Pirók Irén textiltervezõ szakoktató és a veresegyházi dolgos kezû lányok, asszonyok, gyermekek

 

"Mialatt Odüsszeusz küzdött puszta életéért, s minden erejével, eszével azon igyekezett, hogy hazajusson, odahaza Ithakában fájó szívvel várt rá felesége, Pénelopé. Alig valaki remélte már, hogy elõbb találkozik vele, mint Hádész alvilági birodalmában.

Ámde Pénelopé szilárdan hitte, hogy Odüsszeusz hazatér, és udvariasan kikosarazta tolakodó kérõit, kik megegyeztek: rákényszerítik Pénelopét, hogy egyikõjükhöz feleségül menjen. A leleményes Pénelopé így válaszolt a kérõk tervére: ne siettessétek új nászom, várjátok, míg megszövöm a szemfödelet. A kérõk ebbe beleegyeztek, Pénelopé tehát szõtt, de amit nappal megszõtt azt éjjel szétfejtette” – szól a görög hõsmonda története. A kérõket az ügyes csellel távol tartó, az otthonát ily erõs hittel õrzõ asszony elnyerte jutalmát, visszakapta férjét. Tette, a hitvesi hûség példaképévé vált…

 

Keresztszálakon…

 

Hányféle üzenete is lehet a szõttesnek? A szövés, ez az õsi foglalatosság, eredendõen asszonyi tevékenység. Az otthon megteremtésének, a megtartó erõnek a mai asszonyok számára is sokjelentésû kifejezõdése. Mint a jó étel, a szõttes szálainak a vezetése is betölti az életet: „azért csináljuk, mert szeretjük…” Az ember a magvakat, melyek a napi robotban az embert újra meg újra beérett terméssel gazdagítják, pályája kezdetén még bõséggel szórja szét. Azután eljön az idõ, amikor a bölcselettel együtt feltámad benne az értékmentés vágya, és a tudást összegyûjtve, „egységes szálirányba szõve”, a barátság és az alkotó munka közös örömeinek fényében szeretné átadni… A magyar nép hagyományos életrendjével, a régi ember életét, tevékenységét átható, rendbe szervezõ õsi hittel foglalkozik Molnár V. József, ahogyan önmagát meghatározza: néplélekrajz-kutató. De a két tanító, Molnár V. József és Pirók Irén hogyan is találkoztak össze? Mai világunk jobbításának egyik módja lehet a régi tevékenységeknek, gondolat és szokásvilágának újraélesztése, mai életünkbe való integrálása. Akiken keresztül ez a legjobban megvalósítható – vallja régrõl Molnár V. József – az a gyermek. Úgy húsz esztendõvel ezelõtt, a nyolcvanas évek elején Veresegyházon létrejött egy nyári gyermektábor, ahová Molnár V. József grafikusként érkezett. Õ, valamint, a veresi népmûvészeti programokat akkoriban összefogó Hintalan László népmûvelõ Pirók Irént kérték fel arra, hogy tanítsa a gyerekeket szõni. Ám hamarosan kiderült, hogy a szövés nem csupán a kicsiket, hanem a szüleiket, a köröttük élõ felnõtteket éppen úgy érdekli. Felmerült az igény, hogy a táborban zajló oktató tevékenységet egész évben folytassák. A város felkarolta õket, elõször egy parányi helyiségben, majd késõbb a Mûvelõdési Házban kapott a Szövõkör megfelelõ teret. A mûvelõdési intézmény által biztosított eszközökkel zajlik azóta is rendületlenül itt az alkotómunka. Valahogy talán így kezdõdött a kör élete… Pirók Irén mély elhivatottsággal tartja a foglalkozásokat. Õ és tanítványai úgy gondolták, a szeretetteljes befogadásért hálával tartoznak a városnak. Ezért örök emlékül egy nagy szõttest készítettek ajándékba: Tavas címet viselõ falikárpitjuk az Átrium Galéria lépcsõházában látható. A foglalkozás tagjai között a nyolcesztendõs kisleánytól a nyugdíjas hölgyekig több korosztály megtalálható. A közös munka, a közös örömök azonban eltörlik a generációk közötti távolságokat… Együtt ünneplik sikereiket. A gyékény-, len-, gyapot-, selyem-, és gyapjúszövés több ezer éves emlékei néha a mûvesség olyan fejlettségérõl vallanak, mely sokszor a mai – géppel dolgozó – ember számára is elérhetetlennek tûnik. A szövés alapelve igen egyszerû, napjainkra semmit sem változott. Lényegében egymást keresztezõ fonalak egyesítésébõl áll. Mégis, az egyszerûnek tûnõ folyamat, a variációk végtelen lehetõségét rejti. S, hogy a veresi lányok, asszonyok sem ügyetlenebbek elõdeiknél, bizonyította a gödöllõi, Tessedik Galériabeli (2006 januárjában nyílt) kiállításuk. Akár a népi mesék ízes nyelvezete, a nomád világ szilajsága, a színes fonalak pompájában, szõtteseiken úgy éled a régi, vagy éppenséggel az újragondolt mintakincs… Az egyszerû csíkosoktól, a bonyolultabb gobelinig, s a különbözõ más technikákkal, pl. a jijim, vagy más néven dzsidzsimmel (díszítõfonállal kialakított különleges felületet adó kaukázusi textiltechnika), de a csomózottal is csodálatos színharmóniát képesek a lányok, asszonyok teremteni. Alighogy befejeznek egy-egy munkát máris szállnak tovább szárnyaikon, melyeket tanítójuktól kaptak: „már kitaláltam a következõt, hogy mit fogok szõni” – örvendezve újságolják sorra egymásnak, s mesterüknek. „Mindenki a kedve szerint szõ, nem kapnak témát, nincs meghatározva számukra az irány, inkább a háttérbõl segítek, s gyûjtök minél több mintát, hogy a legteljesebb módon meg tudják valósítani álmaikat” – avatja be az érdeklõdõt az alkotó folyamat titkaiba Pirók Irén. A szõnyegszövés mellett a vászonszövést is tanulják. Egy-egy elkészült szõnyeg, egy-egy tanítvány életének keresztmetszete is. Szálaik kötéseiben, egy-egy személyes és boldogító élmény van megörökítve. Amott az a nagy tevevonulás, a Tevekaraván, az egzotikus kontinens motívumvilágával egy romantikus utazás emlékére készült, s van, aki városára büszke, s megszõtte Veresegyház városának címerét is… „Dolgozunk, boldog órák ezek. Röpülnek a megismételhetetlen percek…” – a veresi lányok, asszonyok is örvendhetnek így.

 

Pirók Irén, a mûvész…

 

Pirók Irén a budapesti Korniss Klára Kézmûves Szakiskolában is tanít. Csendben, szerényen épít más utakat. Kiállításokon sorra láthattuk gyönyörûen megmunkált nomád és gobelin textiljeit: a Gödöllõi Galéria tárlatain több alkalommal, az Olajág Keresztény Mûvészeti Társaság által rendezett kortárs képzõ- és iparmûvészeti kiállítás és szimpóziumon, Budapesten, a Pesti Barnabás utcában, Szadán az Élõ népmûvészet címû kiállításon. S most, Békéscsabára, a kétévente megrendezendõ, s konferenciával egybekötött országos textilpályázati kiállításra tanítványai munkáival készül. Az alkotó ember kisugárzásától telített légkörben, miközben elvarázsolódunk a gyönyörû, friss kompozícióktól, mély sóhajjal arra gondolunk: bárcsak a mi kezünk is tudna nekünk is ilyen szépet teremtõn engedelmeskedni!