|
Szekeres Erzsébet textil iparmûvész fehér varrottasai
Mérhetetlenül gazdag, sokrétû életmû, színes meseszõnyegek, szövött
kárpitok, akvarellek, bábok százainak, világjáró bélyegeknek megalkotója a
Galgamente népmûvészetébõl építkezõ Szekeres Erzsébet.
Aki, mint Kovács Gergelyné kultúrtörténész írja: „… a magyar
népmûvészet formai hagyományainak újra fogalmazása mellett a kortárs alkotók
közül a magyarság lelki örökségének megjelenítésével is kitûnik.
Fehérkorszakával egy új, tisztább és igazabb 21. század reménységével
örvendeztet meg mindnyájunkat.” Szekeres Erzsébet ékszerragyogású fehér
varrottasait „Örökségem” címû kiállításán, a Magyarok Házában, 2006. március
15-tõl április 14-ig tekinthetjük meg. A kiállítást rendezte Lõrincz Ferenc és
Seres Imre.
A népmûvészet tiszta forrásából
Szekeres Erzsébet „gyolcstiszta” remekmûvei híven
tudósítanak arról, miként gondolkodik szeretetrõl, családról, hitrõl, hazáról:
féltve õrzött Örökségérõl. Témáinak középpontjában az ember, az emberöltõ
állomásai állnak. Legmélyebb érzelmeit a legmagasabb oktávon rezgõ szín, a
fehér színvilágával tárja most elénk. Mûveinek alapja egyszerû zsák-, illetve
háziszõttes, erre varrja ki gyapjú-, selyem-, pamutfonalakkal a különbözõ népi
hímzõöltések bravúros variálásával a megálmodott motívumokat. A szál-,
könnycsepp-, kereszt-, buklé-, láncöltések játékos kavargásába néha
porcelángyöngyöket, applikációkat, fényes szálakat, finom pasztellszín
fonalakat illeszt, telítve ezzel a felületet. „Gödöllõn élek és a
népmûvészetben oly gazdag Galgamente az otthonom. Így szinte ösztönösen
használtam fel munkáimban a népmûvészetbõl merített élményeket. Az anyag, a
forma a szín életem tartalma, gondolataim és alkotó képzeletem kifejezési
eszköze… 1969-ben felkértek a Galgamenti fesztivál egyik szervezõjének.
Feladatként kaptam a gödöllõi járás népmûvészeti anyagának – viselet, hímzés –
összegyûjtését. A járás anyagát megismerve elámultam a nagytarcsai, turai
menyasszonyruha, galgamácsai, versegi, zsámboki menyecskeruha színpompájától,
Iklad egyszerû fekete öregasszony ruháitól, s a turai asszonyok mesteri
kézügyességétõl. Szõnyegeimen a Galgamente fehér virágai találhatók. Amikor
lerajzolom és a szõnyegre varrom, szemem elõtt látom a turai Zsiga Ilon néni
bütykös ujját, ahogy a hófehér gyolcsra rajzolta mintáit. A fonalak színeinek
összeállításában Édesanyám volt segítségemre, aki nemes ízlésével és tiszta
gondolkodásával örökidõkre példaképem” – vallja Szekeres Erzsébet. Hármas
rendszerben álló alkotása: a kezdet, a közép, a vég, a múlt, a jelen és a jövõ,
a születéstõl a halálig vezetõ út egységbe zárt jelképrendszere. Belépve az
Élet kapuján, a szent hármasság jegyében, az örökkévalóságba érkezünk. A
lekéredzkedés, a felnyíló angyalszárnyak oltalmából az anyaöl melegébe: a
Születés. A felnõttség küszöbén átkerülve elõttünk áll A nagy Út, amelyen
minden földi halandónak végig kell haladnia. Odakinn társra találunk. A
gyöngycsillagos boltív alatt, ég és föld ölelésében, két egymásra talált,
szárba szökkent szeretõ lélek oszlopain nyugszik a világmindenség. Az út végén
ezüstfehér elnyugvásban vár ránk Az elmúlás. A csillagporba bomló életfonál új
csírába hajlik, az élet köre, idõben, térben, megállíthatatlanul lendül tovább.
A lent maradóknak, a szerelem, a házasság, a család, a tisztaság, az anyaság
örök érvényû igazságainak fonalán, az utat folytatniuk kell. A kicsiny
Viráglány viruló tulipánnal adja hírül a nõi természet szerelmetes üzenetét.
Két bimbódzó rózsakör, pironkodó lányság. Aranyló, ékesített hajzuhatag alatt,
napraforgó arcú szépség állja napfiúja tekintetét. Egymáshoz simulva oltár elé
indul a Galgamenti jegyespár. Családom, a családfa, akár az Élet Fája. Ágain a
sarjak, s rajtuk a csiripelõ csemeték ülnek. A lélek kozmikus kisugárzása a
Tisztaság – Fehér pávák. Amott Az élet vize, az élet árama hullámzik.
Hömpölyög, örvénylik, de ringat is, mint a magzatvíz… Sarlós Boldogasszony,
Gyümölcsoltó Boldogasszony, Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg
a Te neved…, és többi szépséges képek a nézõnek örökül mit is üzennek? Végsõ
gyõzelmében az embert odaát a Gondviselés palástja várja… Arannyal, ezüsttel,
ibolyával áttört fehér fények, örökké emlékezõ halványkékek. Szekeres Erzsébet
mennyi mindent mond el velük nekünk…
A tû, a cérna meg a textil,
Holt anyag a míg csak fekszik.
De, ha kezedbe veszed, az éled,
S teremt mindég egy szép képet.
Ezeket most itt láthatod,
Fantáziád indíthatod.
S mindjárt szebb lesz a világ.
Ezt nyújtja a kiállítás.
A vendégkönyvben talált bejegyzésnél szebb,
szeretetteljesebb zárógondolatot, talán nem is találhattam volna…
Kép és szöveg: Borka Elly
|