|
Vendéglátózott 25 éven át, majd szövőszék mellé ült és visszaköltözött szülővárosába Sávolt Zoltán. Napjainkban a Magyar Nemzeti Galériában láthatók tótkomlósi szőnyegei.
Micsoda melegség és puhaság! A racka, a merinói bárány- és birkabőrök kidolgozásából, a hulladék anyag felhasználásával szőtt takarók maradásra késztetik a vendéget.
A népi iparművészettel foglalkozó tótkomlósi Sávolt Zoltán ezeket a munkáit nem zsűrizteti. Szőnyegeit viszont igen. - Láttam egy újsághirdetést, szövőszéket kínáltak. Gondoltam egyet és megvettem. Azóta szövök. Szegeden éltem 25 évig, ott vendéglátóztam, majd Tótkomlósra költöztem, hiszen itt születtem. Kisgyerekként is rabja voltam mindennek, ami a népi hagyományok ápolásáról szólt. Nézzen csak körül, gyűjtöttem is a bútorokat, a kiegészítőket - mutatott körbe otthonában vendéglátónk. Egy valamit azonban hiányoltunk. A szőnyegeit. - A magam kárán tanultam meg szőni. Évekig csak szőttem és bontottam. A csíkmintás szőnyegek ritmusát kedvelem, ezeket készítem nagy szeretettel, vannak már A kategóriás darabjaim, azok tükrözik egyéni stílusomat is - mondta Sávolt Zoltán, majd magyarázatként elővett a szekrényekből színes és egyszerűbb szőnyegeket, zsűrizett népi remekeket. S hogy mitől jellegzetesen Sávolt egy szőnyeg? - Buda várában, a Mesterségek Ünnepén is kiállító voltam. Ha nem láttak a standon, azt kérdezték: hol a tótkomlósi fiú? Megismerik a munkáimat. Egy országos pályázatra is jelentkeztem a Nászéjszaka négyes kompozíciómmal. Téma az ágy és környezete volt. A zsűri beválogatta a kompozícióm három szőnyegét a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Tetőtől talpig című kiállításra. Van bennem egy egészséges becsvágy, de mindig visszafogott voltam. Ez az elismerés viszont jót tett nekem - vallotta be a szövőszék mellett az alkotó, aki egy osztrák megrendelőnek úgynevezett vízfolyásos szőnyegekből készített kollekciót. Közben albumot lapozgattunk, rózsadombi lakások hálószobáiban láttunk Sávolt-szőnyegeket. Ismerik még a népi iparművészet esztétikus darabjait Hollandiában, Németországban, Szlovákiában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Ha a zsűri nem fogadja el valamelyik szőnyegemet, az inspirál engem. Vajon hol hibáztam? Igyekszem kijavítani a munkámat.
Az egyszerű szőnyeg a legbonyolultabb. A Nászéjszaka kompozíciója nagyon egyszerűnek látszik első ránézésre. Ám a hozzáértők észreveszik a tervezést. - Az a célom, hogy a csíkokat, a mintákat úgy lássa mindenki, ahogy azt én elképzeltem - mutatta a kompozíció otthon maradt, negyedik darabját Sávolt Zoltán.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Sávolt Zoltán oldala a Békés Megyei Népművészeti Egyesület szaknévsorában:
Sávolt Zoltán
|