Aranykoszorú-Díj

Eiben Imréné hímző, népi iparművész

1928-ban született Miskolcon.

1957-ben került Szajlára, a hagyományait őrző mátrai kis faluba. Ettől az időtől kezdve folyamatosan gyűjti és dolgozza fel a heves megyei palóc motívumokat.

Ekkor kezdte gyűjteni a féltve őrzött lakástextilek motívumait. Sátorlepedők, abroszok, ingvállak, vőlegényingek, mintái alapján kitárultak előtte a palóc hímzésvilág motívumai.

A piros-kék virágfüzérek és koszorúk, madárkák a készítők öröméről és bánatáról beszéltek. Megtanulta a faluban használt változatos hímző technikákat. A minták rajzolása közben felismerte, hogy ezek a szép motívumok újrateremtésre várnak. Terveket kezdett el készíteni a mai lakásokban is alkalmazható tárgyakra. Kísérletezett alapanyaggal, kereste az új szerkezeti megoldásokat.

Elvégezte a díszítőművészeti tanfolyamot, és szakkörvezető lett. Heves megye több településén vezetett szakkört: Szajlán, Pétervásárán, Istenmezején, Bükkszéken, valamint több éven át Egerben is.

1976-ban kapta meg a népi iparművész címet. 1983-ban készített egy mintakönyvet, amely segítséget nyújt a palóc hímzések kedvelőinek. Hímzései ma is ott szerepelnek az országos pályázatokon és kiállításokon.

Munkáit nemcsak Magyarországon ismerték el, hanem külföldön is: Hollandiában, az USA-ban, Finnországban, Olaszországban, Németországban, Japánban. Részt vett testvérvárosok kiállításain is Esslirgenben, Poriban, Angiáriban.

Nemcsak Heves megye hírnevét öregbítette, hanem Magyarországét is, amikor munkáival az alábbi kiállításokon bemutatkozott: Franciaország: Chemteau-Cinon, Németország: Köln, Stuttgart, Rieol, Münster, Lengyelország. Varsó, Poznan.

Aktívan dolgozik a Heves megyei Népművészeti Egyesületben. Megszervezte a díszítőművészettel foglalkozó szakkörvezetők, népi iparművészek 30 éves jubileumi találkozóját. Szívesen segít a hímzés iránt érdeklődőknek. Régi és új tanítványai rendszeresen visszajárnak hozzá.

Hagyományőrző-Díj

Janzsó Imréné hímző

Több mint 20 éve vezeti hímző és díszítőművészeti szakkörét Tarcalon. Két községben vállalt társadalmi munkát, szintén eredményesen.

Számtalan díj tulajdonosa.

Alapító tagja volt a Megyei Népművészeti Egyesületnek 1996-ig, majd a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesület alakulásakor ezen egyesület tagja lett, és vezetői tagként ma is aktívan részt vesz az egyesület munkájában.

Király Zsiga-Díj

Erdei Gáborné

Biológia-földrajz szakos pedagógus, 30 éve tanít.

Gyermekkora óta foglalkozik hímzéssel és más kézimunkával, amelynek nagy részét egyedül sajátította el. Az 1970-es évek óta gyűjti a hímzésekkel kapcsolatos kiadványokat.

Több tanfolyamot is elvégzett a tárgyalkotó népi kézművesség terén:

– Játszóház vezető (1987–1988)

– „C” kategóriás hímző szakkörvezető (1988–1991)

– Gyermek kézműves klubvezető (1992)

– Alap és középfokú szövő szakkörvezető (1994–1995)

1992 óta vezeti a makói Hagymaházban működő díszítőművészeti szakkört, mely több makói szakkör utódaként jött létre. Jelenleg 16 tagjuk van. Fő tevékenységük a dél-alföldi fehérhímzések feldolgozása, melynek mintakincsét Makón és a környező községekben, főleg Apátfalván és Magyarcsanádon gyűjtötték össze. A gyűjtőmunka eredménye az a mintagyűjtemény, melynek anyagát a makói József Attila Múzeum, Börcsök Attila magángyűjteménye és saját gyűjtőmunkája alapján rajzolt meg és már 10 éve vár kiadásra.

Tervezőmunkája kiterjed a fehérhímzéseken kívül hazánk más tájegységeire is: Drávaszög, Hövej, Gömör, Kalotaszeg és Mezőség hímzőkultúrájának mintakincsét dolgozza fel a mai kor igényeinek megfelelő lakástextileken.

1992 óta rendszeresen zsűrizteti munkáit, melynek kivitelezői rajta kívül a díszítőszakkör tagjai.147 zsűriszámmal rendelkezik, melyből 71 A, és 68 B kategóriás hímzés, és 8 B kategóriás szövés.

Fontosnak tartja a hazai hímzőkultúra bemutatását és megismertetését.

Munkáival 55 nemzetközi, országos, megyei kiállításon vett részt szakkörtársaival közösen, és 10 önálló kiállításuk is volt: Makón, Szegeden, Maroslelén, Földeákon, Csanádpalotán és Erdélyben: Marosvásárhelyen és Mezőfelén. Külföldre is eljutottak munkái: az USA-ba (Ohio állam), Németországba, Olaszországba, Lengyelországba, Szlovákiába, Franciaországba és Finnországba. 1995-től rendez kiállításokat, a kiállításrendezést Dr. Illés Károlynétól tanulta, eddig mintegy 40 kiállítást rendezett, amely a DANE munkáit mutatta be hazánkban és külföldön.

1990 óta részt vesz a Mesterségek Ünnepén, ahol lehetősége van a dél-alföldi fehérhímzések bemutatására és a hímzés népszerűsítésére.

Eredményei:

1992 – Nemzetközi Népművészeti Fesztivál, Szeged, ezüstérem

1996 – XXI. Kis Jankó Bori Országos Hímző Pályázat,

Mezőkövesd, a Magyar Művelődési Intézet Különdíja

1997 – Kender alapú használati tárgyak „Országos Pályázat”, Szeged, 3. díj

Jakab Andrásné csipkeverő

Jakab Andrásné, Fekete Margit 1934-ben született Székesfehérváron. A csipkeverést 1986-ban, a Fejér Megyei Művelődési Központ tanfolyamán Mátray Magdolnától tanulta.

A Magyar Csipkekészítők Egyesületének és a Magyarországi Csipkeközpontnak megalakulása óta tagja, és rendezvényein részt vesz. Tagja a Fejér Megyei Népművészeti Egyesületnek és a Fehérvári Kézművesek Társaságának.

Kezdetben egyénileg tanította a hímző szakkör tagjait a csipkevrésre, majd 1991-ben a Megyei Művelődési Központban és a Szabadművelődés Házában Székesfehérváron egy-egy tanfolyamon tanított. A két tanfolyamon végzettekből alakult meg a Fejér Megyei Művelődési Központ keretein belül a csipke szakkör, amely Fehérvári Csipkebokor néven azóta is folyamatosan működik, minden héten van foglalkozás.

1994-ben, az első Fehérvári Csipkehéten Onódi Ildikó a „Hunnia”-csipkét tanította. Azóta minden évben megrendezik a Fehérvári Csipkehetet, a csipkeverés különböző, sokféle technikájának tanulása céljából. A csipkeszakkör vezetését egészségi okokból, az 1997. évi csipkehét után átadta tanítványának, Karmanóczky Jánosnénak, de a szakköri munkában azóta is részt vesz. A székesfehérvári Ybl Miklós Általános Iskola speciális tagozatán 1992-től 1996-ig tanította a csipkeverés elméletét és gyakorlatát. A tanulók sikeres szakmunkásvizsgát tettek, vizsgamunkáik a Néprajzi Múzeum Élő Népművészet kiállításaira is elkerültek. Több alkalommal megyei kiállításokon és iskolák közötti pályázatokon is eredményesen szerepeltek. 1998-ban a X. Magyar Csipkehéten Kazincbarcikán tanította a gömöri vert csipke technikáját, ehhez oktatási mappát készített.

Eredményei:

Munkái közül tizenkettőt zsűriztetett, ebből hat „A” kategóriás.

1996 – XII. Országos Népművészeti Kiállítás: Arany Oklevél

2005 – XIV. Országos Népművészeti Kiállítás Arany Oklevél

1998 – Békéscsaba, VI. Országos Textiles Konferencia díja

1998 – Kiskunhalas, I. Csipke Világkiállítás, vert csipke kategória I. díja

2006 – Nemzetközi Kiállítás I. díja

1999 – Hunnia Virágai csipkepályázat III. díja

Részt vett az évek során folyamatosan az országos. megyei és regionális kiállításokon, ezeken is több díjat kapott.

A Fehérvári Kézművesek Társasága és a Magyarok Nagyasszonya Plébánia által meghirdetett „Betlehemi szép Csillag” pályázaton 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben is díjat kapott. Kiállításokon Németországban, Belgiumban, Horvátországban, Csehországban is szerepeltek magyar népi csipkéi.

Három gömöri és egy sárközi csipkéje jelent meg Marianne Stang: Um Kopf und Kragen – Spitze tragen című Németországban megjelent könyvében, műhelyrajzokkal együtt.

Komjáthiné Horváth Ágnes kéziszövő, népi iparművész

Komjáthiné Horváth Ágnest a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület 2000-ben választotta meg elnöknek. Azóta az egyesület közmegbecsülésnek és köztiszteletnek örvend. Annak érdekében, hogy az egyesületet és az ott folyó munkát elismertesse, Ágnes komoly munkát végzett. Diplomáciai és kompromisszumkészsége igen fejlett, döntéseiben messzemenőkig figyelembe veszi az egyesület tagjainak érdekeit, ugyanakkor megpróbál megfelelni az egyesülettel szemben támasztott különféle igényeknek, elvárásoknak is.

Szakmai alkotói munkája, valamint a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetnél folytatott művészeti vezetői tevékenysége, a Hagyományok Háza által kezelésbe vett mintatár kialakítása is az ő nevéhez fűződik. Nemcsak szűkebb szakmájában, a szövésben, hanem a tárgyalkotó népművészet bármely ágában bizton számíthatunk a véleményére. Nagy tudású, szakmailag, emberileg mindenképpen vezetésre alkalmas, ezt bizonyítja az is, hogy a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület 2006 februárjában harmadszor választotta meg elnökéül.

Munkahelyi elfoglaltságai, az egyesület vezetése, alkotói munkája, családja mellett felsőfokú végzettséget szerzett júniusban, amelyet szintén kamatoztatni tud mind helyi, mind országos feladatai ellátásában. A Hagyományok Háza által felállított szövő szakmai bizottság tagja, és tagja a NIO szövő szakzsűrijének.

Szondy Sándor fafaragó, népi iparművész

Szondy Sándor 67 éves miskolci fafaragó.

1972-ben szervezte első szakkörét, azóta segíti ifjabb társait tapasztalatinak átadásával. Elkötelezettje a magyar népművészet ápolásának és terjesztésének. Az egyesületi munkába közel 20 éve kapcsolódott be.

1980-ban kapta meg a népi iparművész címét, 1991-ben nyerte el a népművészet mestere kitüntető címet. Hazánkon kívül, a magyar népi kultúrát Újdelhiben, Japánban, Algériában népszerűsítette.

Őstehetségét az ország számtalan pontján köztéri emlékoszlopok, táblaképek őrzik. Népi hangszerei művészi színvonalú alkotások. Pályázatokon szakmai zsűrik ismerik el munkáit.

Török Istvánné népi játék- és szövő szakoktató

Török Istvánné 1956. október 14-én született Berettyóújfaluban.

Okleveles óvónő, közoktatási vezető, szakvizsgázott pedagógus, népi játék- és szövő szakoktató.

Török Istvánné (Bónácz Mária) 1975 óta dogozik óvónőként, először Gáborjánban, majd 1983 óta Berettyóújfaluban. 1984 óta tagja a 3. sz. óvoda nevelőtestületének, melynek 1992 óta vezetője is. 2005 óta a berettyóújfalusi Vass Jenő Óvodakomplexum vezetője. Irányítása alá tartozik 5 tagóvoda. A vezetése alatt álló óvodában fő célnak mindig is a gyerekek művészeti nevelését tartotta és tartja a mai napig is. A művészeti ágak között a népművészet, a kézművesség is igen hangsúlyos szerepet tölt be.

Török Istvánné egyik példaképének általános iskolai tanárát, Erdélyi Gábort tekinti, akinek a segítségével annak idején megismerte a művészeteket; a képzőművészetet, a zenét, a népművészetet, a népdalokat. Ilyen alapokkal senki számára nem lehet meglepő a népművészet, a népi kézművesség iránti vonzalma. Az sem lehet véletlen, hogy az országban először az ő vezetése alatt álló 3. sz. óvodában indult be az ovigaléria, azért, hogy a gyerekeket még közelebb vigye a művészetekhez.

Ilyen érdeklődési kör és ilyen óvodai program után egyenesen következik, hogy Török Istvánnét ott találjuk a Bihari Népművészeti Egyesület alapító tagjainak sorában, és az sem véletlen, hogy már az alakuló ülésen őt választotta meg a 20 fős tagság elnöknek. 1993 ősze óta a 20 fős tagságból 2006-ra hetven fölötti létszám lett. Vezetése alatt az egyesület fokozatosan fejlődött, létszámban és az alkotások szakmai színvonalában egyaránt. (Az alakulás óta az egyesület 10 tagja szerezte már meg a népi iparművész címet, s újabb 3-4 fő készül rá az elkövetkező két évben.)

Dobrányi Tamás felvételei