENGLISH · NESZ.HU
"Kifordítom, befordítom" - a bőrművesség mestereinek kiállítása Nyomtatás

Magyar Nemzeti Galéria   „ A „  Épület

A  21. Mesterségek Ünnepe fő témájához kapcsolódóan a bőrművesség mesterei mutatkoznak be a Magyar Nemzeti Galéria „  A „ épületében.

A kiállításon a Kárpát-medence bőrműves hagyományainak továbbélését mutatjuk be, a hagyományokból táplálkozó, de mai használatra szánt bőrtárgyak felsorakoztatásával.

Tematikus rendben láthatók majd, a honfoglalás kori régészeti leletek alapján készült tarsolyok, nyíltegezek mellett a pásztorok bőrmunkáit példának tekintő pásztorkészségek, ostorok, bugyellárisok, tarisznyák, dudák, kulacsok.

A céhes világ bőrműves hagyományait a szűcs, a csizmadia, a nyerges és a szíjgyártó mesterségek mai képviselőinek munkáiban találhatjuk meg. Kiállításunkon így többek közt bőrmellesek, csizmák, cipők, övek, válltáskák, lószerszámok és nyergek is bemutatásra kerülnek.

A tárlat zárásaként olyan bőrtárgyakat mutatunk be, melyek hagyományos eljárással készültek ugyan, de a hagyományos formavilágot átlépve elsősorban az iparművészet felé mozdultak el.

 

 

 

A Néprajzi Múzeum restaurátorai  a Mesterségek Ünnepén

 

Magyar Nemzeti Galéria    „ A „ épület

A Néprajzi  Múzeum gyűjteményeiben  jelentős számú prémből, bőrből készült tárgy található. A restaurátorok néhány különleges darab kiemelésével bemutatják a tárgyak anyagát, szerkezetét, technikai és esztétikai megoldásait.

A kiemelt bőrtárgyak köré épített  kisebb kiállítással és gyakorlati bemutatókkal betekintést engednek a hétköznapi munkájuk egy kis szegletébe és választ adnak az érdeklődők kérdéseire.

 


 

Az alábbi linkre kattintva letöltheti a plakátot nagy méretben:

kiforditom_beforditom_plakat_2007.pdf

 

 

 
< Előző   Következő >
NÉPMŰVÉSZETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE · 1011 BUDAPEST, SZILÁGYI DEZSŐ TÉR 6. · TEL: +36 (1) 214 3147 · NESZ.HU