Keresés

Szavazás

Ön vásárol népművészeti tárgyakat?
 





Elfelejtetted a jelszavad?
Kezdőlap arrow Lapszemle arrow A népművészet határon át is összeköt
A népművészet határon át is összeköt Nyomtatás

A kultúra az, ami leginkább összeköt, és azon belül a népművészet a legalkalmasabb arra, hogy az emberek megtalálják a közös nevezőt. Ilyen következtetésekre jutottak a szakemberek a Székelyudvarhely melletti Máréfalván rendezett konferenciájukon.

 

Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb tanácskozását és közös kiállítását a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Romániai Magyar Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint az Artera Alapítvány rendezte november 24-étől december 8-áig Erdélyben. A kézművesség szerepe a turizmusban, a gazdaság fellendítésében és a hagyományok megőrzésében - ezek voltak a konferencia központi témái. - Kizárólag az eredeti kézművesség képes megtisztítani a piacot a giccstől, ebben egyetértettünk - összegezte tapasztalatait Pál Miklósné, a Békés megyei egyesület elnöke. - A népi kézművességnek hagyományőrző és értékteremtő funkciója mellett komoly a gazdasági szerepe is. A táborszervezés ma már kevés, a tájegységre jellemző, igényes kézművességet kell felmutatni és turisztikai termékként is értékesíteni. N. K.

Forrás: Békés Megyei Hírlap

 

 

 
< Előző   Következő >