|
Az idei évben július 27-29. között rendezzük meg a Krisna-völgyi Búcsút.
A rendezvény az elmúlt években nemcsak Somogy megyében, hanem az egész országban ismertté és kedveltté vált. A Búcsú a megye legkiemelkedőbb kulturális és szórakoztató rendezvényeinek egyike. A tavalyi évben közel nyolcezer vendég látogatott el hozzánk a három nap alatt.
Idén is színpompás programokkal, bemutatókkal, finom ételekkel, színes kirakodóvásárral, szórakoztató gyermekprogrammal várjuk a vendégeket. Megrendezzük a Vegetáriánus ételek fesztiválja elnevezésű főzőversenyt is. A nagyszínpadon reggeltől estig szórakoztató műsor folyik, lesz Valóság show, meditációs ösvény, védikus esküvő és sok más érdekes látnivaló.
Az idei évben szeretnénk a programot egy kézmûvesfalu felépítésével bôvíteni, erre várjuk a mesterek jelentkezését. A Krisna-völgyi turizmus részeként mostantól tervezzük az öko-turizmus beindítását, ami a biogazdaság, a természetközeli életmód bemutatásából áll. Ennek része lesz a kézmûves falu, ahová kisvonat viszi el a vendégeket, miközben végigmegy Krisna-völgy területén.
A kézmûves faluban a kézmûveseknek bemutatót kell tartani a mesterségükbôl, de természetesen emellett árusításra is lehetôség lesz. Nemcsak kézmûvesek, hanem az ország ökofalvai is bemutatkoznak ezen a területen, továbbá gondolatkiállításokat is szervezünk, ahol a kézmûvesek illetve az ökofalvak szakemberei beszélgethetnek az érdeklôdôkkel, válaszolhatnak kérdéseikre.
A kézmûvesekkel kölcsönös együttmûködést szeretnénk: helypénz megfizetése nélkül kapnak lehetôséget termékeik árusítására, ám a bemutatókért nem tudunk fellépti díjat adni.
Kérjük, mutassa be Ön is mesterségét a kézmûvesfaluban!
További felvilágosítás: Stefán Helga (30/228-4400,
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
)"
|