|
Megtörtént a "hivatalos lámpagyújtás"
Hárommilió égő gondoskodik idén karácsonykor Budapest ünnepi díszvilágításáról. Húsz kilométernyi utat borítanak be a fényfüzérek, a hagyományos fővárosi helyszínekhez idén számos kerület csatlakozik saját közterületeivel, a Fenektelen-tavon úszó 14 méteres fenyőfa megvilágítása például egészen különleges látványt ígér.
Igazi ünnepi fényárban pompázik majd Budapest karácsony heteiben, a hivatalos "lámpagyújtás" ma délután fél ötkor volt, Demszky Gábor főpolgármester és a hat belvárosi kerület polgármestere közösen kapcsolták fel a karácsonyi díszkivilágítást a Bajcsy-Zsilinszky út és a József Attila utca sarkán. Idén a tavalyinál is több, csaknem hárommillió égő világítja majd be a főváros főútjait, köztereit és utcáit, és a 2005-öshöz képest még több helyszínen, ami ezúttal már nemcsak a szűken vett belvárost jelenti, mivel gyakroltalig a kerültek fele szánta rá magát az ünnepi világításra. Erre beszédében a főpolgármester is felhívta a figyelmet, mint mondta: "Ez az első alkalom, hogy a belső kerületek polgármestereivel közösen kapcsolják fel az ünnepi díszkivilágítást".
Nemcsak a helyszínek sokasodtak idén, sok helyen megújulnak ugyanis a motívumok, melyek még szebbek és látványosabbak lesznek. A fákat fényfüzérekkel vonták be, a lámpaoszlopokra pedig harang, sarkcsillag, üstökös és római pajzs alakú tradicionális elemek kerültek, a Váci utcában például szalagos fénymasnik láthatók majd. Összességében mintegy 20 kilométernyi közterület díszít fel a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft., a beépített villamos teljesítmény 400 kilowatt, a villamosenergia-fogyasztás pedig mintegy 120 ezer kilowatt-óra lesz, ennek fele a főváros megrendelése, a többi a kerületeké - mondta el lapunknak a ceremónia előtt Horváth Lajos, a BDK ügyvezető igazgatója. Hozzátette, van, ahol csak december 5-én, 8-án, másutt 11-én vagy 15-én kapcsolják fel a fényeket, naponta délután négy óra körül és éjfélkor kapcsolják ki őket. Szilveszterkor hajnalig világítanak majd a fényfüzérek, melyeket január 6-án gyulladnak ki utoljára.
A hagyományosan díszfénnyel borítot városrészekhez több új kerület is csatlakozott, idén a nagykörút mentén az V., a VI., a VII., a VIII., a IX. és a XIII. kerület számos pontján gyúlnak fel az ünnepi fények, de hasonló díszvilágítást lesz Újbudán, Zuglóban, Kőbányán, jelenleg is zajlik az egyeztetés például Óbudával, a XVIII., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerülettel. Ennek megfelelően várhatóan ünnepi fényt kap Óbudán a Bécsi és a Szentendrei út, Ferencvárosban a Ráday és Bakáts tér, a VII. krerületben az Erzsébet körút, Józsefvárosban a Baross utca és több külső kerület városközpontja is.
A korábbiakhoz képest változás az is, hogy a szokásos utak mellett ezúttal például a Liszt Ferenc teret, a Clark Ádám teret, a Városháza-parkot, a Nagymező utcát és az Erzsébet teret is ünnepi fényárba öltöztetik. A kimelt helyeken, mint például a Váci utca vagy az Andrássy út, a főváros állja az összeségében mintegy százmillió forintos számlát, további csaknem hatvanmilliót pedig a kerületek fizetnek ki saját megrendeléseikért. Így például Belváros-Lipótváros 6,5 millió forintot költ a József Attila utca, a Roosevelt tér, valamint a Szent István tér kivilágítására. A főváros után a legtöbbet, húszmillió forintota VI. kerület költ a fényfüzérekre, részben az Andrássy úton, valamint a Teréz körúton. Hasonlóan kerületi megrendelés a VIII. kerületé, amelyik a József körutat világíttatja meg a BDK-val, ennek költsége több mint tízmillió forint, a XI. kerületi Bartók Béla és Tétényi út díszfényei 16,5 millióba, míg a Bosnyák térié 300 ezer forintba kerül majd. Különleges látványnak ígérkezik esténként Újbudán a Feneketlen-tó közepén felállított hatalmas, 14 méteres fenyőfa díszvilágítása.
Néhány érdekesség a kiemletebb helyszínekről, például az V. kerületi Szent István téren fenyőfamotívum lesz az oszlopokon, a de feldíszitik a tér fáit, s az ott felállított fenyőfát. A József Attila utcában és a Roosevelt téren 108 darab csillagesőmotívumot szerlen az oszlopokra, az Andrássy úton, az Oktogon és a Hősök tere között pedig száz lámpakarmotívum lesz, s további 130 darab fát borítanak fényfüzérrel. Lámpakarmotívumok lesznek, összesen 65 darab a Teréz körúton, a Podmaniczky utca és a Király utca között, ugyanitt 138 fát is feldíszítenek. Ehhez hasonló lesz az Erzsébet körút Király utca-Blaha Lujza tér közötti szakasza, a József körút a Blaha Lujza tér és az Üllői út között. Csaknem hatvan darab napkerék lesz a Klauzál téren, az Almássy téren és a Bethlen Gábor téren, valamint a Király utca-Kazinczy utca sarkán lévő játszótéren.
Nyitvatartásának hetedik napján a főpolgármester hivatalosan is megnyitotta a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. A Gerbeaud-ház homlokzata idén is Adventi kalendáriummá alakul, naponta öt órakor fény és hangjáték kíséretében egy kortárs művész alkotása jelenik meg egy újabb ablakban. Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Turisztikai Hivatal és a főváros a vásárt, ahol minden nap megjelenik majd a Finnországból érkező igazi Mikulás. Amint azt Demszky Gábor kiemelte, a vásárnak ma már nemzetközi rangja van: egy tekintélyes amerikai idegenforgalmi magazin, a Travel and Leisure a világ 10 legjobb karácsonyi vásárává választotta.
Forrás: NOL
|